A modern, konszolidált, demokratikus Németország eddigi legnagyobb kihívásai előtt áll. A kérdés azonban nyitott: merre halad Európa motorja? A Kohl, majd Merkel kancellárok által fémjelzett korszakok véget értek, és egy új éra küszöbén állunk. Ez várhatóan az útkeresésről fog szólni, melyet a korábbi kormányzatok részleges kudarcai, valamint a társadalom átalakuló elvárásai egyaránt befolyásolnak.
Az elmúlt évtizedekben Németország politikai stabilitását két nagy párt határozta meg - a CDU/CSU és az SPD -, mégis a kereszténydemokraták pártja volt az igazi és stabil pillér. Hosszú ideig képesek voltak uralni a közép-jobb politikai térfelet, s tőlük jobbra érdemi konkurencia nem tudott megerősödni. Az első repedések akkor jelentek meg, amikor az Alternatíva Németországnak (AfD) párt megalakult. Ez a kezdetben nem feltétlenül szélsőséges szervezet fokozatosan tört előre, egyre inkább jobbra tolódott, és mind tartományi, mind országos szinten egyértelműen politikai tényezővé vált.
A jelenlegi németországi politikai válságot a liberálisok (FDP) döntése robbantotta ki, amikor felmondták a „jelzőlámpa-koalíciót”, s ezzel előrehozott választásokat kényszerítettek ki. A közelgő voksolás kimenetele még megjósolhatatlan, de egy biztos: a CDU jelenleg vezeti a felméréseket, ám a stabil kormányzáshoz szükséges koalíciós partnerek hiányoznak. Az FDP bejutása is bizonytalan, a kiesés pedig végzetes csapást mérhet a pártra. Az SPD nem bizonyult korábban sikeres partnernek, ahogy a talán Merkel elképzeléseivel szembeni CDU döntés, hogy a Zöldek (Die Grünen) helyett a szociáldemokratákkal köt koalíciót, szintén sem hozott átütő sikert. A Zöldek elfogadottsága viszont megosztott: egyes tartományokban jól működnek a konzervatívokkal kötött szövetségek, míg más régiókban élesen szemben állnak velük.
A CDU jelenlegi vezetője, Friedrich Merz, a pártjában korábban többször kegyvesztett politikus most esélyt kapott a kancellári poszt elnyerésére. Ugyanakkor magabiztossága megingott, hiszen az AfD egyre nagyobb szeletet hasít ki a CDU hagyományos szavazóbázisából. A kereszténydemokraták már nem tudják semlegesíteni az AfD befolyását, és az előrehozott választások miatt alkotmányjogi lépésekre sem maradt idő a szélsőséges párttal szemben.
Merz komoly dilemma előtt áll: kivel köthet szövetséget? Ráadásul megszegte azt a háromoldalú pártmegállapodást, amelyben a CDU, az SPD és a Zöldek vállalták, hogy az ügyvezető kormányzás idején a Bundestagban nem terjesztenek be olyan javaslatokat, amelyek elfogadása az AfD szavazataira támaszkodik. Merz azonban a migrációs politika körüli viták során rászorult az AfD és az FDP támogatására, és ezzel azt a nemzeti konszenzust is megszegte, hogy a szélsőjobboldali párttal nincs együttműködés. Ez a lépés megrendítette hitelességét, támogatási lehetőségeit is beszűkítette, és még Merkel volt kancellárt is kritikus megszólalásra bírta.
A választások végeredménye ma még megjósolhatatlan. Ha a CDU nyer, vállalja-e ezek után, hogy az AfD támogatásával lesz Merz kancellár? Lehet-e egy szavát megszegő politikus a fő áramlatba tartozó pártok partnere?
Ugyanakkor Robert Habeck, a Zöldek kancellárjelöltje, jelenleg az ország legkedveltebb politikusa is esélyes lehet. Elképzelhető-e, hogy a CDU kénytelen lesz átengedni a kancellári posztot, csak hogy elkerülje az AfD-vel való kényszerű szövetséget? Lehet-e, hogy nem a választásokon a győztes párt adja Németország új kancellárját? Az előttünk álló hetek döntő fontosságúak lesznek Németország és Európa jövője szempontjából, bármerre indulnak is el.
A szerző külpolitikai szakértő, Budapest városdiplomáciai főtanácsadója.