A görög Ciprus tele van plakátokkal. Ezek arra emlékeztetnek, hogy a sziget fél évszázada, 1974 július-augusztusában szakadt ketté. Ötven év már történelem. A török hadsereg ekkor megszállta Ciprus 37 százalékát, s az így elfoglalt területen később egy úgynevezett de facto államot kreáltak. Az így keletkezett „állam” Észak-ciprusi Török Köztársaságnak nevezi magát. Látszólag úgy működik, mint egy alkotmányos állam, van parlamentje, kormánya, választásokat tartanak rendszeresen. Csak éppen Törökországon kívül egyetlen másik állam sem ismeri el hivatalosan. Ettől függetlenül létezik, jelentős idegenforgalmat bonyolít, sokan ide is települtek. Számos egyetemet létesítettek, ahol sok külföldi diák tanul. Szinte szabad az átjárás a sziget két fele között.
Ha manapság Ciprus valamilyen oknál fogva bekerül a nemzetközi hírekbe, az ezzel a befagyott konfliktussal kapcsolatos. Persze ezzel minden összefüggésben van, így a sziget körüli óriási tengeri gázmezők kiaknázása is ettől függ. Hol arról írnak, amikor migránsok/menekültek rekednek a két félországot elválasztó ENSZ-csapatok által ellenőrzött zónában, hol meg arról, hogy a sziget görög felének elnöke beléptetné országát a NATO-ba, s ez az ötlet felbőszítette a törököket. A befagyott konfliktus, a szétszakadt főváros mára idegenforgalmi attrakcióvá is vált. Az lett az „ütköző zóna” az elvadult vegetációval, az ötven éve érintetlen és omladozó épületekkel a város közepén. A megmaradt „berlini fal” – így gerjeszti a turistaizgalmat a legtöbb prospektus.
Pályakezdő külpolitikai újságíró voltam, amikor ez a tragikus helyi háború lezajlott. Azt hiszem, akkor, ahogy ma is, elsősorban az épp zajló történetet írtuk le, s értelmeztük politikai instrukciók szerint. A török megszállást egy görög-ciprusi puccs előzte meg. A Görögországgal való egyesülésért harcoló nacionalista-jobboldali szervezetek megbuktatták az ország elnökét, III. Makariosz érseket, aki egyben a helyi ortodox egyház feje is volt, s mint ilyen, a helyi görögség hagyományos vezetője. (Őt akkor antiimperialista, tehát támogatandó politikusnak tartották nálunk.) A hatalomátvételt az akkor Görögországot uraló katonai junta biztatására indították el. A görög „fekete ezredesek” rendszere politikai sikerre vágyott, s ez lett volna számukra a sziget egyesülése az anyaországgal, az enózisz. A görög puccsistákat megdöbbentett a gyors és erős török válasz. A kudarc miatt megbukott a fasiszta junta, Makariosz visszakapta hivatalát. A sziget viszont végképp kettészakadt. A török hadsereg megszállta a terület 37 százalékát és elűzte az ottani görögöket. Délről pedig a törökök menekültek északra. Zöld vonalat húztak a térképre, ez ma is ugyanott húzódik, s rajta a hivatalosan az ENSZ által őrzött pufferzóna. Azóta rengeteg próbálkozás volt a rendezésre.
Ez kicsit hosszú lábjegyzet egy újságcikkhez, s persze hiányos is, nincs benne a sziget évezredes viharos története, amely az egymást váltó hódítások históriája, továbbá a múlt század közepén a Ciprusnak tulajdonított geopolitikai szerep, ami miatt a britek oly nehezen adták fel gyarmatukat. Nem is adták fel: a mai napig van két „szuverén” támaszpontjuk itt.
Ez egy nagy átrakodó és pénzváltóhely. Üdülőhely Európának és a Közel-Kelet tehetőseinek. Sokáig könnyen megszerezhető EU-s útlevél kibocsátóhelynek számított az itt befektető vagyonos oroszok körében. Nehéz megállapítani, ki miből él itt. Az internetes források szerint a szolgáltatások uralják a gazdaságot: turizmus, pénzügyi szolgáltatás, hajózás és társaik.
