Németország;szélsőjobb;Orbán Viktor;találkozó;AfD;

- Orbán Viktor: Mi abban reménykedünk, hogy olyan kormány lesz Németországban, amelyik leveszi a mellkasunkról a brüsszeli bakancsot

A miniszterelnök a szélsőjobboldali német párt társelnökét, Alice Weidelt látta vendégül szerdán Budapesten, közölve, az AfD összes programpontja olyan, hogy hasznára válna Magyarországnak, és jó lenne, ha meg tudna valósulni a migrációtól az energiapolitikáig. Ami a bevándorlást illeti, úgy véli, a németek kis híján tönkretettek bennünket. Alice Weidel szerint az AfD nem is szélsőjobboldali párt.

Hiába is próbálnánk tagadni, van ennek a találkozónak egy pikantériája. Az AfD nem az a párt, melynek vezetőjét minden európai országban fogadni szokták a miniszterelnökök, de épp itt az ideje, hogy ezen változtassunk. Ezért vagyunk most itt – jelentette ki Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, amelyet Alice Weidellel, a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) társelnökével tartott szerda délelőtt Budapesten a Karmelita kolostorban, mindössze 12 nappal a február 23-i előrehozott németországi parlamenti választás előtt. Bár a sajtómeghívón 10 óra 20 perc szerepelt, a sajtótájékoztató csak több mint egy órával később, 11:35 körül kezdődött el.

A kormányfő ezután arról beszélt, a német-magyar kapcsolatok Európán belül speciális kapcsolatot jelentenek, a jelenkori számok miatt is – sokkal könnyebben boldogulna Magyarország, ha Németország sikeres lenne, a két gazdaság ugyanis nagyon szoros kapcsolatban van. Mint mondta, sok kérdésről beszéltek, de a magyaroknak a legfontosabb, hogy mit várhatunk az AfD-től. Ezután leszögezte, szerinte az AfD összes fontos programpontja olyan, ami hasznára válna Magyarországnak, jó lenne, ha meg tudna valósulni, a migrációtól az energiapolitikáig.

A legfontosabb tanulsága a mai találkozónak – folytatta a miniszterelnök –, hogy ha megvalósulna mindaz, amit az AfD ma képvisel, az jót tenne Magyarországnak, „ezt a tárgyalások alapján bátran állíthatom”.

Orbán Viktor úgy folytatta, Európáról is beszéltek Alice Weidellel, „itt én voltam a radikálisabb, nem kis teljesítmény”. Szavai szerint kendőzetlenül elmondta, hogy meggyőződése alapján az Európai Unió nagyon nagy bajban van, „baj van a tartalommal, baj van a formával”. Tartalmilag – fejtegette – azért van baj, mert a gazdaságpolitika, amit „ma Brüsszelben művelnek”, a világgazdasági vetélytársakkal szemben vereségre ítél bennünket. A migrációnak van gazdasági vonzata, azt is meg kell változtatni, de szerinte a legfontosabb belátni, hogy „a green deal az halott”. Zöld megközelítésre szükség van, de úgy, ahogy azt összerakták, tönkretesz bennünket. Úgy vélte, teljesen új energiapolitikára van szükség, az energiaszankciókat meg kell szüntetni, az atomenergia negatív diszkriminációját fel kell számolni, a kiiktatott energiaforrások újra bevonandók. Már most is vannak látható bajai az európai gazdaságnak, de „most jön a feketeleves” – összegzett a miniszterelnök.

A kormányfő ezt követően közölte, az Európai Unió szerinte az emberekkel szemben próbál politikát csinálni, így van egy demokráciaprobléma is az EU-ban. „Ha ez így megy tovább, nem tudom, ki fogja megmenteni végül is az uniót” – állapította meg.

