Fővárosi Közgyűlés;Rákosrendező;cégvezetők;BKK-rendészet;

- Karácsony Gergely: Nem mindig az van, amit a Tisza-frakció akar, ne lássunk ebbe összeesküvést

Bár minden politikai oldal szerint Rákosrendező a legfontosabb témája a Fővárosi Közgyűlés mai ülésének, az első órát a cégvezetői pályázatok és a BKK-rendészet ügye uralta.

Rákosrendező ügye messze túlmutat önmagán. Arról az önrendelkezési jogról, a szuverenitásról szól, amelyet a kormány olyan sokat emleget. Budapest lakóinak joga van ahhoz, hogy beleszólhassanak abba, mi épül a városban – nyitotta meg a Fővárosi Közgyűlés idei első ülését Karácsony Gergely főpolgármester, aki kitért a szolidaritási hozzájárulás ügyében még 2023-ban indított perre, amelyet egy alkotmánybírósági kanyar után megnyert a fővárosi önkormányzat. Bár azt elismerte, könnyen lehet, hogy a fővárosi számláról jogtalanul inkasszált 28,3 milliárd forint visszaszerzése érdekében egy újabb, ezúttal kártérítési pert is indítania kell Budapestnek. Hasonló per folyik a tavalyi 40 milliárdos inkasszálás okán is, ami Karácsony reményei szerint szintén a főváros győzelmével zárul.

A BKK-rendészet kapcsán Vitézy Dávid sérelmezte, hogy nem sok történt eddig, hiszen a létszámkeretet csak félig sikerült feltölteni és a tájékoztató kampány se indult el. Ennél nagyobb vihart kavart a cégvezetői pályázatok ügye, amelyről a Népszava több körben is beszámolt. Mint ismeretes, tavaly elsősorban a Tisza Párt bojkottja miatt az új összetételű Fővárosi Közgyűlésnek nem sikerült új igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagokat választani, márpedig ez a törvényes működés alapfeltétele, ennek hiányában a társaságok felszámolását kezdeményezhette volna a cégbíróság.

Karácsony Gergely főpolgármester egy huszárvágással úgy oldotta fel a helyzetet, hogy a cégek igazgató tanácsainak jogkörét a közgyűlés hatáskörévé tették, míg az felügyelőbizottságokba hivatalnokokat ültettek be. A Tisza azonban nem állt meg itt, a cégvezetőket is újakra cserélné, méghozzá egy – saját megfogalmazásuk szerint – objektív kritériumokon alapuló, átlátható, széles körű részvételt lehetővé tevő kiválasztási folyamat eredményeként. Előzetesen versenyképes béreket, átlátható teljesítményértékelést és a pályázók személyiségi jogainak tiszteletben tartását ígértek.

Az új cégvezetői pályázatok kiírását a Tisza Párt javasolta a Fővárosi Közgyűlésnek, mondván, így kiemelkedő szakmai és vezetői kompetenciával bíró szakembereket igazolhatnak az önkormányzati cégek élére.

A pályázati feltételrendszer kialakítását a Tisza javaslatára, a szintén tiszás Orbán Árpád vezette Tulajdonosi Bizottságra bízták, amely keddi ülésére elkészítette a javaslatát.

A tulajdonosi bizottság által kedden tárgyalt javaslat értelmében öt fővárosi cég – a Budapesti Közművek (BKM), a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a BKV, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH), valamint a fővárosi vagyonkezelő BFVK – élére keresnek vezérigazgatót. A pályázat minden esetben nyilvános. A pályázatokat a főpolgármester írja ki, ahogy a pályázat végén ő tesz javaslatot az új vezérigazgató személyére is, a döntés a Fővárosi Közgyűlésé. A pályázat értékelését azonban a tulajdonosi bizottság végzi, ők tesznek javaslatot a győztes személyére is. A pályázatokat az eredeti előterjesztés értelmében február 14-én írják ki, a határidő március 31. Az eredményre azonban május 15-ig kellene várni.

