sztrájk;szakszervezetek;érdekvédők;

„Nincs tovább” – állítják a szakszervezeti vezetők

- Közös sztrájkra készülnek érdekvédő szervezetek a béremelésért

A megmozdulás már előkészítő szakaszban van.

„Nincs tovább. Ezzel az összefogással azt próbáljuk képviselni, hogy többen erősebbek vagyunk, és azt üzenjük a pozíciójukat féltó szakszervezeti vezetőknek, az érdemi munka nélkül dolgozó érdekvédőknek: első a munkavállaló” – mondta a Népszavának Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke.

Az érdekvédő a Szakszervezetek Akciószövetségének tájékoztatóját követően nyilatkozott, ahol bejelentették: sztrájkra készülnek, a béremelésért szerveződő közös megmozdulás már előkészítő szakaszban van.

Most először a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) tagjai és a tagsággal nem rendelkező kormánytisztviselők együtt dolgoznak. Az érdekképviselethez tömegével jelentkeztek azok a közszolgálatban dolgozók, akik ugyan nem tagok, de szakszervezeti alapszervezetet hoznak létre kifejezetten azért, hogy joguk legyen sztrájkolni.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta: a kormányhivatalokból az egészségügyi szolgáltatóktól, a gyermekvédelemből a rendkívül alacsony bérek miatt sokan elmenekülnek, akik pedig maradnak, rendkívül leterheltek. A területi közigazgatási ügyintéző, gyámhivatali dogozó, mérnök, akár két-három diplomával is nettó 230-300 ezer forint között keres. Ennek megduplázását követeli az akciószövetség.

„Még így is messze lennénk a miniszterelnök által meghirdetett 1 millió forintos átlagkeresettől” – mondta.

Ez a közszolgáltatások minőségének a rovására megy, hiszen, ha nincs elég ügyintéző, akkor azt az ügyfelek szenvedik meg. Egy közszolgálati konzultáció eredményéről is beszámolt, eszerint a válaszadók 98,5 százaléka támogatja, hogy együttes fellépéssel követeljék az államtól a bérük megduplázását, 68 százalékuk a sztrájkot is támogatta. Hozzátette, hogy az elmúlt két napban 19 településről, jelentkeztek önkormányzati köztisztviselők, jegyzők, polgármesterek, hogy kérjék az MKKSZ támogatását a nyomásgyakorlás megszervezését. A jegyzők bére jelenleg pótlékokkal, illetményekkel együtt is alig haladja meg a garantált bérminimum összegét.

Az akcióhoz csatlakozott a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, illetve, a Fővárosi Közszolgálati és Közszolgáltatók Szakszervezetek.

Farkas Andrea, az MKKSZ Csongrád - Csanád vármegyei titkára a szociális ágazatban dolgozók helyzetről beszélt. Elmondta, a munkaerő- és a jó szakemberek hiánya miatt már veszélyben, a rászoruló gyerekeket, családokat érintő szolgáltatások, az idősgondozás. A gondozottak élete múlhat a jó minőségű szolgáltatáson, miközben az ágazatban dolgozók átlagbére garantált bérminimum és a minimálbér összege között mozog. Sokan már elhagyták, mások tervezik elhagyni a pályát.

Nemcsak a betegeknél érnek el csekély eredményt az egészséges életmódot népszerűsítő ajánlásaikkal az orvosok és az ápolók, hanem maguk is ezernyi civilizációs nyavalyától szenvednek. Sok közöttük a dohányos, a látványosan elhízott, a stresszevő.