– Az egyetemen volt egy kurzusunk, amelyen társadalmi problémákat kellett feldolgozni, erre alakítottunk csapatokat. Nem kellett sokat azon gondolkodni, hogy mi legyen a téma, elég hamar körvonalazódott, mivel szeretnénk foglalkozni, hiszen a problémakör mindannyiunk számára releváns, egyértelmű. A szemeszter végén írásbeli reflexiót kellett írnunk, illetve egy projektgálán előadhattuk a szaktársainknak és a meghívott zsűrinek a munkánkat, amire végül érdemjegyet kaptunk – meséli el lapunknak egy különös projekt részleteit Hadadi Tünde, Másik Lili, Mészáros Barnabás és Tóth Zsófia.
A kommunikáció- és médiatudomány szakos fiatalok a Hajnali Pánik nevet adták a csapatuknak, és arra kerestek válaszokat, mit jelent az igen keveset tárgyalt kapunyitási pánik. Az életközépi válság, azaz a kapuzárási pánik fogalmával mindannyian találkoztunk. Azt azonban, hogy ennek az ellenkezője is létezik, hogy az életét éppen csak elkezdő ember is megküzd a saját félelmeivel, sokan elbagatellizálják, hisztinek, időhúzásnak vélik. Pedig a jelenség igenis valós, és amint látjuk, neve is van. Év végén egy kerekasztal-beszélgetést is szerveztek, hogy a témát minél közelebb vigyék másokhoz.
A kapunyitási pánikot az ezredforduló után felismert jelenségként írják le, mások szerint már a múlt században is láthatók voltak a jelei. A mai fiatalok számára tovább nehezíti a helyzetet a közösségi média irányította világ, amely nemcsak a társadalomról alkotott képünket alakítja, hanem azt is, hogyan gondolkodunk önmagunkról, mihez viszonyítva helyezzük el magunkat egy bizonyos polcon. Egyénfüggő, kinél hogyan csapódik le a kapunyitási pánik, legkézzelfoghatóbban úgy, hogy egyáltalán beszélnek arról, hogy valami zavarja őket. A csapat tagjai, mivel egyetemisták, erről az oldalról fogták meg a dolgot, de kitekintettek a középiskolás korosztályra is. Kíváncsiak voltak például arra, ki mit gondol arról, hogyan lehet összeegyeztetni a munkát a magánélettel, hogy hogyan élik meg ezt a korszakot.
Rengeteg szaktársuk, barátjuk mesélte el nekik, hogy nem tudja, mit csináljon egyetem után, sejtése sincs arról, hogyan engedhet meg magának a jövőben egy saját lakást, hogyan dolgozzon egyetem mellett, hogy abbahagyja-e, amit tanul éppen, vagy kezdjen-e másik szakot.
– Azt már korábban is észrevettük, hogy sok szaktársunk mintha kicsit depressziós lenne, mintha nem tudná, hogyan tovább, mit kezdjen magával, az életével. Amikor csapatot alapítottunk és gondolkoztunk a témákon, utánanéztünk, hogy mi lehet ez – idézik fel azt a pontot, amikor meg tudták fogalmazni, hogy a jelenségről beszélni kell. Segíteni sokféleképpen lehet. Elsődlegesen úgy, hogy mindenki érezze: nincs egyedül. Konkrét megoldás szintjén egy kortárs jó példája is segíthet. Részben nyomás, részben viszont motiváció, optimizmusra sarkall, ha valaki azt látja, másnak sikerült munkát találni, elérni a kitűzött céljait.
