gyilkosság;ügyészség;letartóztatás;Till Tamás;

Till Tamás

- Meghosszabbítaná az ügyészség Till Tamás gyilkosának letartóztatását

További három hónappal.

Az ügyészség kezdeményezte a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatásának a meghosszabbítását – írta meg a Magyar Nemzet. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint további három hónappal hosszabbítanák meg az előzetes letartóztatást. Az indítványt tegnap adták be a bíróságra, amely várhatóan a jövő héten dönt majd az ügyben.

A 11 éves Till Tamás meggyilkolásának ügye nem csak annak eleve bestiális volta miatt rázta meg a közvéleményt, hanem azért is, mert kiderült, hogy mivel a gyanúsított F. János szintén fiatalkorú volt a tett elkövetésekor, büntethetősége 15 év után elévült. A kialakult helyzet emiatt a jogrendet is komoly próbatétel elé állítja.

2000. május 28-án a 11 éves fiú biciklivel indult el a család bajai otthonából, lovagolni ment a közeli vadasparkba. Haza azonban soha nem tért, csak a kerékpárját találták meg. A rendőrség évekig hiába kereste, mígnem tavaly augusztus 1-jén bejelentették, hogy megtalálták a kisfiú földi maradványait és emberölés miatt nyomoznak. Csakhamar rábukkanttak F. Jánosra is, aki tanúként beismerte a gyilkosságot, ám kihallgatása után először elengedték, ekkor derült fény a jogi anomáliára, vagyis, hogy az embertelen bűncselekmény elévültnek számít. Az ügyészség ennek ellenére végül kitartott amellett, hogy a gyanúsítottat le kell tartóztatni, így F. Jánost elfogták.

Maga mondta el a rendőröknek, mit tett.