Orbán Viktor kiemelte, számolatlanul ömlik a drága fegyverzet és a nagyon drága pénzügyi forrás Európából Ukrajnába, egy reménytelen háborúba. Úgyhogy megismételte az AfD társelnökének, hogy Magyarország továbbra is békepárti, és nagy történelmi változásnak tartják, hogy az Egyesült Államok is „békepártivá lett”. Elmondta azt is, hogy Magyarország nem tudja megmenteni az Európai Uniót, ezt a franciáknak és a németeknek kell megtennie.

„Ebben az optimista hangulatban zártuk a megbeszélésünket”

– mondta a miniszterelnök.

Alice Weidel köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért elfogadta a kívánságát, hogy találkozhassanak. Hozzátette, fontos számára, hogy jó kapcsolataik legyenek európai szomszédaikkal, mindenekelőtt Magyarországgal. Azt figyelték meg ugyanis, hogy közvetlen szomszédaikkal és volt partnereikkel is romlottak a kapcsoaltok, így elsődleges feladatuk reparálni és egyértelműen javítani ezeket.

„Országunk, Németország gyenge lett. Gyenge ország lett, gyenge vezetéssel, gyenge gazdaságpolitikával” – jelentette ki. Szerinte az energiapolitikai gerincet tönkretették egy teljesen elhibázott zöld politikával, amit Angela Merkel kezdett.

„Angela Merkel tönkretette országunkat, irányítatlan migráció irányul Németországba, e tekintetben is a német kormány gondot okozott a szomszédoknak, főleg Magyarországon”

– fogalmazott. Majd leszögezte, „büszkék szeretnénk lenni az országunkra úgy, mint önök az önökére”.

Az Európai Unióval kapcsolatban kijelentette, ő valóban visszafogottabban nyilvánult meg a találkozón, de véleménye szerint közösen kell erőfeszítéseket tenniük annak érdekében, hogy feltétlenül megreformálják az EU-t, és ez csak belülről indulhat. Ez akkor sikerül, ha az EU kompetenciáit csökkentjük, ha a teljes, korrupt felépítményt lebontjuk – fejtegette az AfD társelnöke. Majd leszögezte, kormányra kerülésük esetén „Magyarország, nagy példaképünk ösvényét fogjuk követni”, országunkat ismét rendbe tesszük.

A sajtótájékoztató után elsőként az M1 újságírója kérdezett az uniós migrációs politikáról. Alice Weidel közölte, az EU az illegális migráció mellett van, ők pedig ellene, és ami Németországban és Franciaországban történik „az olyasvalami, amit azonnal be fogunk fejezni”. Az európai menekültügyi rendszerből szintén ki fognak lépni – ígérte. Orbán Viktor azt mondta, a németek és a brüsszeliek „kis híján tönkretettek bennünket”, később kiegészülve az amerikai demokratákkal. Magyarországon a migránsok száma zéró – jelentette ki, hozzátéve, migrációs ügyekben nem fogunk engedni. A kormányfő leszögezte, mi védjük a németeket azzal, hogy nem engedjük be a migránsokat, és „ha már jó szavuk nincs rólunk, legalább ne büntessenek meg”. A migrációs paktumot nem szabad végrehajtani, föl kell lázadni, ahogy rajtunk kívül a lengyelek is tették. 

„Semmi mást nem kívánok jobban, minthogy Németország végre lázadjon fel a migrációs paktummal szemben, és ezzel segítsen ki bennünket is, magyarokat”

– fogalmazott.

Az osztrák szélsőjobboldali televízió, az AUF1 kérdésére válaszolva Orbán Viktor közölte, az AfD-vel való kapcsolatnak az ideák közelsége ellenére egy nagyon nyilvános akadálya volt: Magyarországnak kulcsfontosságú érdeke, hogy jó kapcsolata legyen a mindenkori német kormánnyal, függetlenül annak összetételétől. De szerinte most „megváltozik minden”, „teljesen nyilvánvaló, hogy az AfD a jövő”. Miután a párt támogatottsága – folytatta – elérte a 20 százalékot, a politikai tábora majdnem kétszer nagyobb, mint Magyarország teljes népessége (Ez így nem igaz, Németországnak van ugyan 82-83 millió lakója van, szavazásra azonban csak 59,2 millióan jogosultak – a szerk.) . Így pedig nem hiszi, hogy ezt a kapcsolatot az államközi kapcsolatok szintjén büntetni lehet.

