Kár lenne vitatni, hogy a Kitörés emléktúrának komoly sportértéke van. Különösen, ha valaki a leghosszabb, 60 kilométeres távot teljesíti. Méghozzá éjszaka, fagyos időben, 1800 méteres szintkülönbséget leküzdve.
A baj az, hogy ez a túra sokkal több egyszerű sportrendezvénynél. Nem kell képzelegni, rejtett hátsó szándékokat keresgélni ahhoz, hogy megállapítsuk: az 1945 februárjában történt budavári kitörés évfordulóján rendezett teljesítménytúra a náci Németországot és a Hitlerrel szövetséges magyar csatlósokat dicsőíti. Nyíltan és leplezetlenül. Az egyik szervező, Moys Zoltán maga nyilatkozta, hogy „emléket szeretnénk állítani azoknak a magyar és sok más nemzetbeli hősöknek, akik Budapest, Magyarország, s egész Európa védelmében ontották a vérüket”. Lényegében ugyanez olvasható a túra honlapjának nyitóoldalán is.
Ízlelgessük csak: hősök, akik Európát védték… Mintha bizony nem a náci Németország robbantotta volna ki a II. világháborút, nem okozott volna felfoghatatlan pusztítást emberéletben és anyagi javakban, nem hajtott volna végre módszeres népirtást, nem szállta volna meg Magyarországot.
A túra kiírása szerint az alkalmanként felbukkanó tiltott önkényuralmi jelképek „kizárólag a történeti hűség kedvéért, történelmi érdekességként, bemutató jelleggel szerepelnek”. A résztvevők egy része ebből kiindulva úgy érzi, felhatalmazást kapott arra, hogy olyan öltözékben parádézzon, amilyenben csak akar.
Sokakat bizonyára nem az ideológiai töltet, hanem pusztán a túra élménye vonz, de a jelenlétükkel óhatatlanul a náci-nyilas eszmékkel is közösséget vállalnak.
A hatóságok ma már nem engedik, hogy köztéri eseményként megtartsák az úgynevezett „becsület napját”, a hasonló szellemiségű Kitörés emléktúrát viszont zavartalanul megrendezhetik. Egyetlen rövid kérdésünk van: miért?