A liberális demokráciát jó ideje temetik, pedig azért annyira nem nagy a baj, csupán kiderült, hogy a digitális világ közösségi médiumaival hatékonyan meg lehet hekkelni ezt a kormányzati-népképviseleti modellt (ami alig elégséges, de még nem találtak ki nála jobbat.) A hekkelés hatékonysága a vakhitek és álhírek terjedésében, és a könnyen befolyásolható tömegek megbabonázásában rejlik. Rövidesen ki fog derülni azonban (egy emberöltő persze eltelhet addig), hogy az autokráciában semmi mókás nincs.
A halódó liberális demokrácia lényegében a gondolatok és áramlatok sokszínűségére alapított államforma (szabadság), amely a szélsőségeket leszámítva (a szólásszabadság a másik ember határainál ér véget) mindent megenged. Elismeri a baloldaliság jogát (egyenlőség) az elesettek, a lecsúszottak, a bérből és fizetésből élők képviseletére (és ezt nem tekinti eleve bűnös bolsevizmusnak), ahogy nem vitatja a jobboldali nacionalisták és konzervatívok (testvériség) létjogosultságát sem (és nem nevezi ezt feltétlenül fasizmusnak.) A szabadság, egyenlőség és testvériség fogalmait önkényesen matricáztuk az imént, hiszen valójában minden világnézetben mindhárom felvilágosult európai értéknek lehet helye. Kell, hogy legyen helye.
Feszül a Fidesz
Mindezeket azért nyomatékosítottuk, mert a patrióta internacionálé kottáját író Orbán-rendszer nemcsak megtagadta a liberális demokráciát, de létjogosultságát is megkérdőjelezi. Az 1990-ben rendszerváltással meghaladott szocializmus reinkarnációját látja (vagy inkább láttatja) Orbán még azokban is, akik ezt követően születtek (a momentumos Orosz Anna például 14 napos volt Nagy Imre újratemetésének napján, de Gyurcsány kitartottja és Soros ügynöke is volt már.) Több egykori MSZMP-s és KISZ-tag van a „fiatal demokraták” soraiban, mint az ellenzék köreiben összesen, de ez a felületes szlogengyárosoknak nem számít.
Ez az orbánizmus (avagy a tökéletes negatív kampány) egyik legnagyobb bűne: kiölte az értelmet a politikából, a döntéshozatalból.
