Az áram piacát négy nagy szereplő határozza meg: a fogyasztók és a termelők mellett a kereskedők, illetve a rendszer egészét felügyelő rendszerirányító, amely hazánkban a MAVIR Zrt. Az első három csoport minden naptári napra, az úgynevezett mérlegkör-felelősökön keresztül, negyedórás pontossággal adja meg a rendszerirányítónak, hogy mekkora mennyiségben termel és vásárol, vagy éppen ad el és fogyaszt energiát. Az így elkészített és leadott, menetrendnek nevezett tervekben minden napra 96 darab negyedórás érték szerepel (kivéve azokat a napokat, amikor a nyári és téli óraállítások vannak). Mindez a kiegyenlítő energia elszámolásának az alapja. Rendszerszinten a tervezést az teszi egyszerűbbé, hogy a MAVIR felé nem az egyes szereplők külön-külön, hanem az úgynevezett mérlegkörfelelősök adják le a prognózist. De mi is az a mérlegkör? A villamos energia piacán minden szereplőnek tartoznia kell egy mérlegkörhöz. A mérlegkörök pedig minden napra nullásra tervezik egyenlegüket. Ez azt jelenti, hogy a termelt, vagyis a mérlegkörbe betáplált és az elfogyasztott, valamint a mérlegkörből kiszállított áram egyenlegének nullának kell lennie minden elszámolási időegységben, azaz negyedórában. Ez egyébként a mérlegkör-felelősnek nemcsak technológiai, hanem saját gazdasági érdeke is.
A valóságban azonban szinte mindig lesz eltérés a prognózis, illetve a ténylegesen megvalósuló termelés és fogyasztás között. Ez történik, ha egy erőmű például nem tudja „tűpontosan” tartani a menetrendet, vagy ha hirtelen üzemzavar alakul ki és egyáltalán nem, vagy csak kevesebbet tud termelni, mint várta, de akkor is, ha a fogyasztó többet vagy kevesebbet fogyaszt, mint amennyit a menetrendben lejelentettek. Vagy, gondoljunk csak a megújuló erőművekre (nap, szél), amelyek negyedórás termelési előrejelzése eléggé nehézkes, így jelentős bizonytalansággal bír a rendszerre nézve. Ezeket az eltéréseket pedig – a rendszer stabilitása és az ellátásbiztonság érdekében – kezelni kell. Minden időpillanatban ugyanannyi áramnak kell bekerülni a rendszerbe, mint amennyi kikerül onnan. Itt lép be a rendszerirányító, a rendszerszintű tartalékok, illetve a kiegyenlítő energia fogalma és a rendszerirányítási tevékenység fontossága.
Amikor a valóság és a menetrend között különbségek alakulnak ki, azokat a rendszerirányító olyan erőművek segítségével egyenlíti ki, amelyek kapacitásaikat – vagy azok egy részét – nem értékesítették az adott napon a fogyasztók és a nagykereskedelmi villamosenergia-piac felé. Ha kevesebb az áram a rendszerben, mint kellene, akkor az adott utasított egység (erőmű) kap egy jelzést, és elkezd többet termelni. Ha pedig többlettermelés van, mert például a naperőművek nem várt áramtöbbletet adnak a rendszerbe, akkor szintén a rendszerirányító jelzésére az adott erőmű csökkenti termelését.
Mindez természetesen pénzbe kerül. A MAVIR egy, a saját maga által irányított aukciós rendszerben vásárolja meg ezeket a kapacitásokat, szabályozási képességeket az arra alkalmas piaci szereplőktől. Egy egyszerűsített, sematikus példával élve: a rendszerben két erőmű (A és B), illetve két fogyasztó (1 és 2) van. A tervezéskor, egy adott negyedórában 10-10 egységnyi áram előállítását prognosztizálják az erőművek, és ugyanennyi fogyasztást a két felhasználó – a negyedóra egyenlege tehát nulla. Ha azonban az 1-es fogyasztó végül csak 5 egységnyi áramot használ fel ebben az időegységben, akkor máris cselekvésre van szükség a rendszer egyensúlyának fenntartása érdekében. A rendszerirányító ilyenkor megnézi, hogy van-e olyan erőmű, amely képes visszaterhelni, azaz csökkenteni a termelését. A példában a B erőmű ekkor kap egy jelzést a rendszerirányítótól, hogy a tervezett 10 egység helyett csak 5-öt termeljen, azonban ettől függetlenül megkapja a 10 egység értékesítése után eredetileg neki járó értékesítési díjat, sőt, a rendszerszabályozásban nyújtott szolgálataiért is kompenzációt kap a rendszerirányítótól mindezen felül.
A MAVIR a kiegyenlítő energia költségét azoktól a piaci szereplőktől szedi be, akik miatt szükség volt a kiegyenlítő szabályozásra, azaz – szakkifejezéssel élve – „okozathelyesen allokálja” ezeket a költségeket. Amit az egyik oldalon a szabályozó (a hiány vagy többlet miatt többet vagy kevesebbet termelő) egységeknek kifizet, azt a másik oldalon kiszámlázza azoknak, akik az előzetesen leadott menetrendtől eltértek. Utóbbiak a fogyasztókat, termelőket és kereskedőket egy csokorba fogó mérlegkör-felelősök, akik általában villamosenergia-kereskedők is. Vagyis a rendszerirányító nem egyenként az erőművekkel, fogyasztókkal (üzemekkel, háztartásokkal) számolja el a kiegyenlítési költségeket, hanem a mérlegkör-felelősökkel. A mérlegkör-felelős pedig ezt követően saját mérlegkörében (fogyasztói, termelői körében, azaz a saját mérlegköre tagjai között) vizsgálja meg, hogy ki okozhatta az eltérést, és a velük kötött szerződéstől függően terheli át a költségeket. A mérlegkör-felelős saját gazdasági érdeke, hogy a MAVIR Zrt-től kapott kiegyenlítő energia költségét okozathelyesen allokálja a mérlegkör tagjaira.
A kiegyenlítő energia szolgáltatást az Európai Unió egy „páneurópai” összevont, robosztus rendszerben működteti, amely már évekkel ezelőtt elindult. A magyar rendszerirányító ehhez a platformhoz várhatóan 2026 első negyedévében fog csatlakozni. Az új metódus lényege, hogy a kiegyenlítő szabályozási energia nyújtására alkalmas piaci szereplők ajánlatait – amelyeknek egyébként igen szigorú technikai paramétereknek kell megfelelniük – egy nagy, közös platformra továbbítják az egyes országok rendszerirányítói. Ezután egy optimalizáló program a beadott ajánlatokból előállít egy közös lehívási listát az energiadíjak sorrendjében. Az egyes rendszerirányítók elsősorban ezeket a kiegyenlítő szabályozási tartalékokat használhatják majd fel villamosenergia-rendszereik kiszabályozására, a rendelkezésre álló határkeresztező kapacitások függvényében. Így, egy magyar erőmű akár a portugál rendszer szabályozásában is részt vehet majd, vagy éppen fordítva.
Forrás: MVM Partner Zrt.
https://gdehu.hit.gemius.pl/hitredir/id=WG78k03cjW.1S059FDy8E6S83HIiiL.5Uml.mKh4MMD.27/fastid=dmupapqnlmfitwhjujiodyyayumv/stparam=yljjqughre/nc=0/gdpr=0/gdpr_consent=/url=https://partner.mvm.hu/