Egy másik felvetésre Orbán Viktor azt mondta, „az amerikai liberális-progresszív csizma lekerült a magyar mellkasról”, „most legalább már kapunk levegőt”. Hozzátette, kiderült, hogy az amerikai adófizetői pénzekből „az összes ellenfelünket finanszírozták”, aminek vége, fairebb lesz a politikai verseny. Az amerikai elnök szerinte hat ügyben – migráció, háború, zöldpolitika, kereszténység, család, politikai korrektség – változtatja meg a világot. 

„A magunk fajta szabadságharcosoknak a malmára hajtja a vizet”

– állapította meg.

Alice Weidel közölte, Európa vezetés nélkül áll, pedig a mostani helyzetben fontos lenne, hogy legyen valaki, aki odaül a tárgyalóasztalhoz, hiszen az USA-nak nincs kihez fordulnia. Beszélt arról is, hogy békét akarnak Ukrajnában, szerinte ők jelentik az egyetlen erőt Németországban, aki a béke mellett állt ki. Megjegyezte, számukra nagy reménykedéssel jár Donald Trump elnöksége, mivel ő egyetlenként kezdett békéről beszélni.

Az Origo kérdésére válaszolva 

Orbán Viktor kijelentette, „Magyarország szempontjából mi abban reménykedünk”, hogy olyan kormány lesz Németországban, amelynek a gazdaságpolitikája a magyar gazdaság érdekét is szolgálja. Hozzátette, ma meggyőződött arról, hogy az AfD-nek ilyen programja van. 

A másik, amiben reménykedünk – közölte –, hogy olyan kormány lesz Németországban, amely „ezt a brüsszeli bakancsot, ami itt van a mellkasunkon, ezt leveszi onnan végre, és nem engedi, hogy Brüsszel visszaéljen a hatalmával”. „Olyan német kormányt szeretnénk, amely kiáll a fair, a tisztességes, a nemzeteket tiszteletben tartó bánásmód mellett. Ezt szeretnénk. Az összes többi a német emberekre tartozik” – állította.

A Reuters felvetésére Alice Weidel mítosznak nevezte, hogy az AfD szélsőjobboldali párt lenne, szerinte ezt a címkét a belföldi titkosszolgálat, az alkotmányvédelem ragasztotta rájuk. Úgy véli, így próbálják kizárni, gyengíteni őket a pártpolitikai versenyben. Majd arról beszélt, meg kell reformálni a német közmédiát.

Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, számukra a vezérelv a hagyományos család. Hozzátette, egy nővel él együtt, két fiút nevelnek, de ez nem tartja vissza attól, hogy kiálljon egy számára fontos vezérelv mellett, ettől szemfényvesztés eltérni. – Nem akarunk gendermegbízottat, nem akarunk drag queeneket az iskolában – szögezte le, megjegyezve, szeretné, hogy az állam lehetőleg ne avatkozzon bele a családok magánügyeibe.

Orbán Viktor végül közölte, meg is van a válasz arra, miért hívták meg Alice Weidelt, „szerettünk volna látni egy bátor nőt”, aki politikai vezető és szabadságharcos.

„Minden kancellárjelöltet szívesen látok, nagy sorállás azért nem volt”

– fűzte hozzá. A találkozó időpontjáról azt mondta, Alice Weidel választotta, de ő örül, mert meggyőződése, hogy a választás után az AfD-t mindenki sikerpártnak fogja látni, sokan tolonganak majd. – Azért ez egy vagány, bátor dolog a kormány részéről, és jobb elsőnek lenni, mint sorba állni – állapította meg a kormányfő.

