Nagy-Britannia;szélsőjobb;Nigel Farage;populisták;Sir Keir Starmer;

Egyre több oka van a vidámságra Nigel Farage-­nak

- Élen a szélsőjobb a briteknél, először előzte meg mindkét nagy pártot a közvélemény-kutatásokban Nigel Farage pártja

Szintén először lépett át munkáspárti önkormányzati képviselő a Reform UK-hoz.

A rá jellemző túlzással "földrengéssel felérő" eseményként értékelte azt a fejleményt Nigel Farage pártelnök, mely szerint első ízben dezertált munkáspárti önkormányzati képviselő a Reform UK-hez. A szélsőjobboldali mozgalom frontembere hangsúlyozta, ezzel Kent grófság egyik fontos városában kormánypárti jelenlét nélkül maradt a tanács. Cathy Mason azzal indokolta döntését, hogy a munkáspárti politika a választások óta nem segített az embereknek és ez a jövőben is érvényes lesz Ashfordban. A "lakosok szenvednek és változásra van szükségük, amit csak a Reform tud nyújtani nekik". Érdekes körülmény, hogy a UK Independence és a Brexit párt utódjának jelenlegi 55 önkormányzati pozíciója többségét a konzervatívok átállásainak révén szerezte meg. A Nigel Farage által a "józan ész fővárosaként" emlegetett Ashford adta az euroszkeptikusok öt parlamenti képviselőjének egyikét is. Lee Anderson korábban a toryk elnökhelyettese volt.

A váltás annak fényében is érdekes, hogy egy nappal követte Angela Rayner meglepő döntését. A miniszterelnök-helyettes közel tíz önkormányzati választási körzetben, köztük olyan fontosakban, mint Surrey, az Isle of Wight, vagy Norfolk egy évvel elhalasztja a május 1-jére kitűzött részleges helyhatósági voksot, mert ezeket a régiókat átszabdalják, így "költséges és felelőtlen lépés lenne elvesztegetni erre az adófizetők pénzét". Farage szerint olyan angliai választókörzetekről van szó, melyekben négy éve a fénykorát élő Boris Johnson rendkívül sikeres volt, és ez az összesen 5,5 millió polgár most is szeretne az urnák elé járulni.

Donald Trump nagy-britanniai jóbarátját elismerés érte múlt hét elején, amikor a YouGov közvélemény-kutató intézetnek a szavazási szándékokról szóló felmérése a Reform UK-t hozta ki az első helyre. Ha most rendeznének parlamenti voksot, Farage pártja végezne az élen 25 százalékkal, 24 százalékkal követi őt Sir Keir Starmer Munkáspártja, majd 23 százalékkal Kemi Badenoch Konzervatívjai. Míg a Labour csak egy hét alatt 3 százalékot, a toryk 1 százalékot vesztettek, míg a Liberális Demokraták tartósan őrzik 14 százalékukat.

A novemberi vezetőválasztási kampány döntőjében alulmaradt Robert Jenrick, volt belügyi államminiszter, jelenleg az árnyékkormány igazságügyi minisztere a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a The Sun új politikai műsorában nem zárt ki egy szövetséget Nigel Farage-zsal. Elismerte, a Reform UK számos alkalommal vetette el egy deal valószínűségét a Konzervatívokkal, Badenoch pedig kifejtette, semmi értelme nem lenne egy megállapodásnak, amikor Nigel Farage többször is hangsúlyozta a Konzervatívok megsemmisítésének szándékát. A Never Mind the Ballots, Sose bánd a szavazásokat című programban Jenrick azzal védekezett: valójában a "kisbetűs", egyszerű konzervatívokat szeretné visszanyerni, akiknek a július 4-én kitessékelt párt lenne a természetes közege. A Munkáspárt kapva kapott a megjegyzésen, úgy interpretálva azt, hogy a toryk "nem utasítanak vissza egy sötét titkos alkut".