Ciprusnak a történelmi mellett, van aktuális menekültproblémája is. A tengeri út mellett Törökországon és Észak-Cipruson keresztül is sodródnak ide Ázsia és Afrika európai életre vágyó tömegei. Az utazás itt látszólag véget ér. Ciprus sziget, s nem tagja a Schengen-zónának…
Húsz évvel ezelőtt egyszer úgy tűnhetett, hogy sikerül megoldást találni az akkor már évtizedes válságra. Hosszú tárgyalások után Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár projektjeként összejött a két szigetrész újraegyesítésének és szövetségi állama újraalapításának terve. A török ciprusiak meg is szavazták, hiszen ez azt ígérte nekik, hogy ők is EU-polgárok lehetnek. A görög szigetlakók viszont nagy többséggel elutasították a tervet. Azt mondták a nem szavazatukat leadó görög ciprióták a közvélemény-kutatóknak, hogy biztonsági okok miatt mondtak nemet. Féltek a szigeten maradó török katonaságtól és attól, hogy feloszlatták volna a ciprusi haderőt és az országot demilitarizálni tervezték. Azt hiszem itt van a kulcs. A törökök igent mondtak, mert erősen vágytak Európára, s nem féltek, mivel bíztak benne, hogy az anyaország megvédi őket, ahogy 1974-ben is tette. A görögök viszont nem voltak annyira elkötelezettek az EU iránt, mint amennyire féltek a törököktől. És végül így is bejutottak az EU-ba is. Köszönhették ezt annak, hogy a görögök kijelentették: ha Ciprus nem csatlakozhat, megvétózzák a közép-európai és balti államok felvételét.
A félelem a kulcsszó, és az emlékezet. A görögök Cipruson ugyan mindig nagy többségben voltak, de emlékeznek a háromszáz éves oszmán uralomra, az alávetettség és kiszolgáltatottság rendszerére. És természetesen tudnak mindannyian arról, amit a többi görög átélt az első világháború utáni években, amikor az évezredek óta általuk lakott területekről kellett elmenekülniük az Égei-tenger és Fekete-tenger mellől és Anatóliából is. És persze ezzel együtt el kellett hagyniuk a görög világot a törököknek és minden mohamedánnak. Azoknak a krétaiaknak is menniük kellett, akik egyébként csak görögül beszéltek. Ez a lakosságcsere, mondjuk ki: etnikai tisztogatás ismétlődött meg ezen a szigeten 1974-ben.
Sorolhatnám a további hasonló kitelepítéseket a XX. századi történelemből, vagy emlékeztetnék a pár éve Szíriában és Irakban megtörtént „lakosságcserékre”, amelyek elképesztő menekültválságot indítottak. (És nem tudjuk, hogy most mi fog történni ugyanott.) Görögökről és törökökről beszélek, de ugyanez érvényes magyarokra, szlovákokra, bosnyákokra, szerbekre, albánokra is. És lengyelekre, ukránokra és németekre. Zsidókra. Ezek a népek, társadalmak, etnikai, vallási csoportok a maguk kollektív emlékezetében, zsigereikben őrzik a velük megtörtént történelmi sérelmeket, kifosztásokat, elűzéseket és népirtásokat. Vagy a megaláztatást és a vallásüldözést. Egyszóval a történelmet. Táplálják ezt persze az államok a maguk egyféle történelemoktatásával, a pártok, amelyeknek bármikor elővehetik a sérelmi kártyát, az etnikai gyűlölködés sémáit. Többségek és kisebbségek. Mert valahol mindenki kisebbség, másként szólva alkutya.
A ciprusi rendezés kudarcát vizsgáló kutatók között elterjedt a vélemény, hogy a görög többség azért utasította el a tervet, mert az titkos diplomáciai tárgyalások, a társadalom számára átláthatatlan alkuk eredménye volt. Féltek tőle, féltek attól, hogy újra veszélybe kerülhetnek. A kutatók szerint jobb lett volna, ha a folyamat nyíltabban zajlik, a társadalom folyamatosan értesül annak menetéről – szóval, ha kibeszélhették volna előre a maguk emlékeit, öröklött szorongásait és gyűlöleteit, és a megállapodás biztosítékait. De lehet-e így bármiben is egyezségre jutni? Mindenesetre próbálkozni lehetne.
A megosztottság a Ciprusra látogató számára véglegesnek látszik. Csak apró nyomai maradtak az egykori kétnyelvűségnek. A görög oldali állami hivatalok tábláin török felirat is mutatja, hogy a déli kétharmad elvileg nem adta fel a teljes sziget feletti szuverenitást. Északon ilyen nincs. Viszont a török vendéglős görögül tárgyalt a menüről a Karpaz-félszigeten lévő Szent András monostorba érkező déli zarándokokkal. Ez a monostor nyitva van, szerzetesek is élnek benne, liturgiát is tartanak, s amikor a szent névnapja van, a török hatóságok egyszerre több busznyi zarándokot is ideengednek.
A Karpaz-félsziget legismertebb lakói az elszabadult szamarak. A falusiak elmenekültek, de úgy látszik, hogy a szamaraikat nem tudták délre menekíteni. A görög szamarak itt maradtak, s elszaporodtak. Kisebb csapatokban, vagy magányosan legelésznek és merészen leállítják a kátyús úton amúgy is csak lassan zötykölődő autókat. Útonállók. Megszokták, hogy számíthatnak valami finomságra. Igazából ők képviselik a történelmi folyamatosságot.
