„Egészen elképesztő hazugságcunamiba rángatja bele a kormány a rendőrséget az Orbán-kormány által a börtönből kiengedett embercsempész ügyében. Hétfőn kikerült egy egyértelmű körözés a rendőrség honlapjára, ma pedig, amikor Orbán Viktor lába alatt elkezdett égni a talaj, lecserélik a körözést és egy Benedek Eleket megszégyenítő mesét költenek hozzá” – reagált Facebook-oldalán a BRFK péntek délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottakra Magyar Péter. A rendőrség közléséből ugyanis az derült ki, hogy nem a kiutasított embercsempész, hanem a rá megszólalásig hasonlító testvére okozhatta a hét ember sérülésével járó balesetet még 2025. január 5-én.
Az ügyben a Blikk írt arról csütörtökön, hogy információik szerint az ámokfutó egy nemzetközi bűnözői csoportnak volt a tagja és tavaly embercsempészés miatt már elítélték, ám azóta szabadon engedték Magyarországon. rendőrség a jelenleg is Moldovában tartózkodó férfi körözését visszavonta, helyette már a bátyját körözi, és európai elfogatóparancs kiadását is kezdeményezik. A Népszava is beszámolt arról, hogy 2024-ben csaknem 2300 embercsempészt engedett ki az Orbán-kormány a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva.
Magyar Péter szerint, ami pénteken történt, az nem más, mint egy nagyon gyenge politikai kármentés. Röviden összefoglalta, hogy mit is gondol: „Fogalmuk sincs, hogy hol van az elkövető, de már tudják, hogy ki kinek az adataival élt vissza. (...) Milyen érdekes hogy a szabadon engedett embercsempész hasonmása is pont itt tartózkodik Magyarországon, és őt is pont üldözték a rendőrök, és egyikük sincs meg.” Az ügyben a BRFK sajtótájékoztatója előtt Magyar Péteren kívül Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is posztolt az esetről, Orbán Viktort hibáztatva a történtekért.
– Orbán Viktornak vállalnia kell a poltikai felelősséget a börtönökből kiengedett 2200 embercsempész miatt. Ezeket a bűnözőket, miután a jogerős bírósági döntés ellenére kiengedték őket a börtönökből, még az országból sem rakták ki a hatóságok, hanem szabadon elsétáltak. Orbán Viktor haladéktalanul szakítsa meg a többhetes dzsungeltúráját és szólaljon meg, hogy honnan tudják, hogy a börtönből általa kiengedett szabadságvesztésre ítélt bűnözők nem tartózkodnak Magyarországon – ismételte meg a Tisza Párt elnöke. Végül még az amerikai szankciós listán szereplő Rogán Antalnak is üzent: „Rendkívül életszerű, hogy valaki a Magyarországról kiutasított testvére adataival foglal szállást.” Egy későbbbi posztban este hétre rendkívüli bejelentést is ígért az ellenzéki politikus.
BRFK: Nem a kiutasított embercsempész, hanem a rá megszólalásig hasonlító testvére okozhatta a hét ember sérülésével járó balesetetAzonosították a hét ember sérülésével járó baleset okozóját, elfogatóparancsot adott ki a BRFK (FOTÓ)Heten megsérültek, amikor karambolozott egy rendőrök elől menekülő autó Budapesten