futball;

- „85 percig nagyon jók voltunk”

Ferencvárosi nyilatkozatok:

 Varga Barnabás: Az első félidőben jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően megérdemelten vezettünk. A fő cél a 9-24. hely elérése volt, nem volt egyszerű feladat, jó csapatok ellen kellett jó eredményeket elérni. Örülök, hogy elértük a célunkat." Tóth Alex: "A végén persze lehetett egy kicsit aggódni, de ha olyan fantasztikus kapusunk van, mint Ádám, akkor nem kell félni. Az új edzőnél mindenki tiszta lappal indult, igyekeztem én is a legjobb teljesítményt nyújtani az edzéseken, örülök, hogy sikerült meggyőznöm Robbie Keane-t.

Varga Ádám: Három kapura lövésből szerzett három gólt az ellenfél. A negyedik lövésnél azt éreztem, ez semmiképpen ne mehet be, örülök, hogy sikerült kiütnöm a labdát. Az első félidőben ült a játékunk, elégedettek lehettünk a teljesítményünkkel és az eredménnyel is.

Robbie Keane: 85 percig nagyon jók voltunk, irányítottuk a meccset, aztán megkaptuk a második, majd a harmadik gólt, ekkor idegesek voltak a srácok, ami nem tetszett. De előtte volt 85 perc, amivel elégedettek lehetünk. Nagyon hatékonyak voltunk a kapu előtt. Ezt szerettem volna látni korábban is, hogy éljünk a lehetőségeinkkel. 

A Valter Attilát is soraiban tudó Visma–Lease a Bike országúti kerékpárcsapatának két séfje Budapesten tartott előadást a táplálkozástudomány rejtelmeiről. Karin Lambrechtsével és Remco Henkesszel ezt követően a Grintában beszélgettünk.