Orosz rakétacsapás érte a Naftohaz gázipari cég termelési létesítményeit a közép-ukrajnai Poltava megyében, a szakemberek a régió gázellátásának helyreállításán dolgoznak – közölte a vállalat sajtószolgálata és az ukrán légierő. Ugyancsak ukrán közlés szerint az ukrán erők támadást intéztek az oroszországi szaratovi kőolaj-finomító ellen.
Az ukrán légierő parancsnoksága hivatalos Telegram-csatornáján jelentette, hogy az orosz erők kombinált támadást hajtottak végre 19 cirkáló-, ballisztikus és irányított rakétával a Poltava megyében található gázkitermelő létesítmények ellen.
A közlés szerint 124 drónt is bevetett az orosz hadsereg. A légvédelem ezek közül 57-nek a lelövését erősítette meg, emellett 64 megtévesztő, úgynevezett imitátor drón „negatív következmények nélkül” eltűnt a radarokról. A támadás következtében Poltava, Csernyihiv, Harkiv és Cserkaszi régióban is károk keletkeztek.
Volodimir Zelenszkij szerint az észak-koreai katonák visszatértek a kurszki frontraAz ukrán hadsereg vezérkara bejelentette azt is, hogy keddre virradó éjjel a pilóta nélküli ukrán rendszerek egységei, a hírszerzési főosztály, a különleges műveleti erők, együttműködve a védelmi erők más alakulataival közösen csapást mértek Oroszországban a szaratovi olajfinomítóra, amely komplex kőolaj-feldolgozást végez. A közlemény szerint a létesítményben tűz ütött ki.
Vlagyimir Putyin még nem kapott megfelelő ajánlatot az Egyesült Államoktól ahhoz, hogy tárgyalni tudjonVolodimir Zelenszkij: Ukrajna hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, de az Egyesült Államoknak és az EU-nak is ott kell lennie