Szlovákia külpolitikai orientációjának keleti irányba fordítása, valamint az államháztartás súlyos helyzete, konszolidációjának elmaradása, a kormány működésképtelensége miatt nyújtottak be bizalmatlansági indítványt a szlovák ellenzéki pártok Robert Fico kormánya ellen. Szavazásra azonban tegnap sem került sor, mert a parlament 10 órára tervezett rendkívüli ülését nem sikerült megnyitni a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt. (Múlt kedden a miniszterelnök azzal hiúsította meg a szavazást, hogy váratlanul zárt ülést kért egy, az üggyel össze nem függő titkosszolgálati jelentés felolvasása miatt, amely azt állítja, hogy külföldi segítséggel szlovákiai csoportok államcsínyt terveznek, az ukrán Majdan mozgalom mintájára erőszakos cselekmények révén buktatnák meg a Fico-kormányt.)
A koalíciós pártok előre jelezték tegnapi távolmaradásukat, és azt is sejteni lehetett, hogy a populista Szlovák Nemzeti Pártból (SNS) kilépett három, illetve a szociáldemokrata Hlas két kizárt és két velük szolidarizáló, a kormánnyal már többször összekülönbözött képviselője mit tesz. Utóbbiak a Hlas hétvégi kongresszusa után, amelyen kizárták a két renitenst, jelezték – helyzetük rendezéséig nem szavaznak a parlamentben. Mind az SNS, mind a Hlas vezetése azzal vádolja pártja lázadóit, hogy jobb pozíciókért, netalán minisztériumokért zsarolják a kormányt. Ezzel szlovákiai forrásaink is egyetértenek. A tegnapi rendkívüli ülés előtt lapunk érdeklődésére egy, a politikai életből nemrég visszavonult alanyunk úgy vélekedett, biztosan nem segítik hozzá az ellenzéket a bizalmatlansági indítvány sikeréhez, azaz Robert Fico megbuktatásához, mert „még várják, hogy nem kapnak-e visszautasíthatatlan ajánlatot”. Ma az ellenzék újra megpróbálja sikerre vinni a bizalmatlansági indítványt, de erre semmivel sincs több esély, mint tegnap.
Mindezek ellenére Robert Fico és negyedik kormánya rendkívül szorult helyzetbe sodródott. Fico ugyan egyelőre maradhat, ám parlamenti többség nélkül nem tud kormányozni.
A négy Hlas-os távolmaradása elegendő ahhoz, hogy egyetlen fontos törvényt se tudjon átvinni a parlamenten, még akkor sem, ha a kivált SNS képviselők is támogatják azt. Ezért tegnap délután az ellenzék legnagyobb pártja, a Progresszív Szlovákia (PS) valamint a liberális SaS felajánlották, hogy a parlament jövő héten kezdődő tavaszi ülésszakán készek segítséget nyújtani egyes törvények elfogadásához, de csak abban az esetben, ha megállapodás születik az előrehozott választás időpontjáról.
„Nem tetszik az, ahova ez a kormány rángatja az országot” – Tízezrek követelték Robert Fico lemondását SzlovákiábanMichal Šimečka a PS elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár eléggé logikátlan, hogy az ellenzék támogassa a parlamenti többségét elveszítő kormányt, de pártja kész támogatást nyújtani az egészségügyi törvények elfogadásához, annak érdekében, hogy ne távozzanak külföldre az orvosok. Tavaly decemberben ugyanis az egészségügyi minisztérium megállapodást kötött az orvos szakszervezettel a szociális béke helyreállításáról. Több mint 3300 orvos adta be felmondását, távozásuk esetén összeomlik a szlovák egészségügyi ellátás. Az orvosok azzal a feltétellel vonták vissza felmondásukat, hogy a kormány 2025 februárjának végéig teljesíti az ígéreteit. A Fico-kormány túlélésére nézve ez az egészségügyi törvény kulcskérdés.
Fico egyelőre úgy tűnik, az ellenzék egységének megbontásában és Ukrajna további démonizálásában látja a megoldást.
Hétfőn bejelentette alkotmánymódosítási szándékát, amelyben többek között az ország szuverenitását vésetné kőbe, valamint a Donald Trump példáját követve azt is rögzítené, hogy Szlovákiában csak két nem – férfi és nő – létezik, gyereket pedig csak házasságban élők fogadhatnak örökbe, a rendkívüli helyzeteket leszámítva. Bemutatott terve szerint a szuverenitást úgy erősítenék, hogy a szlovák alkotmány felülírná mind az uniós jogot, mind a nemzetközi egyezményeket. Ezzel akár ki is szakíthatja az ellenzék soraiból a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH), amely ugyancsak alkotmánymódosítást akar. Sőt megszerezheti az Igor Matovič volt miniszterelnök fémjelezte Szlovákia mozgalomba átigazolt szélsőjobbosok támogatását is.
Kétélű azonban ez a ficói machináció, ugyanis könnyen elveszítheti a koalíció „királycsináló” pártját, a Hlast és Peter Pellegrini államfőt. Az elnöki hivatal tegnap közleményben jelentette be: Pellegrini jövő hétre kerekasztal-tárgyalásra hívta a három kormánypárt, valamint három parlamenti ellenzéki párt elnökét az ország külpolitikai irányvonaláról.
Robert Fico alkotmányba foglalná, hogy csak nő és férfi van Robert Fico puccstól tart, megelőző intézkedéseket jelentett be