politika;Németország;USA;beavatkozás;troll;Olaf Scholz;Elon Musk;

Olaf Scholz

- „Ne etesd a trollt” – Olaf Scholz négy szóval lerázta magáról Elon Muskot

A német kancellárt csak a támogatás aggasztja, amelyet a szélsőjobboldali AfD kap a világ leggazdagabb emberétől.

Négy szóval lerázta magáról Elon Musk megjegyzéseit Olaf Scholz. A világ leggazdagabb embere a közelmúltban  felháborodást váltott ki a német vezető politikusok elleni személyes támadásokkal és azzal, hogy nyíltan támogatni kezdte a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) pártot, a német kancellár szerint azonban nyugalomra van szükség a Tesla tulajdonosának támadásai után, amelyek őt is érintették. – A közösségi médiában sokan vannak, akik hangos sivalkodással akarják felkelteni a figyelmet. A szabály ez: dont't feed the troll – mondta a Sternnek adott interjújában a német kancellár, angolul használva a „ne etesd a trollt” fordulatot. A politikus szerint egyszerűen higgadtnak kell maradni, már csak azért is, mert szociáldemokrataként már a múlt század kezdete óta megszokták, hogy vannak gazdag médiavállalkozók, akik nem értékelik a párt politikáját, és nem tartják magukban a véleményüket. – Ma már kissé más a helyzet, mert a médiaplatformok globális befolyással rendelkeznek, de ebben a tekintetben nincs semmi újdonság - fűzte hozzá.

Ami Olaf Scholzot is aggasztja, az AfD támogatása, a dél-afrikai–amerikai milliárdos ugyanis – hívta fel a figyelmet – egy olyan, „részben” szélsőjobboldali párt mellett áll ki, amely szerint közeledni kell Vlagyimir Putyin Oroszországához és gyengíteni akarja a transzatlanti kapcsolatokat.

Elon Musk, akit Donald Trump leendő amerikai elnök nevezett ki különleges tanácsadójává, az elmúlt hetekben több becsmérlő megjegyzést tett Olaf Scholzra és Frank-Walter Steinmeier német elnökre. A december 20-i magdeburgi támadás után az X-en a többi többek között azt írta, hogy a német kancellár „inkompetens bolond”, azonnal le kellene mondania, Frank-Walter Steinmeiert „antidemokratikus zsarnoknak” is nevezte. – A szövetségi elnök nem antidemokratikus zsarnok, Németország pedig erős és stabil demokrácia. Elon Musk azt mondhat, amit akar. Németországban a polgárok akarata számít, nem pedig egy amerikai milliárdos kiszámíthatatlan kijelentései – reagált a sértegetésre Olaf Scholz.

A német kancellár jelezte azt is, nem akarja meghívni Elon Muskot a berlini kancelláriára. Mint fogalmazott, nem akar udvarolni a világ leggazdagabb emberének, ezt meghagyja másoknak. Elmondása szerint ő maga 2022 márciusában egyszer találkozott a Tesla és a Space X vezetőjével az e-autógyártó brandenburgi üzemének megnyitóján, és röviden beszélt vele. Akkoriban épp a helyi AfD kampányolt a Tesla-gyár grünheide-i telepítése ellen. Néhány hónappal később Elon Musk ismét felvette vele a kapcsolatot telefonon egy személyes kéréssel. – Nem titok, hogy a Tesla ellenezte a németországi e-töltőállomások állami támogatását” - mondta Ami Elon Musk megjegyzéseit illeti a Weltben, azt mondta, hogy a világ leggazdagabb embere jelentős befektető a német iparban, ezért joga van nyíltan beszélni politikai irányultságáról. 

Több járatot töröltek, mások késnek.