A Dunántúlon egyre több helyen vált szilárdba a csapadék halmazállapota, főként a magasabb helyeken pedig szépen meg is marad a hó – írja az Időkép.
A hideg levegő viharos széllel ömlik be, a Balatonnál hajnalban 104 és 118 km/órás széllökést mértek. A portál szerint a Bakonyban és környékén ömlik a hó, a Mecsekben fehérednek az utak.
Mint megírtuk, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is a hidegfront, mely mögött szárazabb és hidegebb levegő zúdul be erős, több helyen viharos északnyugati széllel. Pénteken az esőt egyre többfelé váltja havas eső, havazás. Napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. A csapadék többnyire még a déli órákig megszűnik, délután már csak az északkeleti tájakon, ott is kevés helyen lehet havas eső, havazás.
Viharos széllel érkezik a lehűlés, többfelé havazás is lehet