„Majdnem egyidősek vagyunk, és futballozni én még jobban tudok, talán veszi a fáradságot, hogy meghallgatja a véleményemet” – kevesen kezdenek így egy levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve. Egyáltalán: nem sok falusi polgármester veszi a bátorságot, hogy pikírt módon beszóljon a kormányfőnek, ugyanis nem ez a hosszú mandátum legfőbb alapja.
Próbáltam úgy fogalmazni, olyan témát keresni, ami érdekli.
Még a megszólítás előtt, mondjuk úgy NER-nyelven, a levél preambulumában keményen fogalmaz, besúgókról, elvtársakról ír és hogy süllyed a hajó. Ellenzéki oldalról ezek nem új megállapítások, de egy jobboldali, Fidesz-közeli polgármestertől elég meglepőek.
Sohasem voltam fideszes.
Ezért fogalmaztam úgy: Fidesz-közeli. Hiszen 2010-ben és 2014-ben is Fidesz-KDNP-s támogatással indult és nyert a polgármester-választáson.
Való igaz, és 2010-ben még rájuk is szavaztam. Többségében viszont nem őket ikszeltem be. 2014-ben már igazából csak adminisztratív módon voltam Fidesz-támogatott, a párt kérte a lehetőséget, s utólag került a nevem mögé.
Miért keresték ennyire?
Eléggé ismert volt a jobboldali beállítottságom, mielőtt polgármester lettem is aktívan részt vettem a közéletben. Például a kétezres évek gazdatüntetései során az egyik traktorom Budapesten állt a Hősök terén, a másikkal pedig itt, a megyében, ahol főszervező voltam demonstráltam sokadmagammal az utakon. Nálunk családi hagyomány a jobboldaliság, a nagyapám kuláknak számított, annak idején a KISZ-be sem voltam hajlandó belépni, a rendszerváltás után a kisgazdákkal szimpatizáltam. Büszke voltam rá, hogy 1990 óta a faluban sohasem nyert a baloldal. A választókerületben előfordult többször is, de Mérő mindig jobbra szavazott, s ebben volt egy kis érdemem.
Ehhez képest mostani nyílt levelében kemény dolgokat vágott Orbán Viktor fejéhez. Megvádolta, hogy minden „játékosát” úgy választotta, hogy legyen róla iratanyaga, mellyel pórázon tudja tartani őket. Hogy a Fideszben a tudás csak 20 százalékot ér, ellenben az elv nélküli hűség 80-at, az őszinteség pedig semmit. Hogy a kormányfő dróton rángatott marionettfigurákkal veszi körbe magát, akik parancsszóra sorosoznak, brüsszeleznek, migránsoznak, „buziznak”. Focis példával illusztrálta az idei év miniszterelnöki ígéretét a fordulatról és fellendülésről, kijelentve, hogy a „tértölelő átadásokhoz”, „félpályás indításokhoz” nincsenek meg a játékosai, ráadásul a szurkolók száma is egyre apad.
Ez az igazság. Azt is leírtam, hogy ilyen rövid intervallumban Somogyban a török időkben nem volt ekkora a népességcsökkenés, és a gazdasági teljesítménye a vármegyének a legsilányabbak között van az unióban. Vagy, hogy hiába kapott Kaposvár elképesztő mennyiségű pénzt, a térségi fejlesztésből nem vették ki a részüket, még 800 méter kerékpárutat sem tudtak önerőből megépíteni. A kiütéses vereségtől csak az menti meg őket, hogy maguk alkotják és alakítják a szabályokat. A hulladékgazdálkodásnak a Mohu, a térségnek Kaposvár, az országnak a kormány a tehertétel.
Finomabb megfogalmazás is került már a kritikus fejébe.
Amíg jól mentek a dolgok, azt is elismertem: 1998-2002 között, vagy 2010 után szerintem kifejezettem jó irányba ment az ország. Csak aztán hamarosan a köz felemelése helyett a saját célok lettek a fontos, s ennek lett alárendelve minden. Elkezdődött a népbutítás a médián keresztül, majd bevonták ebbe az állami hivatalokat, az érdekvédelmi szervezeteket, a kamarákat, mindent és mindenkit. A pragmatizmus átbillent öncélúságba, az együttműködés helyett a függés lett a lényeg, a tudás helyett az erkölcstelen elvhűség.
Ezek sem új megállapítások.
Vidéken, egy falu vezetőjeként sokkal jobban szembesül mindezekkel az ember. A lényeg, hogy minden területet államosítsanak, hiszen így nincs verseny, mert ők adják a pénzt, s ők határozzák meg a szabályokat, az irányt. Cseppet sem mellékesen így nem derül ki, hogy lehetne jobban is csinálni. Csakhogy ez a vezetési elv 1989-re már megbukott egyszer ebben az országban.
