A magyar közmédia sokba kerül, csak pénzben számolva 140 milliárd forintot emészt fel évente. Az lenne a feladata, hogy az alaptörvénynek és a médiatörvénynek megfelelő sokszínű, szabad tájékoztatást biztosítsa ebből. A sokszínű, szabad tájékoztatás nem valamiféle liberális elhajlás, hanem szó szerint életbe vágó követelmény. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a túléléshez kell. Ha például annak idején azt súgták volna a fürkészek és portyázók Árpád vezér (és társai) fülébe, hogy a Kárpát-medence színültig mocsár, ahol emberevő szirének élnek, az óceánok nagy fehér cápái ellenben növényevők, és a sós vízre amúgy is remek templomokat építhet egy István nevű leendő államalapító, a magyarság ma legjobb esetben is csak medúzaként létezne. Téves vagy hazug információkkal lehet ugyan haladni valamerre, de aligha oda, ahová eljutni szeretnénk. Hacsak nem akarunk illiberális medúzák lenni. És hát nem akarunk.
És ha már hazugság és tévedés: véletlenül sem akarjuk azt mondani, hogy a családok támogatása, az illegális migráció tiltása vagy a háború elítélése bűn volna. Ellenkezőleg. Helyes mind. Ahhoz azonban a medúzáénál erősebb kognitív képességek kellenének, hogy közmegegyezés legyen a család, a bevándorlás és a háború fogalmáról. Közmegegyezés nincs, a kormány véleménye van, és az ellenzék véleményét is a kormány közli. Pedig egy demokráciában nem mondhatja meg a kormánypárt, hogy az ellenzék mit gondol életbe vágó kérdésekről. Nem neki kellene megmondania, és a közmédiának pedig nem végképp kellene, nem szabadna szolgalelkűen szajkóznia a Fidesz–KDNP mondását a vele szemben álló politikusokról, civilekről.
Ez a diktatúrák tempója. Vlagyimir Putyin ítélkezik így. Betiltással, bebörtönzéssel, vagy a szabad és boldog élettel össze nem egyeztethető ablakon kieséssel.
Orbán Viktor a minapi balatonfüredi kormányülés után az eddiginél szigorúbb törvényekkel akarja megtiltani a demokráciát védő korrupcióellenes, emberjogvédő (és gyermekvédelmi, elesettekért küzdő) civil szervezetek működését. Ezzel szintet lép. Még néhány szint, és egy olyan magasságba jutunk, ahonnan már csak a macskák esnek talpra, de a hiedelmek szerint ők is legfeljebb kilencszer.
Ez a véleményed!
A családról, a migrációról és a háborúról szól tehát minden manapság, de nincsenek értelmezhető társadalmi viták ezekről. Olyan különös játék van csak, ahol az „igent” egy marék sár eldobása, a „nemet” pedig kettő marék visszadobása jelenti. Fülig sárosságért nem kell a szomszédba mennünk, de ettől aligha lesz árnyalt és higgadt közvélemény kulcskérdésekről. Család például van egyszülős is, a mozaikcsalád is család, és (ez persze már vitatott) azonos neműek is élhetnek szép családban, sőt! A köreikből nem hallottunk még családon belüli erőszakról, a hagyományos, alaptörvénybe kalapált családmodell azonban a kék hírek szerint kifogyhatatlan a penetráns érzelmi és fizikai bántalmazásokból (amitől még jó modell: a bűn számít, nem az együttélés környezete). Nem hallunk azonban sehonnan olyan híreket, hogy „hagyományos családmodellben élő apa (férfi) verte halálra az anyát (nő) sérelmére tegnap valahol”. De a gyerekek ellen elkövetett bántalmazásokat vastagon aláhúzzák, ha pedofil volt az illető (helyesen), lehetőleg alaposan összemosva mindezt a melegekkel (aljasul, lásd még az idevonatkozó törvényt és a botrányos népszavazást, amely a választás komolyságát kérdőjelezte meg 2022-ben). De nem sok nyomát találjuk a közmédia hírei között a katolikus papok kiskorúak ellen elkövetett gaztetteinek sem. Pláne nem hallunk olyan hírfeldolgozást, hogy a „kerecsendi templom, amelyet a pedofilügyekben bemocskolódott katolikus egyház üzemeltet, igencsak magas”. Értjük, ugye? Ha Magyar Péter epitheton ornansa a telefondobáló, akkor Orbán miért nem közpénztolvaj? Ha ráadásul az is.
