– Ott, aztán ők is, meg látja azt a barnás tetejű házat? Na, ők is – mutatja a babócsai romák lakta utcák egyikében Ferenc, kik azok, akik a fűtési szezonban nemcsak normál tűzifát raknak a kályhába. – Onnan lehet látni, hogy sokkal sötétebb a füst, meg aztán időnként, ha felőlük fúj a szél, hozza azt a rohadt büdös, égett szagot.
A három jelzett épületből kettőnél már fordulnak is vissza a házba a hangos köszöngetésünkre kinéző asszonyok, miután megtudják jöttünk célját, a harmadiknál viszont egyik lábáról a másikra billeg a házigazda, nem tudva, mit tegyen, s így akad elég időnk elmondani, nem hatóság vagyunk, sokkal inkább a sorsuk érdekel.
– Négy gyerek van, hát fűteni kell, s mivel a tűzifa aranyáron kapható, így az megy a kályhába, ami éppen akad – tárja szét a kezét szabadkozva a harmincasforma nő. – A legkisebb egész nap itthon van, s bár csak egy kályhával fűtjük a házat, nem tehetem meg, hogy napközben hidegben hagyom, mert ha kijön a gyámügy ellenőrizni, hát elviszik, hogy nem törődünk vele. Pedig dehogynem, hát éppen azért fűtünk el minden éghetőt.
A kapott szociális tűzifa mellett a közeli csalitosban vagdosott friss ágak, csenevész fák, kartondobozok, üdítős palack, s bizony, még a segélyként kapott ruhanemű is a kályhában végzi, de oda kerül minden élelmiszer-csomagolóanyag, illetve a szemétben talált játékok, kiselejtezett tárgyak, bútorlapok, ablak- és ajtófélfák.
– Persze, hogy kormol, befelé is vastag néha a füst, de másként ülhetnénk a hidegben – magyarázza az asszony, hozzátéve, azért néhány hete óvatosabbak, hiszen a telepen az egyik házban kigyulladt a kémény, s bizony, nem a tűzifa miatt.
– Hat-nyolc családról tudunk, akiknél az a fűtési elv, hogy ami éghető, az megy a tűzre – ismeri el Jáger Gábor babócsai polgármester. – Igazából nem tudunk velük mit tenni, a szegénység nagy úr, és nekik tényleg nincs egész télre tűzifájuk.
Sokszor még a decembert sem tudják kihúzni. Pedig osztunk szociális tűzifát, másfél-két köbméter jut családonként, azzal egy bő hónapot ki lehetne húzni, csak éppen akadnak, akik, miután megkapták, a piaci ár alatt eladják, mert éppen kenyérre kell a pénz. S inkább a hideget választják az éhezés helyett.
Az ominózus kéménytűz következményeit amúgy az önkormányzat viselte, hiszen a faluvezetésnek kellett ideiglenes szállást biztosítania az érintett családnak – anya és lánya lakik ott négy gyerekkel –, és a kémény rendbetételét is a falu fizette, így félmilliója bánta az egyedi fűtési módot.
– Tudják, hogy veszélyes, hiszen műanyag és ruha égetésénél rengeteg korom rakódik le a kéményben, ráadásul ezekben az házakban időtlen idő óta nem járt kéményseprő, hiszen nem tudják kifizetni – jegyzi meg a másfél ezres falu polgármestere. – Természetesen próbáltuk elmagyarázni, hogy rossz, amit csinálnak, de láthatóan nem érdekli őket, a legkisebb problémájuk is komolyabb számukra, mint a levegőszennyezés. Eljárás nem indult, hiszen a szomszédok nem jelentik fel őket, mert tudják, járhatnak ők is hasonlóképpen. A hatóságok, melyek ellenőrizhetnének, pedig nem akarnak felesleges pluszmunkát: kijönnének, bírságolnának, arra viszont semmi esély, hogy az érintett családok fizetni tudjanak, maximum leülné valaki a büntetési összeget, az viszont senkinek sem jó, hiszen a gyerekek nagy valószínűséggel állami gondozásba kerülnének. Szóval nem hiszem, hogy a közeli jövőben változik a helyzet, a fekete füst és az égett műanyag szaga még sokáig a szegénytelepek téli jelképe lesz.
Megfagynak vagy fát lopnak, ez a két a lehetősége van a legszegényebbnek Északkelet-MagyarországonA közeli Heresznyén viszont minden kémény egészségesnek tűnő füstöt pöfékel. Rengel László polgármester szerint jelenleg senki sincs a faluban, akivel fűtési problémák lennének: nem is olyan régen még akadt egy mindent égető lakó, akit azonban a szemközti szomszéd rendre bejelentett az önkormányzatnál, s a faluvezető ilyenkor rendszeresen kisebb felvilágosítást tartott a levegőszennyezésről, s az együttélés szabályairól, így, ha nem is azonnal, de a renitens lakó felhagyott rossz szokásával.