Alice Weidel a Facebook-oldalán eleinte élőben közvetítette a sajtótájékoztatót, ezen a linken lehetett nézni, a videó azonban a bevezető megjegyzései közben megszakadt és eltűnt.

Orbán Viktor február 3-án már tweetben jelezte, mennyire örül Alice Weidel látogatásának.

Németországban másfél hét múlva előrehozott választást tartanak az Olaf Scholz kancellár mögötti SPD-FDP-Zöldek koalíció szétesése miatt. A nemzeti szuverenitásra máskor oly kényes Orbán Viktor ennek a kampányába avatkozott be Alice Weidel fogadásával. Nem lenne túlságosan meglepő, ha ezt a magyar miniszterelnök amerikai sugallatra tette volna. Donald Trump adminisztrációjának a prominens tagjává előlépő Elon Musk nemrég nyíltan kiállt az AfD mellett, videóközvetítésben fel is szólalt a szélsőjobboldali párt kongresszusán. Az amerikaiak célja nyilvánvalóan Németország szétverése, az Európai Unió egységének a bontása, Orbán Viktor pedig jelezte, hogy partner ebben. 

Magyar részről az AfD-vel eddig csak a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom kereste a kapcsolatot, a két párt ugyanabban az EP-frakcióban, a 26 EP-képviselővel rendelkező Szuverén Nemzetek Európájában (ESN) ül. A Fidesz 2024 nyarán hozta össze a másik nagy szélsőjobboldali EP-frakciót Patrióták Európáért (PfE) néven, ez 86 EP-képviselővel a harmadik legnagyobb képviselőcsoport a 720 fős Európai Parlamentben. Orbán Viktor pártjának a fő németországi szövetségese eddig a két konzervatív uniópárt, a CSU/CSU volt, Friedrich Merzcel azonban a magyar miniszterelnök nincs jó viszonyban.

Az AfD mostanában 22 százalék körüli eredménnyel a második a népszerűségi listákon a CDU/CSU mögött. Térnyerése ellen nemrég Berlinben és Münchenben is százezres tüntetést tartottak. 

„Ennek az EU-nak el kell pusztulnia”

Bár maga Alice Weidel jellemzően tartózkodik a szélsőséges megnyilvánulásoktól, pártja politikusai több ilyet is tettek az elmúlt években. Mentegette például a náci Harmadik Birodalmat Björn Höcke türingiai AfD-vezér, aki 2017-ben a szégyen emlékművének nevezte a berlini holokauszt-emlékművet, Alexander Gauland Bundestag frakcióvezető, aki 2018-ban azt mondta, Adolf Hitler és a nácik 12 éve „csak egy kis madárszar” Németország ezer éven át tartó dicsőséges történelmén.

Futja nyilván rengeteg migrációellenes kiszólásra is. 

Maga Alice Weidel például egyszer kijelentette, a „burkát vagy fejkendőt viselő lányok, a nyilvánosság támogatásával késelő férfiak és más semmirekellők” ne élvezhessék a német jólétet.

Nem mellesleg az AfD nyakig benne van az európai orosz propaganda terjesztésében is, ami pedig egyértelműen közös vonás a Fidesszel, hogy nem rajong az Európai Unióért. – Ennek az EU-nak el kell pusztulnia, hogy az igazi Európa élhessen – mondta egyszer Björn Höcke. Mindez nem volt akadálya annak, hogy az AfD 2024. szeptember 1-én megnyerje a türingiai tartományi választást.

Az AfD-nek a pártnál is szélsőségesebb ifjúsági szervezete, a Junge Alternative Németországban nemzetbiztonsági megfigyelés alatt áll.

Az ukrán elnök közölte, azt szeretné, ha országa „az erő pozíciójából” tudna tárgyalni.