Annyira kevés a kormányhivatalnokok fizetése, hogy van olyan, aki fekete szalaggal körbetekert cipőben jár, míg mások nem tudják kifizetni gyermekeik kirándulását az iskolában - ezt mondta az ATV Híradójának a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Boros Péterné azt mondta, hogy közel 150 levelet kaptak kormánytisztviselőktől. „Mindannyian alacsony bérükre panaszkodnak. Noha a kormányhivatali dolgozók 20 százaléka – főként vezetők beosztású tisztviselők – kaptak béremelést, az ügyfelekkel dolgozóknak, 2022 óta nem volt bérfejlesztése. Az ő havi bérük nettó 250-350 ezer forint között van” - magyarázta az érdekképviseleti vezető, hozzáfűzve, hogy a sztrájk megfogalmazását, melynek dátumáról később határoznak, a kormányhivatalnokok kezdeményezték.
Orbán Viktor döntötte el, ki kaphatott pluszpénzt, sztrájkra készülnek a köztisztviselők2025. február 22-én a bírók, március 8-án pedig a Magyar Orvosi Kamara is utcai demonstrációra készül. A köztestület mindezt azért tervezi, mert szerintük harminc éve nincs érdemi reform az alulfinanszírozott egészségügyben.