És ezzel még nem fejeződött be egy rossz hét Sir Keir Starmer számára. Szombat délután kormánya már második tagját kellett menesztenie szabálysértések miatt. A közlekedési miniszter, Louise Haigh-t tavaly azután menesztették, hogy kiderült, egy évtizeddel korábban elismerte bűnösségét egy sikkasztási ügyben. Most Andrew Gwynne, közegészségügyért és betegségmegelőzésért felelős államtitkár azért repült hivatalából és függesztették fel munkáspárti tagságát is, mert sértő, otromba, s részint minősíthetetlen fajgyűlölő és antiszemita megjegyzéseket tett egy tucatnyi Manchester környéki önkormányzati képviselő, párttisztviselők és legalább még egy honatya között felállított WhatsApp csoportban. Egy szóvívő megfogalmazása szerint a "kormányfő elszánt arra, hogy a legmagasabb viselkedési normákat tartassa be a közhivatalokban. Soha nem fog habozni, hogy azonnali lépéseket minisztereivel szemben, ha azok nem felelnek meg az elvárásoknak ".

A váltás annak fényében is érdekes, hogy egy nappal követte Angela Rayner meglepő döntését. A miniszterelnök-helyettes közel tíz önkormányzati választási körzetben, köztük olyan fontosakban, mint Surrey, az Isle of Wight, vagy Norfolk egy évvel elhalasztja a május 1-jére kitűzött részleges helyhatósági voksot, mert ezeket a régiókat átszabdalják, így "költséges és felelőtlen lépés lenne elvesztegetni erre az adófizetők pénzét". Farage szerint olyan angliai választókörzetekről van szó, melyekben négy éve a fénykorát élő Boris Johnson rendkívül sikeres volt, és ez az összesen 5,5 millió polgár most is szeretne az urnák elé járulni.

Donald Trump nagy-britanniai jóbarátját elismerés érte múlt hét elején, amikor a YouGov közvélemény-kutató intézetnek a szavazási szándékokról szóló felmérése a Reform UK-t hozta ki az első helyre.

Ha most rendeznének parlamenti voksot, Farage pártja végezne az élen 25 százalékkal, 24 százalékkal követi őt Sir Keir Starmer Munkáspártja, majd 23 százalékkal Kemi Badenoch Konzervatívjai. Míg a Labour csak egy hét alatt 3 százalékot, a toryk 1 százalékot vesztettek, míg a Liberális Demokraták tartósan őrzik 14 százalékukat.

A novemberi vezetőválasztási kampány döntőjében alulmaradt Robert Jenrick, volt belügyi államminiszter, jelenleg az árnyékkormány igazságügyi minisztere a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a The Sun új politikai műsorában nem zárt ki egy szövetséget Nigel Farage-zsal. Elismerte, a Reform UK számos alkalommal vetette el egy deal valószínűségét a Konzervatívokkal, Badenoch pedig kifejtette, semmi értelme nem lenne egy megállapodásnak, amikor Nigel Farage többször is hangsúlyozta a Konzervatívok megsemmisítésének szándékát. A Never Mind the Ballots, Sose bánd a szavazásokat című programban Jenrick azzal védekezett: valójában a "kisbetűs", egyszerű konzervatívokat szeretné visszanyerni, akiknek a július 4-én kitessékelt párt lenne a természetes közege. A Munkáspárt kapva kapott a megjegyzésen, úgy interpretálva azt, hogy a toryk "nem utasítanak vissza egy sötét titkos alkut".

És ezzel még nem fejeződött be egy rossz hét Sir Keir Starmer számára. Szombat délután kormánya már második tagját kellett menesztenie szabálysértések miatt. A közlekedési miniszter, Louise Haigh-t tavaly azután menesztették, hogy kiderült, egy évtizeddel korábban elismerte bűnösségét egy sikkasztási ügyben. Most Andrew Gwynne, közegészségügyért és betegségmegelőzésért felelős államtitkár azért repült hivatalából és függesztették fel munkáspárti tagságát is, mert sértő, otromba, s részint minősíthetetlen fajgyűlölő és antiszemita megjegyzéseket tett egy tucatnyi Manchester környéki önkormányzati képviselő, párttisztviselők és legalább még egy honatya között felállított WhatsApp csoportban. Egy szóvívő megfogalmazása szerint a "kormányfő elszánt arra, hogy a legmagasabb viselkedési normákat tartassa be a közhivatalokban. Soha nem fog habozni, hogy azonnali lépéseket minisztereivel szemben, ha azok nem felelnek meg az elvárásoknak ".

A szélsőjobboldali AfD minden korábbinál jobb eredményt ér el a hamarosan megrendezendő előrehozott választáson.