A Berlin Brandenburgi repülőtér terminálja előtti parkolóban az óránkénti parkolási díj 23 euró (jelenlegi árfolyamon több mint 9 ezer forint). Egy ezüstszínű, hannoveri rendszámú VW Golf azonban már több mint egy éve áll ott, és ennek következtében jelentős összegű parkolási díj halmozódott fel. A jármű tulajdonosának most több mint 200 ezer (jelenlegi árfolyamon több mint 33,1 millió forint) eurót kellene fizetnie a parkolóautomatánál – írja a Der Spiegel, megjegyezve, hogy ez azonban egyelőre csupán elméleti lehetőség, mivel továbbra sem tisztázott, kié az autó.
A lap megkereste a repülőteret, amely megerősítette, hogy az autó továbbra is a parkolóban áll, ám eredetéről nincs információjuk. A Berliner Zeitung szerint sem a hannoveri rendőrség, sem a brandenburgi déli rendőrigazgatóság, sem a schönefeldi közrendvédelmi hivatal nem tudott adatot szolgáltatni a jármű tulajdonosáról. Az sem derült ki, hogy az autót esetleg ellopták-e.
Eközben a parkoló üzemeltetője jelezte, együttműködik a hatóságokkal, feltehetően azért, hogy fizetési felszólítást küldhessenek a szabálysértőnek. „Az, hogy a fizetendő parkolási díjakat be lehet-e hajtani ebben az összefüggésben, attól függ, hogy az adós beazonosítható-e, és rendelkezik-e a szükséges anyagi eszközökkel” – közölte tájékoztatásában a vállalat.
A rekorder bliccelő tavaly több mint kétmilliós pótdíjat fizetett a BKK-nak