Az Integritás Hatóság nem tud eleget tenni a lapunk által benyújtott közérdekű adatigénylésnek, mivel a kért dokumentumokat lefoglalta a Központi Nyomozó Főügyészség – derül ki a Népszava által benyújtott közérdekű adatigénylésre adott válaszból.
Amint arról korábban beszámoltunk, az Integritás Hatóság elnökét hűtlen kezeléssel gyanúsítják, mivel a hatóságok szerint felesége is használta a hivatali autót.
Az Integritás Hatóság elnökének feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki a hűtlen kezelési és hivatali visszaélési ügybenBiró Ferenc szerint nem történt olyan, hogy bármilyen ügyet le kellett volna állítaniaEzt követően lapunk közérdekű adatigényléssel fordult a szervezethez, hogy megkapjuk a hatóság autóbérleti szerződéseit, valamint információt szerezzünk arról, kik használták ezeket a járműveket. A hivatal adatvédelmi tisztviselője által jegyzett válasz szerint a kért dokumentumokat a Központi Nyomozó Főügyészség lefoglalta, így azokat nem tudják rendelkezésre bocsátani.
Az autóbérleti szerződések mellett kikértük az Integritás Hatóság belső szabályzatát is, amely a gépjárműhasználatra vonatkozik, azonban ezt sem kaptuk meg.
Semmilyen politikai számítás nincs az Integritás Hatóság elnöke elleni eljárásban