Szaporodnak a hullafoltok az Orbán-rezsimen, Magyar Péter ójobboldalt csinált a Fideszből

Rengeteg ember számára vált nyilvánvalóvá, hogy a Fidesz csak a hatalmat akarja megtartani. Podcast.

Beneš-dekrétumok: Ódor Lajos volt szlovák miniszterelnök kimondta, hogy a felvidéki magyarok többet vártak az Orbán-kormánytól

Szerinte a Fico-féle jogszabály-módosítás szürreális, a Beneš-dekrétumokat halott törvénynek kellene nyilvánítani.

Korábbi felvétel

Robert Fico közölte, nem kíván részt venni a magyarországi választási kampányban

A Tisza Párt elnökének levele nyomán politikai vita tárgyává vált a Beneš-dekrétumok jogi megítélése Szlovákiában.

Beneš-dekrétumok: Magyar Péter válaszolt a nyílt levelét bíráló szlovák államfőnek

„Önnek jogában áll és kötelessége is minden Szlovákiában élő embert képviselni, beleértve a felvidéki magyarokat is” – üzente Peter Pellegrininek a Tisza Párt elnöke. 

Orbán Viktor durván sérti Szlovákia szuverenitását

A cím jogossága rögtön világossá válik, ha végignézzük a szlovákiai magyar pártok történetét. 

A két jóbarát, Orbán Viktor és Robert Fico – a magyar kormány feltűnően hallgat a Beneš-dekrétumok ügyében

Liszka József: Töredékek a partvonalról

Magyarország legyen magyar ország. Rendben. Akkor viszont ne lepődjünk meg, ha egyszer csak Romániából román országot, Szerbiából szerb, Szlovákiából meg szlovák országot akarnak csinálni. 

„Ha nem írja alá, úgy a fennmaradó 96 napra is elveszíti miniszterelnök jellegét” – Orbán Viktor helyett Magyar Péter írt levelet a szlovák kormányfőnek a Beneš-dekrétumok miatt

A Tisza Párt elnöke azt követeli, hogy Szlovákia vonja vissza a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését is büntető törvénymódosítást. 

Korábbi felvétel

Donald Trump, Aleksandar Vučić és Kim Dzsongun mellett Orbán Viktor is megkapta Vlagyimir Putyin újévi üdvözletét

De Recep Tayyip Erdogan és Robert Fico sem maradt az orosz elnök jókívánságai nélkül.

Végül Szijjártó Péter is megszólalt a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel büntető szlovák törvény ügyében

A Fico-kormány helyett inkább a Beneš-dekrétumok eltörlését szorgalmazó szlovák ellenzéket bírálta.

Korábbi felvétel

Hallgat Szijjártó Péter tárcája, egy szava sincs ahhoz, hogy Robert Fico kormánya fél évre börtönbe küldené azokat, akik megkérdőjelezik a magyarellenes Beneš-dekrétumokat

Orbán Viktor sem érezte szükségét, hogy megnyilvánuljon az ügyben.

A Robert Fico vezette koalíció fél évre börtönbe küldené azokat, akik nem tartják tiszteletben a Beneš-dekrétumokat

Orbán Viktor nagy szlovák szövetségesének a kabinetje a második világháború után a németeket és a magyarokat kollektív bűnösökként kezelő jogszabályokra hivatkozva koboz el földet és sajátít ki magántulajdont. Alkotmányjogászok szerint mindez egyértelműen alkotmányellenes.

Liszka József: Töredékek a bársonyosról

A kulcscsörgetés, ami a szlovák ellenállás hagyománya lett és a mostani „gyengéd krétaforradalom” (ahogy az egyik aszfaltfelirat emlékeztet) jó alkalom arra, hogy újragondoljuk annak a bizonyos bársonyosnak a hagyatékát.

Krétaháború az évforduló körül – Csak azért is ünnepel és tüntet Szlovákia a bársonyos forradalom 36. évfordulóján

. A diákok kezdeményezte krétaháború is folytatódik, miközben Robert Fico és kormánya halmozza a botrányokat.

 A krétaháború egyebek közt annak szól, hogy a megszorításokra kényszerülő Fico-kormány eltörölte az 1989-es bársonyos forradalom ünnepnapját

Kivonultak a diákok Robert Fico előadásáról, miután a szlovák miniszterelnök azt mondta nekik, ha támogatják a háborút, menjenek harcolni Ukrajnába

Legalább 30 diák hagyta el a termet kulcscsörgetés kíséretében. Feketébe öltözve várták a szlovák miniszterelnököt és volt, aki ukrán zászlót is tartott a kezében. A tiltakozást megelőzően krétával írtak politikai üzeneteket a járdára. 

