Magyarország;infláció;áremelkedés;

- Egy nap múlva jönnek a számok, 5 százalék fölé ugorhat az infláció Magyarországon

 Az inflációs csúcsot mindenki januárra várja a kormányzati adóemelések, illetve a januári átárazások, áremelések miatt.

A KSH kedden közli a januári inflációs adatot, s a jelek szerint 5 százalék fölé emelkedhetett az árindex. Decemberben a 12 hónapra visszatekintő fogyasztói árindex már 4,6 százalék volt, ami már akkor is meglepte az elemzőket. Az inflációs csúcsot mindenki januárra várja a kormányzati adóemelések, illetve a januári átárazások, áremelések miatt. A bolti tapasztalatok is azt mutatják, hogy folytatódott januárban az élelmiszerárak emelkedése és az üzemanyagárak sem a csökkenés irányába mozdultak el az első hónapban.

Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja, a múlt héten a Reutersnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy januárban szerinte is 5 százalék fölé emelkedik a pénzromlás üteme, ez után fokozatos csökkenés várható, de csak valamikor az év végén tér vissza a mutató a jegybanki tolerancia sávba, vagyis csökken 4 százalék felé. Ez utóbbi egy erőteljes jelzés, arra a Monetáris Tanács tagjától, miszerint a dezinfláció lassabb lehet a korábban feltételezettnél. Pleschinger szerint emiatt az éves infláció a tavalyi 3,7 százalékról az idén 4,1-4,2 százalékra emelkedik, miközben az európai importra esetleg a jövőben kivetendő vámok, további inflációt indukálhatnak.

A jegybankkár előrejelzése épp egy százalékkal magasabb annál 3,2 százalékos árindexnél, amivel az Orbán-kormány számolt 2025-re. Mivel a nyugdíjakat minden év januárjában a várható infláció mértékével emelik, már most elmondható, hogy az idősek egy százalékkal kisebb emelést kaptak, amit novemberben kompenzálnak majd nekik, januárig visszamenőleg.

Pleschinger Gyula arról is beszélt a Reutersnek, hogy a vártnál magasabb inflációs pálya miatt személy szerint nem lát arra lehetőséget, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapkamata csökkenjen idén, vagyis az egész évben 6,5 százalékon maradhat. Ez egy rendkívül erős üzenet volt a piac számára, többek között ez is közrejátszhatott abban, hogy az euró árfolyam a múlt hét végére 405 forint alá (is) csökkent, aminek eredményeként az euróval szemben a forint három hónapja nem volt ilyen erős pozícióban.

Pleschinger Gyula Monetáris tanácstagi megbízása március 5-én lejár, akárcsak Matolcsy György jegybankelnöké, így Pleschinger várhatóan távozik, bár újbóli jelölését sem lehet kizárni. A jegybankár szerint Varga Mihály személye az új jegybankelnökként erős garanciát jelent az MNB megfelelő szakmai vezetésre. 

Ömlött a pénz a befektetési alapokba, az általuk kezelt megtakarítások értéke csaknem 3900 milliárd forinttal nőtt.