Kúria;ítélet;időközi választás;Varju László;

Varju László a Kúria előtt november 26-án

- Jogerősen is elítélték Varju Lászlót, a DK politikusát, időközi választás jön a fővárosban

Az Országgyűlés megfosztja mandátumától a képviselőt, de a Demokratikus Koalíció újra őt fogja indítani 

Garázdaság, testi sértés és választási rend elleni bűncselekmény vádjában jogerősen is bűnösnek mondta ki a Demokratikus Koalíció (DK) politikusát a Kúria kedden délelőtt. A politikust 900 ezer forintos pénzbírságra ítélték.

Az ügy előzményei 2018-ra nyúlnak vissza, amikor Varju László dulakodásba keveredett a biztonsági őrökkel az állami média székházában.

Mint ismert, aznap a politikus a rabszolgatörvény elleni tiltakozás nevében több képviselőtársával együtt bement be az épületbe, hogy felolvassák az ellenzék öt pontját bement az MTVA Kunigunda utcai székházába, ahol összeszólalkozott a közforgalom elől elzárt épületrészt védő biztonsági őrökkel. Fizikai ellenállást tanúsított, amikor szerették volna kivezetni. Ennek során a földre esett, belekapaszkodott egy őr lábszárába, aki ennek következtében hanyatt esett, de sérülést nem szenvedett. Varju Lászlót mentő vitte el a helyszínről.

Varju László az ügyben azért fordulhatott a Kúriához, mert az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék még felmentette őt a testi sértés vádja alól, másodfokon azonban elítélték emiatt, büntetőügyben pedig bűnösség megállapításához a jogerős ítélethez két egybehangzó döntésre van szükség. 

Ezt az ügyet egyesítették egy másikkal, amikor 2018 februárjában egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel, még az országgyűlési választások előtt. Az egyeztetésen az ellenzéki politikus anyagi juttatást ajánlott fel a férfinak, hogy növelje esélyeit a választáson, cserébe pedig arra kérte, hogy lépjen vissza a jelöltségtől az ő javára. A független jelölt azonban nem tágított, mire Varju László azt is megígérte neki, hogy megtéríti kampányköltségeit. A férfi ezt az ajánlatot is elutasította. 

Varju László az utolsó szó jogán tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Azt hangoztatta, nem történt sérülés az MTVA székházában, ráadásul neki kellett védekeznie a biztonsági őrök ellen, s vitatta azt is, hogy megfélemlítették volna a dolgozókat. A választási visszaéléssel kapcsolatos vádról pedig azt mondta, a törvény értelmében a jelöltnek nem keletkezhetett olyan költsége, hogy neki bármiféle kárpótlást kelljen fizetnie. 

Az ítélet értelmében Varju Lászlót hamarosan megfosztja mandátumától az Országgyűlés, mindez azt jelenti, hogy jövő év elején új választást kell kiírni abban az Újpest és Angyalföld egy részét magában foglaló 11. számú budapesti  egyéni választókerületben, ahol a képviselő mandátumot szerzett. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc egy kedd délelőtti Facebook-posztban jelezte, Varju Lászlót fogják indítani. 

Állítólag akadt olyan is, hogy a személyzet megengedett, vagy éppen kifejezett utasításokat adott egyes fogvatartottak bántalmazására.