elbocsátás;leépítés;Magyar Posta;

- Leépítések zajlanak a Magyar Postánál, és ez nem csak a lakat alá került kis posták dolgozóit érinti

Az irányítást és a kiszolgálást végző munkatársak létszámát is megnyirbálják.

Létszámleépítések zajlanak a Magyar Postánál, melyek várhatóan a későbbiekben is folytatódnak – tudta meg a 24.hu az egyik olvasójától, akinek a munkaviszonya megszűnt az állami cégnél. A portál forrása szerint a vállalat teljesítményének csökkenéséhez igazítják az elbocsátásokat, amelyek folyamatosan zajlanak, és számos munkakört érinthetnek.

Az olvasó állítása szerint

  • kampányszerű, elaprózott elbocsátásokat kezdeményeztek tavaly novembertől 2025. január végéig,

  • a létszámcsökkentés területenként néhány embert érint, de összességében egy nagyobb dolgozói állományra terjed ki,

  • meghatároztak egy célszámot arról, hogy hány embert kell elküldeni apránként,

  • a cég azért így szervezi a leépítést, hogy ne kelljen csoportos létszámleépítést bejelenteni,

  • és egyfajta „premizálást” vezetettek be arra, hogy ha valakit elküldenek, akkor az állományban maradó dolgozók a fizetése valamekkora hányadát megkapják pluszpénzként, elosztva, cserébe az elküldött ember munkáját is el kell végezniük.

Az egyik postai érdekképviselet szerint az elbocsátásokban nemcsak a lakat alá került kis posták dolgozói érintettek, hanem az irányítást és a kiszolgálást végző munkatársak létszámát is megnyirbálják.

A 24.hu megkereste a Magyar Posta Zrt. sajtóosztályát, ahol egyebek mellett azt kérdezte,

  • hány dolgozótól váltak meg a leépítések során,

  • 2025-ben mi várható,

  • mekkora az elbocsátási célszám,

  • és ha valóban kialakítottak egyfajta premizálást a létszámcsökkentési cél eléréséhez, akkor a kilépett, elküldött, kieső emberek fizetésének hány százalékát fordítják a maradók bérfejlesztésére.

A postától azt a választ adták, hogy 2025 elején nem terveznek elbocsátásokat. Fontosnak tartották megjegyezni azt is: a társaság azon dolgozik, hogy az ügyféligényeket maradéktalanul kielégítő szolgáltatásokat nyújtson továbbra is. A válaszban megemlítették, hogy a témában Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató adott interjút a Világgazdaságnak. Ebben azonban – jegyzi meg a portál – nem szerepeltek a programozott leépítésről információk, sőt, a kis posták megszüntetésével összefüggésben azt írták, hogy az átalakulás alapvetően nem jár elbocsátással. A cégvezető ugyanakkor elárulta, hogy a létszám az elmúlt két évben mintegy négyezerrel csökkent, és ez lehetőséget adott arra, hogy javítsanak a munkakörülményeken és növeljék a béreket. A postavezér egyébként december 12-én nyilatkozott a lapnak, két héttel később pedig megérkezett a bejelentés, hogy 2025. január 31-ével távozik a posztjáról.

A 24.hu-nak Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) alelnöke megerősítette, hogy a postahivatalok megszüntetésével összefüggésben kezdeményezik a létszámleépítéseket.

Az Egyesült Államokból kitiltott kabinetminiszter ügyének alakulása megmutathatja, valójában mekkora érdekérvényesítő ereje van Orbán Viktor miniszterelnöknek az új Trump-kormányzatban – állapította meg a tengerentúlon tartózkodó Mikecz Dániel politológus.