Az új kötetből Az imposztor régi ismerősünk: 1983-ban a Katona mutatta be Zsámbéki Gábor rendezésében, azóta többször játszották. Nyomtatásban is nem egyszer megjelent már. Az eddigi Spiró-életmű egyik slágerdarabja lett.
Nem véletlenül. A mű ugyanis tökéletesen megőrizte frissességét: figurái ma is elevenek, a poénok mit sem fakultak. S noha a mű a XIX. század eleji, orosz elnyomás alatt álló Lengyelország vidéki teátrumában játszódik, a megelevenedő szituáció a mai magyar olvasó/néző számára sem ismeretlen. A színház ugyanis szinte mindig és mindenhol kiszolgáltatott a regnáló hatalomnak. Költséges, mecenatúrára utalt műfaj lévén mifelénk kiváltképp nehezebben tud ellenállni a politikai repressziónak: ha meg akar maradni, valamennyire alkalmazkodnia kell. Az imposztor alapját képező regény (Az Ikszek, 1981) narrátora a szüntelenül ambivalens körülmények lényegét emeli ki: „A királyi páholyban jöttek-mentek az uralkodók, lengyelek, poroszok, szászok, oroszok, a szereplők változtak, a díszlet maradt. És maradtak a valódi színészek is, minden hatalom kiszolgálói, akik a megfelelő pillanatban minden hatalmat hátba szoktak támadni.”
Miként Az imposztorban is. Az egyetlen estére a vilnai társulathoz szerződött varsói szupersztár, az idős Bogusławski a Tartuffe címszerepét alakítva tör borsot az előadás díszvendége, az orosz helytartó orra alá. A főhős a szerző drámaírói munkásságának egyik legnagyobb figurája. Összetett, színes személyiség: kellemetlenkedő és behízelgő, kicsinyes és nagyvonalú, szárnyalóan emelkedett és démoni. Vibrálóan életteli, minden megszólalása figyelemre méltó (szerepértelmezései például dramaturgiai és intellektuális remeklések), ha megjelenik, a középpontba kerül, a többiek méltán szólítják Mesternek. – Köztudott, hogy Az Ikszek ismeretében a korabeli színházi világ emblematikus figurája, Major Tamás ösztönözte a szerzőt a dráma megírására. Jó érzékkel ismerte fel, hogy az Imposztor alakjából igencsak hálás szerep lehet. (Később – mások mellett – Benedek Miklós is játszotta, legutóbb Kern András debütált Bogusławskiként.)
A dráma újraközlését az is indokolhatja, hogy a szerző nemrég jelentősen módosította a befejezést. Teljesen megváltoztatta például Bogusławski/Tartuffe zárómonológját, mely így mindenekelőtt a gonoszság intrikáinak, hazugságainak lépre menő hiszékenységet állítja pellengérre. Élesen kigúnyolja azok naivitását, akik a fensőbbség igazságtevésében bizakodnak. Félreérthetetlenné teszi: a korrupció, a csalás leleplezése, ha az elkövető egyébként lojális, nem áll az uralkodó rend érdekében. A színészek utólagos reakcióiban pedig felerősítette azt a hangot, hogy „egyszer az életben végre igazat mondtunk”.
A második dráma címadója és főhőse Ganz Ábrahám (1814-1867), a svájci német származású innovatív vasöntő gyáros, aki azért jött Magyarországra, mivel itt egy új Amerika határtalan lehetőségeit véli felfedezni. A mások által lemondóan emlegetett elmaradottság, civilizálatlanság az ő értelmezésében a „tiszta lap” előnyeit rejti magában. „Hungarusnak” tartja magát, magyar ruhában jár, a munkásaival és otthon a feleségével azonban németül beszél. Ők ugyanis valamennyien németek. S mivel Ganz többször hangsúlyozza: alkalmazottai a legjobbak a szakmában, fontos jelzéssé válik, hogy magyar nincs közöttük.
Új hazája iránti elkötelezettségét jelzi, hogy a szabadságharc idején fegyvert szállít a honvédseregnek, emiatt komoly retorziókkal kell számolnia. A kihallgatásai során kell rádöbbennie, hogy szinte az egész rendszert átszövi a korrupció. A megtorló gépezetben mindenki megvesztegethető, kinek-kinek – vagyis a tábornoktól kezdve az alacsony rangú hadbíró tisztekig – precízen megszabott tarifája van. Ganznak, ha élni akar, alkalmazkodnia kell a szisztémához. Rövid idő alatt sikert sikerre halmoz, ám a pályája csúcsán váratlanul véget vet életének. Spiró tragédiájában az okok között nyomatékkal szerepel az is, hogy a magyarrá lett svájci néhány évtized alatt elveszti illúzióit, már tudja: ez az ország nem Amerika. S nem is lesz soha.
2020-ban, azaz a Covid-járvány idején a Katona meghívásos pályázatot hirdetett olyan művekre, melyeket online-közegben is elő lehet adni. Az erre készült Bábel dombja középponti – legalábbis az eseményeket mozgatni akaró – figurája pitiáner szélhámos, aki egy mindössze néhány ember lakta nyomortelepre téved. Villámgyors tájékozódás nyomán úgy hiszi, jövedelmező „piaci résre” lelt, s úgy dönt: az itt élőktől védelmi pénzt fog követelni. Hamar kiderül azonban, hogy egy nála jóval erősebb – maffiózó – vállalkozás már rég komoly hasznot húz ezekből a szerencsétlenekből.
Hab a tortán, hogy e rémes szükséglakásokba kényszerült, reménytelenül lecsúszott alakok között egykori kitűnő matematika tanár is akad. A mű egyik szarkasztikus jelenetében épp a kisstílű, félanalfabéta bűnözővel igyekszik megkedveltetni tantárgyát: „A számok, kérem szépen, nemcsak síkban vagy térben vannak, hanem időben is vannak” – magyarázza lelkesen. Az olvasó/néző persze, remekül szórakozik, de a jókedvbe – és nemcsak itt – egyre több keserűség is vegyül.
Infó: Spiró György: Az imposztor. Ganz. Bábel dombja. Magvető, 2024.
