Bűnügy-baleset;XVIII. kerület;késelés;dohánybolt;

Képünk illusztráció.

Dohányboltban késeltek meg egy nőt a XVIII. kerületben

Az elkövetőt elfogták, kezdeményezték letartóztatását. 

Megkéseltek hétfő délután egy 21 éves nőt Budapest XVIII. kerületében, a Szent Lőrinc-lakótelepen – értesült a 24.hu.

A portál értesüléseit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette.

Mint írták, 16 óra 50 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi késsel megvágott egy nőt az egyik kerületi dohányboltban. A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 23 éves férfit, akit emberölés kísérlete miatt hallgattak ki. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A megtámadott nő szerencsére nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Tisza párt elnökét a Direkt36 Orbán családról szóló filmjéről is kérdezték: aki látta, az nagyjából sejtheti az igazság egy részét, de az csak a felszín; emellett szerinte nem beszélünk még a svájci, szingapúri és dél-amerikai számlákról, illetve a Csádban őrzött vagyonról.