közlekedés;Olaszország;e-roller;

- Gyakorlatilag betiltották az e-rollereket Olaszországban

Hivatalosan nincs tilalom, de szabályosan sehol nem lehet velük közlekedni. 

Addig módosították Olaszországban a közlekedési szabályokat, hogy gyakorlatilag ellehetetlenítették az elektromos rollerek használatát – derül ki a Telex cukkéből

Az új rendelkezések értelmében az e-rollerekkel közlekedők több okból is azonnal bírságot kaphatnak.

A szabályozás szerint a járművekre kötelező felelősségbiztosítást kell kötni, ám ennek részletei – a jogszabályok hatályba lépéséig – egyelőre nem tisztázottak. Ugyanez a helyzet a rendszámtáblával is: a törvény ugyan előírja a használatát, de nem ismert, hogy pontosan mekkora legyen, hová és milyen módon kell rögzíteni.

Kötelezővé vált a bukósisak viselése is, ám a rollermegosztó társaságok szerint a rendelkezés nem veszi figyelembe, hogy míg a robogóknál a bukósisak az ülés alatt vagy a hátsó dobozban tárolható, az e-rollerek esetében erre nincs lehetőség. Így a szolgáltatóknak nincs módjuk megfelelő és higiénikus sisakbiztosítást nyújtani a felhasználóknak.

Ennek ellenére a hatóságok már megkezdték az ellenőrzéseket és a büntetéseket: január közepén a Lazio régióban található Cassinóban egyetemistákat bírságoltak meg sisak nélküli rollerhasználatért, fejenként 35 euróra (körülbelül 14 ezer forintra). A városi rendőrség jelezte, hogy a jövőben is folytatni fogják az ellenőrzéseket. Az Assosharing mikromobilitási szervezet alelnöke szerint az új szabályok végrehajthatatlanok, különösen a sisakhasználat, a biztosítás és a rendszámozás tekintetében. A vásárlási kedv emiatt drasztikusan visszaesett: nem lehet tudni, mennyibe kerülnek majd a kapcsolódó kötelezettségek.

További probléma, hogy a rollerek többsége eredetileg 25 km/óránál gyorsabb haladásra is képes lehetne, ám az európai szabályozás ezt 25 km/órában maximálta, így a gyártók is ehhez alakították a szoftvereket. Az olasz hatóságok azonban 2022-ben 25-ről 20 km/órára szorították le a megengedett sebességhatárt, így hivatalosan már csak ezzel a csökkentett sebességgel lehet rollerrel közlekedni az országban. Az új szabályozás ráadásul ütközik az uniós joggal is: egy EU-s rendelet kimondja, hogy nem írható elő kötelező biztosítás olyan járműre, amely legfeljebb 20 km/órás sebességre képes. A rendelkezések ezért ellentétbe kerülnek az uniós szabályokkal.

Az Uttar Prades-i kormányfő arra szólította fel a hívőket, hogy ne próbáljanak eljutni a három szent folyó – a Gangesz, a Dzsamúna és a Szaraszvati – találkozásához, inkább a legközelebbi folyóparton végezzék el a szent fürdést.