Mintegy kétórás késéssel kezdődött szombaton a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt kétnapos kongresszusa a szászországi Riesa városában - írja a Die Zeit.
A körülbelül 600 küldött közül tüntetés miatt sokan nem tudtak időben helyet foglalni. Jelentős számú tömeg gyűlt össze az eseménynek helyt adó létesítmény közelében a havazás és a hideg időjárás ellenére is, rendőrség becslése szerint a tüntetők száma legalább nyolcezer főre tehető.
„Aki párttagokat fenyeget és rendőrökre támad, az antidemokrataként és terroristaként viselkedik” - kommentálta a történteket az AfD társelnöke az esemény megnyitóján. Tino Chrupalla megköszönte a rendőrség munkáját. Az ülés során a küldöttek egyhangúlag a párttárselnökét és a frakció vezetőjét, Alice Weidelt jelölték a párt első női kancellárjelöltjének, Tino Chrupalla hangsúlyozta, hogy a cél „a kormányzati felelősség” átvétele, vagyis a szélsőjobboldali párt meg akarja nyerni a 2025. február 23-án tartandó előrehozott szövetségi parlamenti választást.
Egy német lap közölte Elon Musk cikkét arról, hogy egyedül a szélsőjobboldali AfD mentheti meg Németországot, kitört a botrányAz ülés következő napirendi pontjaként a választási programot tárgyalják, amely többek között az eurózónából való kilépést, a menekült- és migrációs politika szigorítását, valamint az atomenergiához való visszatérést is tartalmazza. Az AfD elnöksége által benyújtott választási programtervezethez számos módosító indítvány érkezett. Az egyik ilyen indítvány például azt javasolja, hogy a „visszavándorlás” legyen a párt hivatalos célkitűzése. A „remigráció” fogalma alatt a migrációs múlttal rendelkező emberek tömeges kiutasítását értik Németországból.
Szavazásra kerül sor a pártvezetés azon tervéről is, amely szerint feloszlatnák az AfD ifjúsági szervezetét, a Junge Alternativét, amelynek a helyére egy új, a pártvezetéshez szorosabban kötődő ifjúsági szervezetet akarnak létrehozni. Ehhez azonban az alapszabály módosítása is szükséges, amelyhez kétharmados többségre van szükség a pártkongresszuson, egyelőre kérdéses, hogy vasárnap sikerül-e elérni ezt a többséget. A szakítási kísérlet oka, hogy az AfD próbál jó kisfiúnak tűnni az előrehozott szövetségi parlamenti választás előtt, a tőle független jogi entitásként működő JA-t ugyanis a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal, a BfV szélsőséges szervezetként tartja nyilván. Ez a besorolás különösen a brandenburgi, szászországi, türingiai és szász-anhalti tartományi szervezetekre vonatkozik, a JA képviselőit még az AfD politikusainál is radikálisabbnak tartják.
Óvatosak az AfD betiltásávalAz AfD jelenleg a második helyen áll a CDU/CSU mögött a február 23-i új Bundestag-választások előtt készülő közvélemény-kutatásokban. A legutóbbi felmérések szerint a megkérdezettek 18-21 százaléka támogatná az AfD-t. Alice Weidel emiatt már többször is bejelentette, hogy igényt tart a kormányzásra, azonban a többi párt egyöntetűen kizárta a koalíciókötést az AfD-vel. A szélsőjobboldali politikus egyébként antidemokratikusnak minősítette ezt a fajta „tűzfalat”, amelyet a pártja köré emeltek.