- Nádasi Krisztina: Bori gyereke

– Tolja, anyuka!
– De nagyon fáj!
– Mert, mire számított?
A szülészorvos elégedetlenül csettintve felegyenesedett, Bori mellé lépett, és mindkét kezével ránehezedett a nő hasának tetejére. Ketten nyomtak.
– Látom a fejét! – kiáltott a dúla. – Hű, jó szőrös – tette hozzá.
Bori nagyot fújt.
– Na még egyet! – buzdította az orvos.
A nő apait-anyait beleadott, a dúla azonban nem biztatta, meg sem szólalt, pedig Bori érezte, hogy a baba kicsusszant. Azok ketten ott álltak a szülőágy végében, Bori két térde kitakarta őket, csak a fejüket látta. Az orvos a gyereket nézte.
– Azt a rohadt – kezdte, aztán összerezzent. – Bocsánat.
– Mi az? – nyögte Bori.
– Nem is tudom.
A nőben megállt az ütő.
– Beteg? Ó, istenem, hisz az ultrahangon is mondták, hogy rövidecskék a kezei, lábai…
A dúla takaróba bugyolálta a gyereket, és az orvosnak adta, az meg Bori mellére tette.
Bori felvisított.
– Micsoda otromba tréfa ez?
A mellén egy pandakölyök feküdt.
– Hol a gyerekem? – ordított Bori.
A szülész egyik lábáról a másikra állt.
– Sajnálom, anyuka, megesik néha.
– Mi?
– Nos, tavaly is volt egy nő, aki kutyát szült. Meg is jegyeztem magamnak, amikor behozták a kismamát, hogy furcsa, csúcsos arca van…
A dúla bólogatott.
– Igen, az én egyik kismamám is macskát szült múlt ősszel. Csuda édes kiscica lett, illetve hát már jó nagy, akkora, mint egy embergyerek. Szépen fejlődik, már mondja, hogy mama.
Bori elkerekedő szemmel nézett a dúlára.
– A macska? A macska mondja, hogy mama?
– Nos, nem igazán macska. Olyan, mintha ember lenne, csak macskaalakja van.
– Maguk most szívatnak.
A dúla kiment a szülőszobából, fél perccel később a telefonjával tért vissza. Bori szeme elé tartotta, és a nő látta rajta a dúlát, az ölében ülő macskaszerű kisgyerekkel.
– Kittinek hívják – mondta a dúla büszkén.
Bori a mellkasán pihegő kis pandára nézett.
– Végül is aranyos.
– Ugye? – kérdezte vigyorogva az orvos, és összecsapta a kezét. – No, akkor nekem még dolgom van itt a méhlepénnyel, maga csak szoptasson, anyuka.
Bori megsimogatta a nyálkás kis szőrmók fejét, mire az ráemelte tekintetét.
– És kisfiú vagy kislány? – kérdezte az újdonsült anyuka.
– Fiú – mondta a dúla mosolyogva. Segített Borinak a szoptatásban.
A nő egy órával később már az osztályon volt, ahol a többi kismama ámulva csodálta a kispandát.
– Jaj, de cuki!
– Én is akarok egy ilyet…
– A szomszédom egy kismackót szült, annyira irigylem. Bárcsak nekem is ilyen speciális génkészletem lenne!
Bori elhűlve hallgatta őket. Hátradőlt az ágyban, és lehunyta a szemét. Remélte, hogy mire felébred, kiderül, hogy ez csak egy ­rossz álom, de nem így volt. Ébredéskor a kis panda ugyanúgy mellette szuszogott, mint elalváskor.
És Mózes is. A férfi az ágy lábánál a matracra támaszkodva hortyogott. Bori gyengéden megrugdosta.
– Mi az? – horkantott a férfi.
– Én is ezt kérdezem – suttogta Bori.
Mózes felegyenesedett, nyújtózott egyet, és a pandára mutatott.
– Ez meg mi a szar?
– A mi szerelemgyerekünk.
– Most szívatsz.
– Én is ezt mondtam a dokinak, de ez a panda belőlem csusszant ki. A mi gyerekünk.
– Ez nem lehet. Darwin mit szól hozzá?
– Darwin már meghalt, te majom.
Mózes a csípőjére tette a kezét.
– Nem én vagyok majom, hanem te vagy panda.
– Mi?
– Most, hogy így jobban megnézlek, a fekete hajad az ősz tincsekkel, a rubensi idomok, nem csoda, hogy pandánk lett.
– Te most akkor elhiszed ezt a marhaságot?
– Mert, szerinted egy oltári átverés áldozatai vagyunk?
– Fogalmam sincs, Mózes.
Bori hangja elvékonyodott, és a nő sírva fakadt. A férfi odaült mellé az ágyra, és átölelte. Addig nyugtatgatta, duruzsolt neki, míg Bori lassan megnyugodott. Megbeszélték, hogy igenis hazaviszik a kis pandát, és felnevelik.
– És szexelni mikor lehet? – kérdezte Mózes aztán.
– Hat hét. Mert? Máris elvonási tüneteid vannak?
Mózes gondolkodva válaszolta:
– Mert kíváncsi vagyok rá, a következő gyerekünk is panda lenne-e.
– Vagy majom – vágta rá Bori.
Mózes a karjába vette a kis pandát, aki még mindig aludt.
– Szerinted fog kungfuzni?