hűtlen kezelés;lefoglalás;Nagykőrös;szolgálati autó;

- A rendőrség lefoglalta a volt fideszes polgármester tizedáron eladott szolgálati autóját

A nagykőrösi önkormányzat gyanúsan olcsón eladott szolgálati autójával kapcsolatban hűtlen kezelés miatt folyik nyomozás, gyanúsítotti kihallgatásra azonban még nem került sor.

A nagykőrösi önkormányzat feltételezhetően áron alul eladott szolgálati gépkocsijával kapcsolatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt folytat eljárást. Az érintett autót pedig a nyomozó hatóság lefoglalta, gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor – közölte a Telex érdeklődésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügy előzménye, hogy a tavalyi választás után az önkormányzat tizedáron adta el egy kereskedőnek Czira Szabolcs akkori fideszes polgármester hivatali kocsiját. Később aztán megint a politikust látták vele közlekedni. Egy adatigénylésből derült ki, hogy a nagykőrösi hivatal 2020 márciusában vásárolt egy különleges, gyöngyházfényű, bézs kárpitozású, 272 lóerős Skoda Superb 2.0 TSI 4x4 DSG típusú autót 11 millió 776 ezer forintért, amelyhez 4,3 millió forintos árengedményt kaptak.

A tavalyi önkormányzati választásokat követően a korábbi polgármester nyugdíjba vonult, és az önkormányzat 980 ezer forintért értékesítette az autót annak a Brill Kft.-nek, amelytől eredetileg vásárolták. A kocsi ezt követően új rendszámot kapott. A portálnak nyilatkozó szakértő szerint egy ilyen magas felszereltségű, összkerékhajtású, DSG-váltós, kétliteres, 2020-as Skoda Superb – amelyben mindössze 80 ezer kilométer van, (mint a szóban forgó autó esetében) – jelenlegi piaci értéke erősen 10 millió forint körül mozog.

Egy ilyen jármű ugyanis csak akkor érhet kevesebbet, mint egymillió forint, ha kiégett, vízkárt szenvedett, vagy egy súlyos baleset következtében jelentősen megsérült. Ellenkező esetben elképzelhetetlen, hogy az önkormányzat a piaci érték tizedéért adta volna el. A lap most telefonon elérte Czira Szabolcsot, ő azonban azt állította, hogy tőle nem foglaltak le Škoda Superbet a rendőrök, ami azt jelenti, hogy az autó ezek szerint más helyen volt megtalálható.

A legnagyobb magyar testvérének a leszármazottja bejutott Orbán Viktor vejének titkos klubjába. Szerinte Tiborcz István pontosan az az új arisztokrata, akit Széchenyi István gyűlölt volna.