Ideiglenes vezetőket nevezett ki a szlovák vasút élére a közlekedési miniszter

A 79 ember sérülését okozó vonatbaleset felelőseinek tartott menedzsment leváltására Robert Fico szlovák miniszterelnök adott utasítást. 

Robert Fico kirúgatta a szlovák vasút teljes vezetését a vasárnapi baleset után

A közlekedési miniszter lemondását azonban nem fogadta el.

Robert Fico - Korábbi felvétel

Ukránellenes szövetség létrehozásán dolgozik az Orbán-kormány Csehországgal és Szlovákiával közösen

Orbán Balázs szerint a V4-ek újjáépítése folyamatban van. Úgy tűnik azonban, hogy az új visegrádi szövetségnek három, nem pedig négy tagja lenne, Lengyelország kimaradhat. 

Robert Fico szlovák, Donald Tusk lengyel, Petr Fiala cseh és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a V4-ek legutóbbi csúcstalálkozóján Prágában, 2024. február 27-én

Robert Fico: Sikerült elérni, hogy az orosz vagyon elkobzása ne kerüljön a záródokumentumba

Orbán Viktor távollétében a szlovák kormányfő képviselte az orosz érdekeket.

Robert Fico az európai csúcstalálkozón

Robert Fico ismét visszakozott, nem vétózza meg az oroszok elleni tizenkilencedik szankciós csomagot

A szlovák miniszterelnök szerda este megkapta, amit kért, tehát az ottani energiaárak és az autóipar tekintetében könnyítéseket kaphattak.

Orbán Viktor helyett Robert Fico fogja kérni az EU politikai vezetőit, hogy Magyarország nélkül fogadják el a csúcstalálkozójuk Ukrajnáról szóló zárónyilatkozatát

A magyar miniszterelnök az október 23-i nemzeti ünnep miatt késni fog.

21 év börtönre ítélték Robert Fico merénylőjét

Kedden hirdettek ítéletet a szlovák miniszterelnök ellen merényletkísérletet elkövető Juraj Cintula perében. Mivel terrorcselekménnyel vádolták, akár életfogytiglant is kaphatott volna, de korára tekintettel végül enyhítették a büntetést. Az ítélet nem jogerős, Cintula védője fellebbezhet a döntés ellen. 

Végleg kizárta Robert Fico alakulatát az európai szocialisták pártcsaládja, jöhet a Fidesz és a szélsőjobb

A Kassán megrendezett közös ukrán-szlovák kormányülés is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Robert Fico pártját ne zárják ki az európai szocialisták. A Smer a Fideszt is a soraiban tudó szélsőjobboldali pártcsaládba, a Patrióták Európáértba (PfE) ülhet át, de Magyarországgal ellentétben Szlovákia támogatja Ukrajna EU-csatlakozását.

Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök pénteken Kassán Robert Ficóval

Hidak és átjárók

Nézelődő

Robert Fico egészségügyi okok miatt nem utazott el a dániai informális EU-csúcsra

A pozsonyi tájékoztatás szerint az ellene korábban elkövetett merénylet miatt vannak továbbra is nehézségei.

Az ingatlan értéke

A türelem határai

Robert Fico a Vlagyimir Putyinnal folytatott egyeztetése után közölte, több üzenetet is át akar adni pénteken Volodimir Zelenszkijnek

A szlovák miniszterelnök a találkozót követően még majdnem egy órát beszélt négyszemközt az orosz elnökkel, elsősorban az ukrajnai háborúról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök 2025. szeptember 2-án Pekingben

Eljött az autoriter vezetők nagy erőfitogtatása, Hszi, Kim Dzsongun és Putyin mellett Szijjártó és Fico is tündökölhetett a pekingi parádén

Úgy tűnik, Orbán Viktor nem ér rá, Magyarországot „csak” a külgazdasági és külügyminiszter képviseli.

Vlagyimir Putyin, Hszi-csin-ping és Kim Dzsongun először együtt

Robert Fico hamarosan Kínában találkozik Vlagyimir Putyinnal, nem sokkal később pedig Szlovákiában fogadja majd Volodimir Zelenszkijt

Utazása során Hszi Csin-ping kínai elnökkel is egyeztetni fog.

Robert Fico érkezése Pekingbe szeptember 2-án

Rosszul áll Robert Fico szénája, orbáni mintájú kommunikációs diverzióval mentené a menthetőt

Csakhogy mögötte nincs kétharmad, van viszont egy erősödő ellenzék.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél