Ahhoz képest milyen őrületes várakozás előzte meg az amerikaifutball-liga csúcsmeccsét, bántóan szolid, hovatovább unalmas este kerekedett a New Orleans-i Ceaser Superdome-ban. A történelmi triplázásra készülő Chiefs három negyeden át olyan képet festett magáról, mintha valamelyik középiskolai tinicsapat keveredett volna a nagyok játszóterére, nem okozott extázist Jon Batiste sem, akinek megadatott a himnusz prezentálásának szentsége (pedig a multiinstrumentalista előadó olyan sztárokkal szokott koprodukcióra lépni, mint Alicia Keys, Stevie Wonder, Lenny Kravitz vagy Lana Del Rey), és ugyan néhányan emlékezetesnek titulálták a Grammy-díjakkal elhalmozott Kendrick Lamar félidei showját, a 20 perces performansz senkit nem hozott lázba (a 73 ezres publikumról ezer felvétel van máris a neten, ahogy a nézők inkább a telefonjukat nyomkodják bulizás helyett), max. Drake-et, Lamar ugyanis finoman beszólt rapper ellenlábasának a Not Like Us prezentálása során.
Noha a Chiefs három éve nem kapott ki a rájátszásban, most szinte szekunder szégyen fogta el a nézőt, olyan kínos produkciót nyújtott. Élen Patrick Mahomesszal. Aki karrierje egyik leggyalázatosabb meccsét produkálta. A liga legjobb irányítójának tartott játékossal eddig háromszor fordult elő, hogy egy meccsen legalább ötször sackelték (földre vitel, mielőtt passzolni tudna), egyszer még 2018-ban, meg a most zárult szezonban kétszer. Erre fel a magyar idő szerint hétfő hajnali Super Bowl-ban hatszor. Volt két ellenfélnek adott labdája (interception), az egyik az újonc cornerback Cooper DeJean kezében landolt. Jalen Carter, Zack Baun, Josh Sweat és Milton Williams vezérletével veszedelmes volt az Eagles védekezése, így belefért még az is, hogy az alapszakaszban 2000 futott yardot teljesítő (ez kilencedikként sikerült neki az NFL-ben) Saquon Barkley gyengébb napot fogjon ki. Igaz, így is összehozott 57-et, amivel megdöntötte Terrell Davis 1998-as rekordját: a teljes szezont tekintve Barkley 2504-gyel zárt.
S mindeközben nagyszerűen teljesített a végül a meccs legértékesebb játékosának választott Jalen Hurts is. A 26 éves irányítót a szezon korábbi szakaszában sokat kritizálták, mondván passzolási kvalitásai kevesek ahhoz, hogy igazán nagy bajnokká váljon, ehhez képest most a játék minden elemében felülmúlta riválisát, összehozott 226 yardot, két touchdownt, a harmadik negyedben pedig, 27-0 után a félpályáról varázsolta DeVonta Smith kezébe a labdát, minekutána az állás megalázó 34-0-ra módosult. Ráadásul 72 yardot futott is, ami irányítótól SB-rekord. Hurts nem úgy indult, hogy NFL-szupersztár lesz, 2020-ban a draft második körének 53. helyén választották ki, amikor a klubok már úgy vannak vele, valamire csak jó lesz a delikvens. Eredetileg a harmadik számú irányító volt, de feljebb lépett a ranglétrán, 2021-ben lehetőséget kapott, és élt vele, sőt, a rájátszásba vezette az Eaglest (igaz, a Tampa Bay ellen azonnal kikaptak), egy évvel később pedig már a Super Bowlba. Akkor drámai végjáték és hosszabbítás után 38-35-re mezőnygóllal nyert a Kansas. Most az Eagles rúgójátékosa, Jake Elliott brillírozott, négy mezőnygólt és négy extra pontot szerzett, összesen 16-ot, ami a legtöbb rúgott pont egy Super Bowlban.
„Különleges csapatunk volt, mert mindenkire egyaránt szükség volt. A bajnokságokat a védelmek nyerik, csodálatos volt, amit ma műveltek. Lehetőségeket adtak nekünk, hogy nyugodtan támadjunk” – nyilatkozta Hurts, míg Nick Sirianni vezetőedző arról beszélt: „Csapatként nyertünk, ebben a játékban a másik nagysága nélkül nem viszed semmire. Mindenki, támadó, védő, speciális egység nagyszerű teljesítményt nyújtott" – mondta.
Hogy a Chiefs dinasztiájának ez a végét jelenti-e, az azért egyáltalán nem biztos, már csak azért sem, mert ez a csapat talán soha többé nem fog annyira gyatrán játszani, mint most. Meglehet, a triplázás terhét viselte csak nehezen, aztán egy év múlva megint ott lesz a végelszámolásnál. A következő szezon szeptemberben kezdődik, a LX. Super Bowlt pedig 2026. február 8-án rendezik a kaliforniai Santa Clarában található Levi's Stadionban.
Akármely gárda lesz a két részvevő, a tegnapinál jobb meccset vívnak majd, arra mérget vehetünk.