Túlzás nélkül tömve volt a budai Nyitott Műhely hétfő este, amikor a Késelés villával című beszélgetéssorozat legújabb estjére került sor, amelyen a szépírásoktatás témája került terítékre. A közönségben túlnyomórészt fiatalok voltak, akiket a téma igencsak érdekelt, ahogy a három előadót is – Sipos Balázs irodalomkritikust, Martzy Réka költő-szerkesztőt és Závada Péter költő-drámaíró-esztétát –, akik két órán keresztül válaszoltak az est házigazdái, Bodor Emese és Bánfalvi Samu kérdéseire.
Maga a beszélgetés is olyan volt, akár egy szövevényes regény, amely több szálon futott, melyek hol kapcsolódtak, hol széttartottak, így hát a jelen írás szerzője arra vállalkozik, hogy összefoglalja a főbb narratívákat, amelyek tanulságosak lehetnek a szépírói karrierre vágyakozóknak.
Műhelyben gondolkodva
Az est fő kérdése az volt, vajon egy műhelyben, íróakadémián jobbá tehető-e egy szöveg, avagy a képzéseken a leendő írók szert tehetnek-e olyan tudásra, képességekre, amelyek által jobb és szebb novellákat, verseket tudnak írni. Sipos Balázs szerint egy ilyen műhely azért jó, mert a jelentkezők felismerik, hogy merjenek-e az írással foglalkozni, és hogy érezzék, van miért dolgozniuk, s nem egy hóbortnak hódolnak. – Ha mások is jelentőséget tulajdonítanak ennek a különös, zavarba ejtő, mélységesen anakronisztikus tevékenységnek, ami az irodalom, az óriási erőt tud adni az embernek, hogy ő maga is jelentőséget tulajdonítson neki – mondta a kritikus. Hozzátette, ha a tanárok is komolyan veszik a kurzusokra hozott szövegeket és kielemzik azokat, azzal felértékelődik az írás mint tevékenység. Sipos Balázs szerint ez már mágia, varázslat, melyet sokan otthonról, fiatalkorukból hoznak, vagyis hogy az irodalom mindennél fontosabb, élet és halál kérdése, de másnak ennek hiányába szüksége van arra, hogy közösségben, egymást „megbűvölve” döbbenjen rá arra, hogy ennél nincsen lényegesebb a világon.
