repülőtér;Nemzetgazdasági Minisztérium;légiforgalom;Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér;

- Az Orbán-kormány nem számított ekkora forgalomnövekedésre, van, aki szerint a ferihegyi repülőtér visszavásárlása korábban is megtérülhet, mint 16 és fél év

17,6 millió utas fordult meg 2024-ben a repülőtéren, ami csaknem 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest

Ha van gazdaságtörténeti siker a rendszerváltás óta, akkor az a Budapest Airport visszavásárlása – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára.

Lóga Máté – aki egyben a Budapest Airport Zrt. elnöke is – azt mondta, a megtérülésben nagy szerepet játszik, hogy a vagyonkezelési szerződés még ötven évig biztosítja a bevételeket. Már csak rentábilisan kell működtetni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, és az első lezárt üzleti év is azt mutatja, valóban jó üzlet volt a visszavásárlás.

Az államtitkár szerint az üzleti sikerben jelentős szerepet játszik a Vinci Airports, a Budapest Airport partnere. A szerződés megkötésekor 16 és fél éves megtérülési idővel számoltak, ám Lóga Máté jelezte, hogy több bevételi tényezőt alulbecsültek, így a megtérülési idő jelentősen rövidülhet. Hozzátette, a tranzakció lezárásához a hitelezőkkel is meg kellett állapodni, mivel a társaság jelenleg 1,44 milliárd eurós hitellel rendelkezik. Az egyezség sikeresen létrejött, és a hitelminősítők besorolása alapján a repülőtér kockázati profilja is csökkent.

Lóga Máté arra is kitért, hogy ekkora forgalomnövekedésre 2024-ben nem számítottak: a reptéren 17,6 millió utas fordult meg, ami csaknem 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, továbbá 8–8,5 százalékkal haladja meg a 2019-es rekordadatokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, a kétszámjegyű bővülés nem fenntartható, az idei és a jövő évi növekedés üteme várhatóan lassulni fog. A fejlődésben a turizmus kiemelt szerepet játszik, ezért további célzott járatfejlesztésekkel igyekeznek még több látogatót vonzani.

Sokak szerint a mostani pártnyilatkozatból azért szorult ki a szankciók eltörlésének követelése, mert a politikai szövetségesüknek tekintett Donald Trump is hasonló nyomásgyakorlást helyezett kilátásba Oroszország ellen.