A betegek mellett magukat is a rendszer áldozatainak tartják az orvosok – erről írt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a honlapján. Vallomásukban egyebek mellett arról közöltek információkat, hogyan csapódik le a szűkös finanszírozás a mindennapi betegellátásban. Azt, hogy a kórházaknak, szakrendelőknek jutó közpénz mennyire kevés, konkrét vizsgálatok áraival is szemléltetik. Például míg az állami egészségügyben a magzat szívhang vizsgálatáért az intézmény 1929 forintot kap finanszírozásként, addig a magánellátók ugyanezért 10-15-szörös árat kérnek.
Mint írták, egy EKG -izsgálatért mindössze 310 forintot fizet az állami biztosító, ez azonban nem fedezi annak költségeit.
Egy foghúzásért 650-800 forint térítenek, noha csak az érzéstelenítő, ami a beavatkozás előtt jár a páciensnek, 900 forintba kerül.
A költségek töredékét sem fedező finanszírozás következménye a súlyos eladósodás és a betegek ellátatlansága. Sok esetben az intézményvezetőknek nincs is más választásuk, mint visszafogni, korlátozni az ellátásokat. „Ez a helyzet abszurd, hiszen az egészségügyi intézmények alapvető célja a betegek ellátása – gazdasági szemszögből nézve azonban pont az alapcél teljesítése lehetetleníti el a működésüket” – írták. Különösen rosszul járnak a nagyon gyengén finanszírozott szakmák betegei, a vesztesek listájának élén az urológia és a pszichiátria áll.
A köztestület összefoglalója szerint az orvosokat a nap mint nap azzal szembesítik, hogy a munkájuk nemhogy nem hoz hasznot, de egyenesen veszteséget termel. „Ezen a héten X műtét volt, ez Y millió mínusz.”
A gyógyítók napi utasításokat kapnak arról, hány beteget kell azonnal elbocsátaniuk, vagy a hónap hányadik napjától kell korlátozniuk az ellátást. Mindez morális konfliktusokat okoz,
hiszen az orvos arra esküdött, hogy munkájával a betegek érdekeit szolgálja, viszont – a menedzsment sugallata szerint – ő csak akkor lehet jó doktora az intézményének, ha kevesebb beteget vizsgál, mert gazdaságilag a kevesebb munka az előnyös.
– Ez alapjaiban kérdőjelezi meg az orvoslás lényegét – írták a MOK honlapján közzétett segélykiáltásukban. Hangsúlyozták azt is, „amikor egy orvos azt hallja, hogy munkájával »veszteséget termel«, az hosszú távon alááshatja a szakmai identitását és elköteleződését”. S rombolja a mentális egészségét is.
Teljesen általános, hogy több beavatkozást kell lejelentenünk, mint ami valójában megtörtént. „Bár csak sokszor 10 perc jut egy betegre, ahhoz, hogy összekapargassuk a finanszírozást, akár egy órányi meg nem történt beavatkozást kell lekódolni. Az intézmények sokszor egy kódcsomagot alkalmaznak, papíron minden betegnél ugyanaz a beavatkozás történik.” A jogi következmények pedig ott lebegnek minden orvos feje felett. De nehézséget jelent a gyógyítók számára azon vizsgálatok megszervezése is, amit ők maguk nem végezhetnek. Ez rengeteg telefonálással, könyörgéssel jár. Hasonló a helyzet akkor is, ha a beteget át kell helyezni egy másik intézménybe. Elvileg tisztázott, hogy milyen diagnózissal, melyik beteget hol kellene ellátni, a gyakorlatban a potenciális fogadó intézmények gyakran telítettek, műszaki vagy személyzeti okokból hosszabb-rövidebb időre nem fogadnak pácienseket.
Arra kérdésre, hogy pontosan mi a célja a MOL honlapján olvasható írásuknak, Svéd Tamás főtitkára lapunknak azt válaszolta: figyelemfelkeltésnek szánták. Azt tapasztalják, hogy a most működő egészségügy feltételeinek egyre több eleme hiányzik, a következmények pedig a betegellátáson csapódnak le. A menedzsmentet két irányból is szorongatják, egyfelől számon kérik rajta az ellátatlanságot, másfelől elvárják, hogy ne csináljon adósságot. A kamara azt gondolja – mondta Svéd Tamás – ez a két elvárás üti egymást.
