A sokak meglepetésére tavaly november végén önálló zenés-táncos színházba, az Erkelbe tervezték az április 27. - május 14. között zajló 4. Jazzfest Budapestet, ám mint egy mai Facebook-bejegyzésükből kiderült, a teátrum vezetése felújítási munkákra hivatkozva kitette őket az épületből.
A Szente Vajk vezette, 100 százalékban állami tulajdonú Erkel Színház a 2025. évi költségvetésből 3,5 milliárd forintot, 2026-ban hárommilliárd, 2027-ben 2,5 milliárd forintot kap. „Másfél héttel ezelőtt még azt az információt kaptuk, hogy minden rendben, legyünk nyugodtak. Mindezek ellenére tegnap - másokkal együtt – kaptunk egy tájékoztató levelet az új menedzsmenttől, hogy április 18-tól felújítják a színpadot (még véletlenül sem a nyári szünetben!), ezért az összes oda tervezett előadást kiteszik a házból. Az Erkel Nonprofit Kft., mint jogutód, nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel, nem foglalkozik azzal, hogy a nemzetközi produkciók megvalósítása évekre előre zajlik, hogy az milyen költségekkel jár" - írják a hajléktalanná vált fesztivál szervezői. Amióta megkapták az értesítést, azon dolgozunk, hogy ezek a koncertek megvalósulhassanak. Az biztos, hogy helyszínváltozás lesz, valószínűleg az időpontok is módosulnak. Amíg nincs végleges döntés, mindannyiunk érdekében felfüggesztjük a jegyértékesítést ezekre a koncertekre. Igyekeznek mindenkit folyamatosan tájékoztatni a fejleményekről.