Azért ez verseny nélkül is kiderült jónéhány területen: csődben az oktatás, az egészségügy, a gazdaság.
Az oktatást is egyneműsítették, függetlenül attól, milyen lehetőségei vannak-voltak egy adott intézménynek, vagy az azt addig fenntartó intézménynek. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak egy kistelepülési iskolára, mint egy nagyvárosi elitgimnáziumra. És még pénz sincs rá elegendő: mi, amióta hivatalosan a tankerületi központhoz tartozik az iskolánk, több százmillió forintot költöttünk rá.
A nyílt levelét különböző közösségi platformokon eddig 14 ezren osztották meg, vagyis biztosan eljut a legmagasabb szintig. Nem fél a reakcióktól?
A visszajelzések nagy része pozitív, és bármennyire meglepő, rengeteg kormánypárti politikus is akadt köztük. Engem nehéz sorosozni, gyurcsányozni, baloldalizni, ráadásul, ha holnaptól nem lennék polgármester, anyagilag nem viselne meg. Eddig sem ezért csináltam, már azelőtt érvényesültem a gazdasági életben, mielőtt elindultam az első választásomon. Sok polgármester gondolkodik hasonlóan, csak nekik nincs más lehetőségük. Én viszont megtehetem, hogy ha valami nem egyezik az elveimmel, akkor megszólalok. Annak idején a gazdaszövetséget is azért hagytam ott, mert a vezetői odacsatolták a Fideszhez. Most úgy éreztem, meg kell írnom ezt a nyílt levelet. Lesznek, még akár magasabb helyeken is, akiknek nem tetszik. Viszont az is biztos, hogy sok jelenleg magát kedveltnek érző politikussal ellentétben nekem akkor is lesz kártya- vagy bortársaságom, amikor már nem lesz semmiféle közéleti pozícióm.
„Az egész csak a haverok helyzetbe hozásáról szól”
„Kaposmérőre ismét betette a lábát a hulladékmaffia. Anélkül, hogy településünket értesítették volna, a begyűjtést a KHG (Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nkft.) gépjárművei végezték. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Kaposmérő érdekérvényesítő képessége sokkal kisebb, mint fél Zala megyének, ezért nem bíztatom a kaposmérői polgártársaimat, hogy tüntessünk, vagy a gépjárművek elé feküdjünk tiltakozásul, hátha még elütnének bennünket. A sírunkra ráírnák: járulékos veszteség” – írta ki hivatalos közösségi oldalára – amint azt a Kapos-t hírblog észrevette – Prukner Gábor, a két és félezres, Kaposvár melletti település független polgármestere. Megjegyezte, a „kaposvári hulladékmaffia akkora pofont kapott Nagykanizsán, hogy pestiesen szólva a fal adta a másikat” – amihez a faluvezető külön gratulált –, „ehhez képest, hogy Kaposmérőt sikerült megszerezni, csak pirruszi győzelem Kaposvárnak, csak arra elég, hogy nem öntse el őket az epe”.
Prukner Gábor arra utalt – amint arról a Népszava beszámolt a múlt év végén és az új esztendő elején –, hogy noha tervei szerint a zalai megyei jogú városban, valamint 111 környékbeli településen január 1-től a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nkft. vette volna át a szemétszállítási feladatokat, ám elbukott a kísérlete. A hazai hulladékipar irányításával két éve megbízott Mol-cég, a Mohu Zrt. ugyan az új évtől az eddigi helyi szolgáltató, a kanizsai önkormányzat tulajdonában álló Viridis-Pannonia helyett a Mohu térségi régiókoordinátorát, a KHG-t bízta meg, melynek tulajdonosa cseppet sem mellékesen a somogyi megyeszékhely önkormányzata, ám a somogyi cég néhány nap után kivonult a zalai területről.
Nagykanizsa nyerte a szemétháborút, a Mohunak engednie kellettA váltást eredendően az indokolta, hogy a kaposváriak a Mohu nevében a korábbi éveknél jóval alacsonyabb szolgáltatási díjat vártak el a kanizsaiaktól – valamint a siófokiaktól és a pécsiektől is –, s megegyezés híján átvették a szolgáltatást. Ám hiába vonultak fel a térségben új gépparkkal, de távolról beszállított munkavállalókkal, a kanizsai cég dolgozói és szimpatizánsai az ellenzéki városvezetés támogatásával megpróbálták megakadályozni a terület átvételét, emellett helyismeret hiányában a hulladékszállítás amúgy is több helyen káoszba fulladt. A kaposváriakkal szembeni ellenszenvet és felháborodást jól mutatta, hogy még Kanizsa és környéke fideszes országgyűlési képviselője, Cseresnyés Péter is kiállt a protestálók mellett. Mindezek hatására a Mohu az év első napjaiban gyorsan megegyezett a Viridis Pannóniával a szolgáltatás folytatásáról, a KHG, s tulajdonosa, Kaposvár így hoppon maradt.
