Veszettül kíváncsiak vagyunk, miként sikerül az amerikai (és nem amerikai) konzervatívok számára a következő ciklus négyéves repülése bekötött szemmel és/vagy VR-szemüvegben.
Arra tippelnénk, hogy cefetül pofára esnek (és Nordberg hadnagy emlékére belelépnek egy farkascsapdába, nekimennek a festett ajtófélfának, feltápászkodva beverik a fejüket egy AK–47-esbe, ami véletlenül elsül, lelövi a parkolóőrt, aki megbüntette őket, mert rossz helyen álltak meg, amikor meg akarták nézni az első csoportos abortuszper halálbüntetéssel fenyegető tárgyalását, és végül lerombolta a floridai házukat egy orosz atom-tengeralattjáró, mert a kormányos az elszabadult orosz–amerikai fegyverkezési hajsza legújabb fejleményeit nézte a híradóban).
A világpolitika komoly dolog, emberélet, sőt országsors múlik rajta. Ehhez képest vannak kettős érzéseink: először is a hideg futkos a hátunkon attól, hogy egy világraszóló paréj lesz az Egyesült Államok 47. elnöke, aki ugyanaz, mint a 45. volt, csak akkor még minden jóravaló republikánus annak látta, ami: közveszélyes kreténnek.
