Nemcsak az idősebbek ismerik Vámos Miklós és a Gerilla együttes régi dalát: „Nincs semmi baj se még,/ csak a szomszéd háza ég…”
Megint ég a szomszéd háza, méghozzá nemcsak egyé. Ukrajna vérzik. Szlovákiában - ha óvatosabb külpolitikával is - Orbán eszmetársa regnál, Romániában aggasztó előjelei vannak egy populista kalandor elnökké választásának. Mindkettő veszélyt jelent a magyar kisebbségre is, de az eddig védelmüket ígérő Orbán most füle botját se mozgatja. És most bedőlni látszik az irigyelt osztrák demokrácia, a mindig utolérni akart Bécs is. Le Pen után ez bizonyítja legjobban: nemcsak az NDK vagy a hányatott múltú Kelet-Közép-Európa a táptalaja (a Süddeutsche Zeitung terminusával élve) „a náci múlttal gusztustalanul flörtölő” vagy legalábbis megbocsátóbb, tekintélyelvű erőknek.
Hitler szülőhazájában ez még rosszabb asszociációkat kelt. De messze nem csak a történelmi érzékenységről (mások szerint túlérzékenységről) van szó. Európa önvédelmi képességéről, környezetvédelemről, szabadságjogokról, társadalmi békéről, munkavállalók helyzetéről is. Mindegyiket veszélyezteti a térség jobbszélre tolódása.
Mi el vagyunk foglalva saját változásainkkal, ezért hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, mint Vámosék dalában Antal gazda. (Nem, ez most nem Rogán, akit egy francia lap „a magyar Richelieu” kitüntető címével ajándékozott meg, célozván az ő Lajosára is. Ami hitvány rágalom, hiszen Richelieu legalább megalapította a francia Akadémiát, míg Rogán és az ő Lajosa inkább az ellenkezőjén dolgoznának.). A dal Antal gazdája a „semmi baj se még”-gel nyugtatja magát, hiszen csak a szomszéd ház, a szomszéd megye, a szomszéd ország ég.
Mi sem aggódunk, hiszen a magunk portája már réges-rég kigyulladt. Csak az osztrák Szabadságpárt korifeusaihoz képest nálunk nem rohangáltak olyan látványosan gyufával a benzineshordó körül, de szép lassan azért felemésztette a láng javaink és jogaink egy részét. Már megszoktuk, alkalmazkodtunk hozzá, visszahúzódtunk hátsó szobáinkba, - ennyit csak kibírunk a nemzet érdekében! - ahonnan szemlélve a tűz még a biztonság melegével is áltatott. Különben is, ahogy a Szabadságpárt elnökéről könyvet író elemző mondta: „Ha akár a fasizmus visszatérne Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az!” Akkor meg mit izgassuk magunkat?
Nekünk otthonosan ismerős az, amiért most (Ausztriában, Romániában, Németországban) félreverik a harangot. Egy brancs ez: „a nemzetek Európájáról” papolnak, valójában szétverve vagy gyengítve az Európai Uniót.
Nemcsak az orosz gáz vágya, hanem az eszmei közösség miatt is bratyiznak Putyinnal, csendestársként támogatják-tűrik Ukrajna elleni agresszióját. A Szabadságpárt egyenesen testvérpárti megállapodást kötött Putyin pártjával. A „hagyományos értékek” védelme ürügyén korlátoznák a szabadságjogokat, bűnbaknak kiáltva ki a baloldaliakat, liberálisokat és a bevált módon a kisebbségeket. (Kickl ígérete szerint „előbb lesz kalózzászló a kormányépületeken, mint szivárványos”. Ami nyilván azonnal megoldja Ausztria összes gazdasági gondját…)
Ellenzik a zöld fordulatot, (a Szabadságpárt „klimakommunizmusként” becsmérli). Korlátlan hatalomról álmodnak – Kickl már korábban, belügyminiszterként razziát rendelt el a titkosszolgálatoknál, hogy akadályozza pártja politikusainak leleplezését -, gyanakodnak a sajtóra, a civil társadalomra. Feleslegesnek tartják a demokratikus intézményeket, szerintük ők közvetlenül képesek kifejezni a népakaratot. Kickl „a nép kancellárjának” nevezi magát, akár korábban Hitler. A populizmus szokásos elitellenessége, mint a Népszavában legutóbb Beck Tamás elemezte, együtt jár a tudományos elit és az értelmiség elleni indulattal: innen a járványokban felmerülő összeesküvés-elméleteik, tudományellenességük.
Hát csoda, hogy a Hír tv így ujjong: „Orbán szövetségese lehet az osztrák kancellár”?
Ami kevés dicsőség nekünk, inkább veszély a belpolitikánkra nézve is. Milyen új módszerekre képes a kívülről megerősített, belül sarokba szoruló Orbán? Nem tudjuk, és nem is szeretném megtudni. Az Európa-pártiak mindenesetre aggódnak, a Spiegel szerint az Unióban „Orbánt eddig általában vissza lehetett füttyenteni”, de most itt lehet „a következő Orbán Európában”.
A tekintélyelvűség előretörésének okait ismerjük. Gazdasági válságjelek, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése, a középosztály lecsúszása, az emelkedési esélyek szűkülése. De ne mentsük fel az eddig kormányzó eliteket sem. Nemcsak ezeken a gondokon nem segítettek. Amit a szélsőjobbal kapcsolatban tesznek illetve nem tesznek, az a demokrácia elárulásának, az „elitek árulásának” nevezhető. Noha a legtöbb országban a populista szélsőség még nincs többségben, képtelenek az ellenük való összefogásra. Ez történik Ausztriában is. A konzervatívokat a mögöttük álló gazdasági csoportok is nyomják a munkavállalói jogokat csorbító autoriter erők irányába.
Mi már tudjuk: rajtavesztenek. Mert előbb-utóbb náluk is megjelenik valaki, hogy adják át vállalkozásukat a kormány, a miniszterelnök embereinek.
Mert amikor a szomszéd háza ég, a tűz átcsaphat mindenki javaira.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.