fejlesztés;Karácsony Gergely;tömegközlekedés;autóbuszhálózat;

- Karácsony Gergely metróbuszokkal javítaná a külső kerületek közlekedését

Európa több városában is működnek hasonló járatok. 

Metróbuszok indítását tervezi a külső kerületekből a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – számolt be erről Karácsony Gergely hétfő délutáni Facebook-posztjában.

A városvezető emlékeztetett rá, hogy 75 év elteltével is vannak olyan területek Budapesten, ahol a közösségi közlekedés még mindig nem elég vonzó alternatíva az autóhoz képest. Felidézte azt is, hogy már az a budapesti is elmúlt negyvenéves, amikor az aktuális kormány először megígérte a káposztásmegyeri metrót.

„Hiába vannak meg a kötöttpályás fejlesztési terveink, a kormány és az Európai Unió terhelt viszonya miatt még mindig sok a bizonytalanság. De hiába vesz el a kormány Budapesttől, van, amiben gazdagabbak lettünk: adatokban és az ezeket feldolgozni képes rendszerekben, szakemberekben. A BKK az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított az adatalapú tervezés technikai és szakmai feltételeinek megerősítésére. Meg is lett az eredménye” – magyarázta a politikus.

Ennek köszönhetően létrejött egy olyan fejlesztési terv, amely az adatalapú tervezés segítségével, kis ráfordítással jelentősen javítja a külső kerületekben élők bejutását a belvárosba. Olyan buszjáratok tervei ezek, amelyek gyakori követéssel, a lehető legközvetlenebbül és átszállásmentesen juttatják el az utasokat a metróvonalakhoz, így valódi alternatívát kínálhatnak az autózással szemben. Ez a BKK metróbusz rendszere – ismertette Karácsony Gergely, aki hozzátette, belevágnak a megvalósításba, mert ez nemcsak a külső kerületekben élőknek, hanem egész Budapestnek előnyére válik.

A metróbuszok koncepciója hasonló a Bus Rapid Transit (BRT) rendszerekhez, amelyeket már több európai nagyvárosban sikeresen alkalmaznak. Ezek külön buszsávok, priorizált jelzőlámpák és modern megállók segítségével garantálják a gyors és hatékony közlekedést. Párizsban és Stockholm egyes részein is működnek hasonló gyorsbusz-hálózatok, amelyek gyors és gördülékeny közlekedési lehetőséget nyújtanak az utasoknak.

Kommunikációs és ideológiai célok uralják a szociálpolitikát, putyini minta segít, a cél az autonóm hangok elfojtása – véli Göncz Kinga volt szociális-, illetve külügyminiszter, aki szerint ugyan Magyar Péter körül szerveződik nagy tömeg, de az nem látszik, hogy a Tisza Párt hozni tudja a Fidesz-szavazókat is. Interjú.