Kanizsa és térsége elvesztésével a KHG-nak afféle vigaszdíjként jutott Kaposmérő, mellyel hulladékfronton évtizedes vitában állt a megyeszékhely.
- Kaposvárnak a kétezres évek végére betelt a hulladéklerakója, s kellett egy hely, ahová szállíthatnak – elevenítette fel a múltat lapunknak Prukner Gábor. – Lehetett tudni, hogy lesznek ilyen célra uniós pénzek, ám a város úgy el volt adósodva, hogy még hitelt sem tudott felvenni, így szereztek egy befektető céget, mi pedig adtunk egy kéthektáros területet, melyet több, környékbeli faluval kompatibilissé tettünk, s a megállapodás szerint a hulladéklerakás árából mindenki részesült volna. Ám mire beindult a projekt, a befektető és a város összeveszett, s bár a hulladéklerakás megindult, Kaposvár egy idő után leállította a szállítást, ami azt jelentette, hogy senki sem jutott a pénzéhez. Ezek után bepereltük a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt.-t (KGV), vagyis tulajdonképpen a tulajdonos várost. Több eljárás indult, egyfelől a szerződés érvényességéről, aztán a lerakóhoz vezető út tönkretétele miatt, valamint az elmaradt koncessziós díjért.
A falu a lerakóra vonatkozó szerződés érvényessége vitájában minden fokon pert nyert, pénzt azonban az ezt követő kártérítési perekből alig látott. Az útért hatmilliót ítéltek meg nekik, a rendbehozatala azonban – uniós pénzből – több, mint százmillióba került a településnek. Az elmaradt bevétellel kapcsolatban pedig kihozta a bíróság: járna nekik, de elévült az ügy, így cirka 120 milliót és kamatait bukta a település. Az erkölcsi győzelmen kívül tehát nem sok minden jutott, közben Kaposvár szépen kiürítette a KGV-t, a hulladéklerakó pedig felszámolás alá került.
- Ekkor jelentkeztünk be a dél-balatoni társuláshoz, mellyel megvásároltuk a régi lerakót, úgy 50-60 millióért rendbe raktuk, s elintéztük a szükséges engedélyeket – folytatta a kaposmérői polgármester. – Működött is normálisan, a szolgáltatási területről évente 5-8 ezer tonna hulladék érkezett. Ekkor kapta meg a Mol, illetve a Mohu az országos koncessziót, ám eddig félévente rendre újraszerződtek velünk, illetve a Pelso-Kommal. Utóbbi ugyan továbbra is hozta ide a hulladékot, ám a Mohutól másfél év alatt egy tonna sem érkezett, ami miatt a bevétel már csak a lerakó fenntartására elegendő. Nonszensz, hogy miközben nekem azon kell gondolkodnom, hogy embereket bocsátok el a telepről, mert nincs elegendő bevétel, addig országosan lerakóhiány van, ám a Mohu nem használ ki egy 50 ezer tonnás szabad kapacitású helyet. Ráadásul, amikor az év végén újraszerződtek a Pelso-Kommal, Kaposmérőt elvették a cégtől, s átraktak bennünket a kaposváriakhoz. Hiába írtam levelet a térség képviselőjének, illetve a Mohunak, válaszra sem méltattak, viszont itt helyzetbe hozták a régiókoordinátor céget.
Prukner Gábor szerint a legnagyobb probléma, hogy a Mohu a régiókoordinátorokat nem terület, kapacitás vagy szakértelem, hanem politikai alapon jelölte ki, így fordulhat elő, hogy bár a pécsi és a kanizsai cég is nagyobb, mint a kaposvári, a Dél-Dunántúlon mégis utóbbi került pozícióba.
- Az egész csak a haverok helyzetbe hozásáról szól – jegyezte meg. – Itt is érvényesül majd a dominóelv: a hoppon maradt, nyomott áron dolgozni kényszerülő cégek előbb-utóbb gazdaságilag ellehetetlenülnek, s akkor a területet kapott régiókoordinátor bejelentkezik, ár alatt megveszi a gépparkot és az infrastruktúrát, majd ezekkel bejelentkezik a következő területre. Mi persze kis hely vagyunk, igazából nem is számítunk tényezőnek, esetünkben sokkal inkább Kaposvár, illetve polgármestere, Szita Károly személyes bosszújáról van szó. Így működik a NER, ezért nem marad más lehetőségünk, mint beállni azok mögé, akik a rendszer bukásában bíznak.
