Egy teli vasúti kocsiban elég, ha egy neonáci van. (Krasznahorkai László)
Trump viszonylag gyorsan rendet teremt majd az Unióban. Hamarosan látni fogjuk, amint mindannyian farkcsóválva állnak a gazda lábainál. (Vlagyimir Putyin)
„A világ egyre jobban emlékeztet arra az időszakra, amelyben Hitler hatalomra jutott”– szemlézi az Index Robert D. Kaplan, a népszerű amerikai politikai szerző cikkét. (Üdvözlet Weimar 2.0, Foreign Policy.) Szerinte korunk egyre inkább hasonlít az első világháború utáni ingatag német politikai rendszerre: „Az egész világ egyetlen weimari köztársaság, amely eléggé össze van kötve ahhoz, hogy egyes részei halálosan befolyásolják a többit, de nem eléggé ahhoz, hogy politikailag egységes legyen.”
Az utóbbi években egyre több gondolkodó veti fel, hogy az Egyesült Államok vagy éppen Európa egyes országai weimarizálódnak. A rendszer a Német Császárságot váltotta fel, és a németek első demokratikus állama volt. Általános megítélése azonban elég rossz, ugyanis túl gyenge volt ahhoz, hogy megakadályozza Hitler hatalomra kerülését, a második világháborút és a holokausztot. Az élhető gazdasági környezet a németek valódi vágya volt – csakúgy, mint a kapitalista demokráciákban élőké manapság. Ahogy a németek a 20-as, 30-as években, korunk embere is azért fordul a szélsőséges irányzatok felé, mert életszínvonalát egyik mérsékelt politikai erő sem volt képes emelni. A weimarizálódás mögött a baloldal a modern kapitalizmus növekvő vagyoni egyenlőtlenségeit azonosítja. Közben aggódva szemléli a szélsőjobboldal globális felemelkedését. Kaplan nem egyetlen országban keresi a weimari rendszerre emlékeztető aggasztó jelenségeket, hanem egyszerre mindben. Szerinte az új Weimar világszintű, és nem korlátozódik az olyan liberális demokráciákra, mint az Egyesült Államok vagy Németország. Ennek az új, ingatag rendszernek részét képezi Oroszország, Kína, Irán, de még Észak-Korea is.
Kaplan úgy gondolja, hogy a weimari köztársasághoz hasonlóan mai világunk is államok összekapcsolt rendszere, s ezt a rendszert valójában senki sem vezeti. Az intézmények megvannak, mint például az ENSZ, és élnek a nemzetközi szerződések, de a szereplők nem veszik őket komolyan.
A világ fokozott együttműködést követelne az államok között – írja a szerző. Ezért
„a XXI. század első fele ugyanolyan ijesztő és sorsdöntő lehet, mint amilyen a XX. század első fele volt”.
Weimar csak egy vákuum volt, amit végül a náci totalitarianizmus töltött ki. Ahhoz, hogy ez ne forduljon elő újra, bölcs, globális vezetés és hatékony, gyors döntéshozatal szükséges
Ehelyett mit látunk? Trumpék azt állítják, hogy a vámemeléssel visszajönnek majd az ipari munkahelyek Mexikóból, de a pesszimistább értékelések szerint rövid távon inkább az importfüggő amerikai ipari termelés megdrágulása és/vagy megbénulása fenyeget.
Ennél is nagyobb katasztrófát ígérnek a vámszigorítások. A szabadkereskedelem felmondása a kapitalizmus egész világrendszerét, működőképességét kérdőjelezi meg - megrendítve egyben az Egyesült Államok vezető erejét a világban. Ha Európa nagyon gyorsan nem tér észhez, Trumppal, vagy nélküle...