A három nagy cég – BKM, BKK és BKV – élére havi bruttó 3,5 milliós fizetéssel keresnek vezetőt, aki 25 százalékos prémiumot kaphat, ha jól teljesít. A másik két cégnél 3 millió forint a havi apanázs. A szakirányú diploma mellett, vezetői és szakmai tapasztalatot, angol tárgyalási szintű nyelvismeretet várnak el a jelentkezőktől. De akad néhány meglepő feltétel is, mint például az előzetes erkölcsi bizonyítvány, ígéret a vagyonnyilatkozat tételre. A jelentkezőknek igazolniuk kell együttműködési tapasztalataikat például a szakszervezetekkel, jó hírnevüket és stratégiai gondolkodásukat. Ezenfelül egy helyzetértékelésen alapuló fejlesztési koncepciót is készíteniük kell.

Orbán Árpád (Tisza Párt) szólal fel a fővárosi közgyűlés ülésén 2025 január 29-én

Budapest főjegyzője több pontos észrevételt fűzött a javaslathoz. Elsőként jelezte, hogy a pályázati kiírásban megajánlott bérezés nincs összhangban a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi törvénnyel, márpedig attól eltérni nem lehet. A javadalmazási szabályzat módosítása egyébként is közgyűlési hatáskör lenne. Így a pályázati kiírás megtévesztő. Másrészt az adatkezelés megadása nem választás kérdése, lévén ez a joggyakorlat szerint kötelező. Erkölcsi bizonyítványt viszont törvényi felhatalmazás hiányában nem kérhet a bizottság előzetesen. Számadó Tamás főjegyző azt is sérelmezte, hogy a bizottság csak a győztes nevét adná meg, amivel tartalmilag elvonná a főpolgármester törvényileg biztosított javaslattételi jogát. Végezetül megjegyezte, hogy a pályázatok lebonyolítására szánt idő nagyon hosszú, a kívánt cél lényegesen rövidebb határidők mellett is elérhetőek.

A tulajdonosi bizottság mindjárt az ülés elején tárgyalta a javaslatot, de végül úgy döntöttek, hogy leveszik napirendről és egy későbbi időpontban tárgyalnak róla újra.

Ezt Magyar Péter és Vitézy Dávid is úgy értékelte, hogy a Fidesszel összejátszva az MSZP-DK-P akadályozta ma a döntést a transzparens cégvezetői pályázatok kiírásáról. Magyar azt is megüzente, hogy

„a TISZA képviselői a szerdai közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak.”

Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) szólal fel a Fővárosi Közgyűlés ülésén

Többekben felmerült, ez akár azt is jelentheti, hogy a Tisza nem szavazza meg az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó előterjesztést Rákosrendező ügyében. A bizonytalanság oldására Vitézy Dávid azt javasolta, hogy a korábbi ügyrendtől eltérően rögtön a vita után szavazzanak, de ezt Karácsony Gergely nem támogatta.

A cégvezetői pályázatokra vonatkozó Tisza-javaslattal kapcsolatban Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester módosító indítványt nyújtott be, miszerint a főváros 200 milliárd forint felett diszponáló legnagyobb cégeinek vezetőit a közgyűlés választhassa ki és ne egy vagy két jogköre legyen a pályázat kiírása és a kiválasztás. Ahogy felhívta a figyelmet, a tegnap elbukott javaslat szerint a klíma és a tulajdonosi bizottság, vagyis az ezen bizottságokban többségben lévő Tisza és a Podmaniczky Mozgalom döntött volna a kinevezésekről, amit Kétfarkú Kutya Párt frakciójában ülő fővárosi politikus nem tartott helyesnek.

Karácsony Gergely felhívta a figyelmet az előterjesztéshez fűzött jogi kifogásokra, kiemelve, úgy nem írhat ki álláspályázatot egy fővárosi bizottság, hogy több fizetést ígér, hiszen ez közgyűlési hatáskör, Mint mondta: „nem mindig az van, amit a Tisza-frakció akar, lehet, hogy a közgyűlés többség mást akar, ne lássunk ebbe összeesküvést”.

A választópolgárok szerinte nem arra szavaztak, hogy mindig a Tiszának lesz igaza, hanem arra, hogy legyenek viták és a legjobb döntés szülessen.

De ez még csak bemelegítés volt a Rákosrendezőről szóló vita előtt. 

Azt állítja, hogy a pozícióhalmozás jó a városnak.