Oxigén az olaszoknak a futball

Meglepő, reális? Pláne, hogy két egymást követő évben sorolták az élre a Serie A-t?

Ahogyan más IFFHS-listák esetében sem, így ebből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A Serie A annak köszönheti kiemelkedő helyezését, hogy az elmúlt években rendre olasz csapatok játszották az európai kupafinálékat, és az odáig vezető úton sorban legyőzték riválisaikat. Ezért gyarapodott pontjaik száma, amelyek a végső helyezés szempontjából különös hangsúlyt kapnak. Bár Itália másfél évtizede nem nyerte el a Bajnokok Ligája-trófeát – ámbátor azóta a Juventus kétszer, az Inter pedig egyszer döntőt játszhatott –, a második és harmadik számú kupasorozatokban az elmúlt években az olaszok szép lassan több pontot gyűjtöttek, mint az egyébként pillanatnyilag erősebb lábakon álló angol, vagy éppen spanyol pontvadászatból érkező csapatok. Szerencsés helyzet, hogy az elmúlt évig egy El- vagy Konferencia Liga- kvalifikáció ugyanannyi pontot ért a bajnokságok versenyében, mint amikor a továbbjutást egy nemzet csapata a BL-mezőnyben érte el.  

Miben fejlődött a Serie A az utóbbi időben? 

A kétezres években a csekély anyagi bevétellel kecsegtető Európa-ligát nem vették komolyan a az UEFA Kupát korábban sorra nyerő olaszok, és a spanyol klubfutball modern kori térnyerése során számos ibériai csapat sajátította ki a címet, és Olaszország leszorult a vezető helyről a kupasorozatban. Az elmúlt években aztán a kupaspecialista José Mourinho római kinevezésének és a többi csapat európai térnyerésének hála azonban még a válságban lévő olasz futball is képes volt felmutatni az Inter BL-döntőjét a Manchester City ellen; vagy az Atalanta Európa-liga-győzelmét, a Roma Konferencia-liga-sikerét és budapesti Európa-liga-döntős szereplését, továbbá a Fiorentina elmúlt években elbukott Konferencia-liga-döntőit. Ha ehhez hozzávesszük a válogatott Európa-bajnoki győzelmét 2021-ben, a tavalyi U17-es és a 2023-as U19-es Eb-sikert, az új Baggionak kikiáltott, a Chelsea által korábban megvásárolt Cesare Casadei irányításával 2023-ban egy U20-as világbajnoki döntős szereplést, akkor azt mondhatjuk: az olasz foci éledezik, van mire büszkének lennie. Minden más futballkultúrának kívánjuk, hogy amikor történelme egyik legnagyobb válságát éli, akkor az imént felsorolt eredményeket akárcsak megközelítse. Cesare Casadei mellett érdemes még figyelni a BL idei szezonjában mindössze 16 évesen a Milan mezében bemutatkozott Camardára. Baggio vagy Totti szintű labdarúgók feltűnésére azonban úgy vélem, hogy még várni kell. 

A pénz nem itt van az európai futballban, akkor miért lehet mégis ennyire kedvelt? 

A labdarúgás az életet jelenti Itália számára. Kulturális örökség, csakúgy, mint a művészet és a gasztronómia. Manapság, amikor a világban a közösségi média, a számítógépes játékok, a filmsorozatok tucatjaival „elkényeztetett” fiatal generációt arányaiban kevésbé érdekli a futball, mint az idősebb korosztályt, de Itáliában még mindig tömegek élnek halnak a labdarúgásért. A futball érzelmeket mozgat meg, amely az olasz életvitel és életstílus számára maga az oxigén. Nem létezhetsz nélküle. A nagymama előbb kérdezi meg az unokájától, hogy mi volt edzésen, minthogy mi történt a suliban. Ez a társadalmi vetület. A pénzügyi más tészta, noha a legnagyobb pénzösszegek ma valóban nem az olasz futballban mozognak, de azok a generációk, amelyek a mai napig szenvedélyesen követik kedvenc csapatuk minden rezdülését, még abban a korban nőttek fel, amikor az olasz klubfutball volt a világ vezető hatalma. A legtöbb érzelmet tehát ma is a Calcio mozgatja meg. Ezt a tradíciót pénzzel egyetlen más bajnokság sem tudja megvenni. Ehhez jön a Squadra Azzurra négy világbajnoki és két Európa-bajnoki diadala. Az olasz labdarúgást veretes történelme kötelezi az újabb felemelkedésre, és ezt a közönség is érzi.

A nézőszámokkal miként állnak?

Tavaly tovább növekedett a Serie A mérkőzéseit élőben megtekintő szurkolók száma, különösen a San Siroban és a római Olimpicóban. Megelőzve a spanyol bajnokság adatait, de még elmaradva a Premier League, a Bundesliga vagy éppen az angol másodosztály nézőszámaitól. Technikai értelemben azonban sajnos komoly a lemaradás, az alacsony intenzitású mérkőzések, a gyakran gól nélküli, unalmas találkozók, a csapatokban régen olyannyira csodált szellemi vezérek és egyéniségek csekély száma vagy inkább hiánya általánosságban nem növelik azon futballkedvelők számát, akik az olasz bajnokságot követik.