Újpest;Fidelitas;időközi választás;Wintermantel Zsolt;

- A Fidelitas budapesti elnöke indul az újpesti időközi választáson

Korábban az 1956-os forradalom leverésében részt vevő ÁVH-sokhoz hasonlította a mai ellenzéki politikusokat.

„Tüntessük el végleg a bűnözőt Újpestről!” – adta ki a jelszót csütörtök este Facebook-oldalán a Fidesz újpesti önkormányzati képviselője, korábbi polgármester, Wintermantel Zsolt. Ezt követően bejelentette, hogy a Fidelitas budapesti elnökét, Renge Zsoltot indítják a március 23-án tartandó időközi országgyűlési választáson a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa ellen. A kormánypárti politikus azzal érvelt, hogy Renge Zsolt makulátlan előéletű, szemben a „bűnöző” Varju Lászlóval.

Az időközi választásra azért kerül sor, mert a DK politikusa lemondott mandátumáról, miután a Kúria jogerősen bűnösnek találta garázdaság, testi sértés vétségében, valamint a választás rendje elleni bűncselekmények miatt.

A legfőbb bírói fórum 2024 decemberében 900 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki Varju Lászlóra, és az ítélet jogerőre emelkedett. A vonatkozó jogszabályok értelmében az országgyűlési képviselői mandátum összeférhetetlenné válik, ha a képviselőt bűncselekmény miatt jogerősen elítélik. Ez a 11-es számú országgyűlési egyéni választókerületet érinti, amely Újpestet és Angyalföld egy részét foglalja magában. A DK bejelentette, hogy ismét Varju Lászlót kívánja indítani.

Renge Zsolt korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az 1956-os forradalom leverésében részt vevő ÁVH-sokhoz hasonlította a mai ellenzéki politikusokat. „Ma is vannak olyanok, akik a nemzet érdeke ellen dolgoznak. 1956-ban ezek a tetőről tüzelő ávosok voltak, most pedig azok a külföldi álcivil szervezetek pénzén kitartott, mindezért hazájukat bármikor elárulni képes balliberális politikusok, akik nemcsak itthon, hanem még Brüsszelben is a magyarok ellen dolgoznak” – fogalmazott 2023-ban, egy október 23-ai megemlékezésen.

Vagyis nem a Tisza Párt elnökét érintette hátrányosan a dokumentum kikerülése.