2024-ben 1346 nemzetbiztonsági célú, titkos információgyűjtésre vonatkozó előterjesztés érkezett az Igazságügyi Minisztériumhoz – derül ki a tárca válaszából, melyet a HVG közérdekű adatigénylésére küldött.
Egyáltalán nem ritka, hogy valakit nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a tudta nélkül megfigyelnek, átkutatják a lakását, az autóját, vagy lehallgatják a telefonját és személyes találkozóit, de az ilyen információgyűjtést Tuzson Bence igazságügyi miniszternek – vagy helyettesének, Répássy Róbertnek – kell jóváhagynia, mindezt 72 órán belül.
Varga Judit napi négy titkos megfigyelésről döntött tavaly igazságügyi miniszterként, de Tuzson Bence sem maradt le tőle túlzottanA lap szerint tavaly egy kicsivel kevesebb titkos megfigyelési kérelmet nyújtottak be, mint 2023-ban, abban az évben ugyanis 1400 ilyen dokumentum kötött ki miniszter asztalán. Mint írja a lap, a legkomolyabbnak számító, nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésnél ugyanakkor nem közli a tárca, hogy végül mennyi megfigyelést engedélyezett.
Holott a HVG-nek korábban, például 2020-ban és 2021 nyarán is kiadták az engedélyek számát. Azt írják, a Pegasus-botrány után az igazságügyi tárca titkolózásba kezdett, évről-évre újabb és újabb hivatkozásokkal magyarázza, hogy miért nem ismerhetők meg az adatok.
Akkorát hazudott az Igazságügyi Minisztérium, hogy a Holdról is látszott, aztán inkább titkosította az egészet