Kihallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága azt a 16 éves lányt, aki két nappal ezelőtt két XVIII. kerületi gyermekotthont is megfenyegetett bombával – derült ki a BRFK-nak a police.hu oldalon olvasható közleményéből. A lány ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanújával indult eljárás.
– A gyanú szerint a 16 éves lány 2025. február 11-én 14 óra 20 perckor felhívta az egyik XVIII. kerületi gyermekotthont, és közölte, hogy bombariadó van, majd néhány perccel később a városrész másik gyermekotthonát is megfenyegette hasonló módon – tették hozzá.
Mint írták, az eseteket követő néhány órán belül a fővárosi nyomozók azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A tizenéves a bűncselekményt elismerte, de tettére nem tudott magyarázatot adni.
A budapesti bombafenyegetés egy nappal azután történt, hogy Tápiószelén két általános iskola kapott bombafenyegetéset e-mailban. Ott egy 13 fiút gyanúsítanak ugyancsak közveszéllyel fenyegetés miatt.
„Viccből csináltam, nem gondoltam, hogy elhiszik” - 13 éves fiú fenyegette meg bombariadóval a tápiószelei iskolátKét általános iskola is bombafenyegetést kapott hétfőn Tápiószelén