2024-ben országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe, a fővárosban már 1,16 millió forint volt az átlagos négyzetméterár - közölte az ingatlan.com a decemberi lakásárindexe alapján csütörtökön az MTI-vel.
Kiemelték, országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest, éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be. Budapesten havi összevetésben 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 11,8 százalékos emelkedés látszik az árakból. Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi mintegy 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek.
Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme. A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a piac már beárazta a kereslet következő időszakban várható élénkülését, amely a befektetési célú vásárlóktól várható. Így rövid távon lassulhat az áremelkedés tempója. A 2025-ben várható lakásdrágulás területi szinten és ingatlantípusonként is eltérő mértékű lehet, mert a befektetők többsége a legfelkapottabb lokációk legjobb ingatlanait keresi - fűzte hozzá.
Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten kerülettől függően 739 ezer és 1,9 millió forint között volt az eladó használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára. A legolcsóbb kerület a XX. a legdrágább pedig az V., miközben a XI. vagy éppen a XIII. kerületre 1,36 és 1,4 millió körüli ár a jellemző, a XVIII. kerületben 863 ezer forint ugyanez. A fővárosi új lakásoknál is jelentősek az eltérések, a XII. kerület a legdrágább 2,9 millió forintos átlagárral. Ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt marad az új lakások átlagos négyzetméterára. A szakértő szerint a drágulás eltérő üteme ugyanakkor lehetőségeket is tartogat a vásárlók számára. Egy belső kerületben eladó használt lakáshoz képest egy külvárosban épülő új lakás ára alacsonyabb is lehet - tette hozzá Balogh László.
A vármegyeszékhelyek között a használt lakóingatlanoknál Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral. Az új lakásoknál más képet fest a vármegyeszékhelyek rangsora, mivel Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a legolcsóbbak közé sorolható Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat - közölte az ingatlan.com.