Heti abszurd;

Heti abszurd: Hajnali intelmek sötét időkben

Lázár János jó tanácsa beragyogta borús hetünket: „Mindennap meg kell azért küzdeni, hogy az ember a valóságérzékelési képességét megtartsa.” Ő már csak tudja, 22 évnyi politizálással a kilométerórájában. 

Noha intelmét saját párttársainak címezte, tudja ezt a magyar választó is, aki nap nap után megküzd a kapaszkodásért a Fideszes bonmot-áradatban (lásd jóhír-kampány, repülőrajt, legyőztük az inflációt, ez egy fantasztikus év stb.). Lázár a kirakati mosolyát elővéve a 444 riporterének elárulta, azért nem nézte meg A dinasztiát, mert ő „még soha nem érdeklődött senkinek az anyagi ügyei iránt”. És a focihoz sem ért, tesszük hozzá.

Ha a film csupán az Orbán család meggazdagodásáról szólna, és nem a mindent átható korrupcióról, egy kis ország (plusz az Unió) szemének kilopásáról, vagy azért lenne immár 3 milliós és egyre növekvő nézettsége, mert Lázár szavaival „Magyarországon mindig szeretnek az emberek más zsebében vájkálni”, hovatovább „Tiborcz István egy piaci befektető, aki szállodaipari befektetéseket eszközöl, és a magyar turizmusnak egy fontos szereplője, függetlenül attól, ki az apósa, vagy milyen politikai közösséghez tartozik” (juj!), akkor Lázár bizony nem végzi rendesen a napi valóságcsekk-gyakorlatát. Vagy egy másikba csekkol be naponta, mint 3 millió magyar (mínusz azok, akik hozzám hasonlóan többször is megnézték).

Ebben a másik valóságban még hihetőnek tűnhet, hogy „ennek nem lesz semmi hatása a választókra”, vagy épp ellentétes, ahogy ezt szerinte Trump esetében láttuk, bár ettől még talán már abban az alternatív, Fidesz-központú univerzumban is érződhet, hogy nem pusztán egy filmnek, hanem mindennek, ami most történik hazánkban és a világban, Trumpostul, Tiszástul, sorsfordító következménye lehet. Egy ideig talán többen odafigyelnek az újságírókra is, például a Népszava számolta ki a héten, hogy 2022 vége óta rezsivédelem címén utalt támogatás jó része, úgy 5 ezer milliárd forint az MVM-en keresztül Oroszországba folyt (míg kormányunk az elmúlt három évben ennél kevesebbet költött honvédelemre és rendőrségre), és felteszik a költői kérdést, ha nekünk lyukas a cipőnk, miért is tömjük az agresszor zsebét. És ne mondják, hogy a gázért, amit extra drágán veszünk, de mert jó olcsón adjuk, mindenki hálátlan fogja be, vagy fagyjon meg, ha úgy tetszik.

Fontos intelem, ezúttal Magyar Péternek: nem kell az újságírókkal haverkodni, de ellenségként sem kell rájuk tekinteni, meg lemonda(t)ni a sajtó-előfizetéseket, mert minden nemfideszesre, sőt sok korábbi fideszesre is szükség lesz a NER leváltásához és az ország újjáépítéséhez. 

Azokkal a hangokkal sem tudunk egyetérteni, hogy a lemegélhetésipolitikusozott Hadházy Ákost „be kéne zárni” a választásokig, csak ne tehesse kockára ennek sikerét. Egyrészt ez nem vall demokratikus gondolkodásra, de hát erre szocializálta a magyarokat a Fidesz, nem viseljük el a kritikát, érvelés és párbeszéd helyett mérgezett nyilakat dobálunk. Másrészt a kapaszkodás a Tisza-szalmaszálba, ami több csoda folytán gyökeret verhet, és túlnőheti a Fidesz-fölényt, végtelen kredittel ruházza fel Magyar Pétert a változást áhítók szemében. A még bizonytalankodókat sem épp Hadházy fogja eltántorítani, hanem például a pénztárcájuk meggyőzni, hogy kutyaütők vezetik az országot. És vannak/lesznek, akiket még ez sem hat meg, de velük is együtt kell élnünk, mi lenne, ha ebből se csinálnánk ügyet?

Donald Trump fenyegetései, kíméletlen nagyhatalmi gőgje, az orosz–ukrán háború alakulása, az illiberális populizmus előretörése, a gazdasági botladozás mintha kezdené kiráncigálni Európát a szabadelvű, konszolidált polgári demokrácia álomvilágából. A szövetségesének nevezett urától kapott megalázó müncheni pofonok óta úgy megrezzent, mint a középosztály kispolgára, aki rádöbben, hogy a pozíció­jából lefelé is vezethet út. A magyar miniszterelnök a félperiférián már korábban megérezhette a bizonytalanságot, és lázasan keresi országa, azaz saját hatalmi, anyagi biztonsága számára a mai világ legnagyobb hatalmasságainak kegyeit. Alkalmazkodni próbál az átalakulást mutató világrendhez. Más választás nincs? És maguk a polgárok miért követik kitartóan ugyanezt a mintát? Már meg sem fordul a fejükben, hogy másképp is lehetne élni?