– Valamennyi fát mindenki tud venni télire, aztán ott a szociális tűzifa is, illetve a környékbeli erdőkben legálisan lehet fát gyűjteni tényleg alacsony áron, így ha takarékoskodva is, de mindenki kihúzza valahogy a téli szezont – állítja a polgármester.
Alsóbogáti kollégája hasonlóképpen büszke lehet, hiszen a külső-somogyi faluban évek óta nem látni-érezni gyanús füstöt. Persze ehhez kellettek Süle Tibor felvilágosító-kampánykörútjai: a polgármester évekkel ezelőtt időről időre előadásokat tartott a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról, s ilyenkor természetesen a házi szemétégetés, mint korábbi megoldás, amúgy persze káros tevékenység is szóba került.
– Akik egy időben bedobáltak mindent a kályhába, a kéményseprésnél rájöttek, nem éri meg, hiszen rettenetesen kormolt, s a tisztítás komoly pénzbe került
– jegyzi meg Süle Tibor, majd hozzáteszi: – Azért persze nehéz volt elmagyarázni, hogy ne a tűz legyen a megoldás, hiszen a falusi ember úgy szocializálódott, hogy ami fölösleges a kertben, az udvaron, azt el kell égetni.
A polgármester szava erősebb, mint a szomszédé
A magyar lakosság közel egyharmada éget több-kevesebb rendszerességgel hulladékot – áll egy, a Levegő Munkacsoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat részére készített, reprezentatív vizsgálaton alapuló elemzésben. A legtöbben (22 százalék) kerti hulladékot gyújtanak meg, háztartási szemetet 13 százalékuk, míg kezelt fát, rongyot, ruhaneműt, lábbelit 12 százalékuk éget, s minden száz emberből egy autógumit is a tűzre dob. A megkérdezettek negyede nemcsak odabent, hanem a szabadban is tüzel ezekkel az anyagokkal. Mindez azért veszélyes, mert Magyarországon a légszennyezés évente körülbelül tizenkétezer ember korai halálát okozza, akik átlagosan több mint tíz évet veszítenek az életükből, de a rossz levegő ezen túl évi egymillió megbetegedésért is felelős.
A Levegő Munkacsoport tavaly októberben, a tél közeledtével az ország több mint 3000 polgármesterének küldött levelet, figyelemfelhívásként, milyen eszközökkel csökkenthetik a lakossági tüzelés okozta szennyezést. – Tisztában vagyunk vele, hogy a helyi önkormányzatok nem járhatnak el hatóságként ilyen ügyekben, arra ugyanis a járási-, vagy kormányhivatalok jogosultak. Mégis, ha a települések vezetői próbálnak meg nyomást gyakorolni a szemetet eltüzelőkre, akár négyszemközti beszélgetéssel, akár közösségi felvilágosítással, az erősebben esik latba egy faluban, mintha a szomszéd szólna át – mondta lapunknak Bendik Gábor környezetvédelmi szakjogász, a Levegő Munkacsoport munkatársa. Sőt, azzal is segíthetnek a falvak vezetői, ha a szociális tűzifa-adagot megfelelően előkészített, száraz, jó hatásfokú faanyagban adják oda, s nem pedig rossz minőségű lignitet osztanak szét.
A környezetvédők szerint a notórius égetőket sok esetben a helyi közterület-felügyelet, rendőrség és civil szervezetek segítségével lehet eltántorítani káros szokásuktól, de a jegyző is közreműködhet az ellenőrzésben és szankcionálásban például a telkeken belül jogellenesen felhalmozott hulladékok esetén, amelyeket általában elégetésre szánnak a lakosok.
- Az illegális égetések elleni fellépés tipikus esetben a járási hivatalokhoz tartozik, azonban egy-egy ilyen hivatalnál tucatnyi településen kellene a lakossági bejelentéseket kivizsgálni, vagy saját ellenőrzéseket végezni, amire a gyakorlatban nem jut energia. Ráadásul ők általában csak munkanapokon dolgoznak, reggel 8-tól délután 5-ig, míg a jogsértő tüzelésekre többnyire hajnalban és este, valamint hétvégén kerül sor. Ezért is hárul nagyobb felelősség az önkormányzatokra az emberek egészsége, élete megóvásában – állapították meg a Levegő Munkacsoport szakértői.
