– Szervezetük a 2020-as klímatörvény több pontját is sérelmezi, ezért már korábban beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz. Miket kifogásolnak?
– A klímatörvény röviden és tömören Magyarország 2050-re kitűzött klímasemlegességéről és az ehhez vezető útról szól. Ebben több pontot is meghatároznak a társadalmi-gazdasági átmenettel kapcsolatban, illetve hogy 2030-ra milyen mutatókban kellene eredményt elérnünk az üvegházhatású gázkibocsátásban és a megújuló energia részarányban. Mi ezeket a számokat és intézkedéseket elégtelennek tartjuk. Az elmúlt időben hasonló okokból 50 országgyűlési képviselő, emellett a magyarországi jezsuita Társadalmi Reflexió Intézet, a környezetvédelmi ombudsman, illetve az MTA is beadványt készített a klímatörvény ügyében, ami jelenleg is eljárás alatt van az Alkotmánybíróságon. Mi ehhez fűztünk egy úgynevezett amicus curiae-t, amiben tanácsot adunk a klímatörvény és a klímatudatosság kérdéseiben.
– Több pontban is említik, hogy a klímatörvény alaptörvény-ellenes is.
– A klímasemlegesség célkitűzése nem tartalmaz megfelelő célszámokat, illetve megfelelő eszközöket, tehát meglehetősen felszínes. Sérti többek között az Alaptörvény P) cikkelyét, ami a természeti erőforrások, köztük az éghajlat védelméről szól. Másrészt az 1997-es kiotói és a 2016-os párizsi nemzetközi egyezményeket sem teljesíti. Hasonló okokból ez a törvény az ENSZ Emberi Jogok Egyezményének is ellentmond. A törvény hosszú és rövid távú vállalásokat tartalmaz, szerintünk már a rövid távú, tehát a 2030-as vállalások sem feltétlenül vezetnek el ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet.
– Orbán Viktor tavaly novemberben Bakuban, az ENSZ éves éghajlatváltozási konferenciáján (COP29) kijelentette, hogy a 2030-as vállalást, a 40 százalékos kibocsátás-csökkentést már teljesítettük is. Igaz ez?
– A kormány kommunikációja szerint 43 százalék az, amit elértünk. Ennek nagy része az 1990 után összeomlott szocialista nagyipar kibocsátás-csökkenéséből származik. Ez egy jelentős lépés, ami azonban nem önkéntes vállalás volt, egyszerűen a társadalmi-gazdasági viszonyok így alakultak. A fennmaradó közel 60 százalékot pedig 20 év alatt kellene megtenni úgy, hogy 2030 után Paks-2 is belépne a rendszerbe. Ha olyan léptékben gondolkodunk, ahogyan a 2030-as vállalást illetően, akkor ezt nem tudjuk elérni. Ha késlekedünk, drasztikus eszközöket és módszereket kellene alkalmazni a teljesítéshez, amik hatalmas megterhelést jelentenének a társadalomnak. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy már 2030-ra magasabb célokat kellene meghatározni, illetve elérni.
Minél hamarabb kezdjük el, annál kevesebb problémával kell majd számolnunk.
Az energiahatékonyság, energia-megtakarítás és a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése lennének a legfőbb feladatok. Minél később kezdjük el a gazdaságunkat és a társadalmunkat átalakítani, annál nehezebb lesz a struktúrákat megváltoztatni, és annál nagyobb teher lesz azokon, akik a változások idején fognak élni.
