szélsőjobb;szégyen;Alice Weidel;

- Vörös vonalaink

Példaértékű az, ahogy Németország feldolgozta a náci éra bűneit. Ugyanakkor a második világháború egyik nagy tanulsága: nem szabad eljutni oda, hogy egy társadalom utólag saját mulasztásait vegye számba. Ha a hatalom fel is számolja a fékek és ellensúlyok rendszerét, akkor legalább az emberekben szólaljon meg egy belső hang, amely azt mondja: eddig és ne tovább, ezt a vörös vonalat már nem léphetjük át.

Most ezt a vörös vonalat keressük. A lelkünk mélyén tudjuk, hogy már átléptük, de most is igyekszünk úgy tenni, mintha a normalitás világában élnénk: Alice Weidel budapesti látogatása, illetve az, ahogyan a propaganda mindezt feldolgozta, magától értetődőnek tűnik mai abszurd világunkban. Nem mi járunk rossz úton, hanem Európa, amiért nem érti, mi szükség volt a szélsőjobb vezető meghívására, olvashattuk. Lehet persze azon vitatkozni, náci párt-e az AfD, vagy „csak” szélsőjobboldali, s különben is – érvelnek a pártot mentegetők -, csak egyes tagjai alkalmazzák a nemzetiszocialista retorikát. Abban azonban nem lehet vita, hogy az AfD fellép mindazzal szemben, amit demokratikus alapértékeknek nevezünk, fel akarja számolni azt az eszmerendszert, amely egyesítette és oly naggyá tette Európát.

Azt is hallhattuk, Weidel képviseli a jövőt. Ha ez valóban így van, akkor egy új világrendre készülhetünk. Németország nélkül nincs közös Európa. Közös Európa nélkül a káosz válik uralkodóvá a kontinensen, amely oly vonzó terep a szélsőséges, a lelkeket mérgezni kívánó ideológia számára.

Amikor Weidel Magyarországot tartja mintának, nem a magyarok tehetségére gondol, hanem arra, hogy a kormány milyen hatékonyan számolt le a demokráciával. Herbert Kickl és a többi szélsőjobboldali politikus is ezt irigyli Orbán Viktoréktól, de azt látjuk: a többi európai társadalomban még megszólal az a bizonyos belső hang a vörös vonalak átlépésekor.

Mi már csak sodródunk az árral és hüledezünk azon, mit hozhat még a jövő. És erősödő szégyent érezhetünk amiatt, mert az ország nem különleges képességei miatt vált mintává a kirekesztők számára, hanem mert vezetői a gyűlölködést már a legmagasabb szinteken művelik.