Noha intelmét saját párttársainak címezte, tudja ezt a magyar választó is, aki nap nap után megküzd a kapaszkodásért a Fideszes bonmot-áradatban (lásd jóhír-kampány, repülőrajt, legyőztük az inflációt, ez egy fantasztikus év stb.). Lázár a kirakati mosolyát elővéve a 444 riporterének elárulta, azért nem nézte meg A dinasztiát, mert ő „még soha nem érdeklődött senkinek az anyagi ügyei iránt”. És a focihoz sem ért, tesszük hozzá.
Ha a film csupán az Orbán család meggazdagodásáról szólna, és nem a mindent átható korrupcióról, egy kis ország (plusz az Unió) szemének kilopásáról, vagy azért lenne immár 3 milliós és egyre növekvő nézettsége, mert Lázár szavaival „Magyarországon mindig szeretnek az emberek más zsebében vájkálni”, hovatovább „Tiborcz István egy piaci befektető, aki szállodaipari befektetéseket eszközöl, és a magyar turizmusnak egy fontos szereplője, függetlenül attól, ki az apósa, vagy milyen politikai közösséghez tartozik” (juj!), akkor Lázár bizony nem végzi rendesen a napi valóságcsekk-gyakorlatát. Vagy egy másikba csekkol be naponta, mint 3 millió magyar (mínusz azok, akik hozzám hasonlóan többször is megnézték).
Ebben a másik valóságban még hihetőnek tűnhet, hogy „ennek nem lesz semmi hatása a választókra”, vagy épp ellentétes, ahogy ezt szerinte Trump esetében láttuk, bár ettől még talán már abban az alternatív, Fidesz-központú univerzumban is érződhet, hogy nem pusztán egy filmnek, hanem mindennek, ami most történik hazánkban és a világban, Trumpostul, Tiszástul, sorsfordító következménye lehet. Egy ideig talán többen odafigyelnek az újságírókra is, például a Népszava számolta ki a héten, hogy 2022 vége óta rezsivédelem címén utalt támogatás jó része, úgy 5 ezer milliárd forint az MVM-en keresztül Oroszországba folyt (míg kormányunk az elmúlt három évben ennél kevesebbet költött honvédelemre és rendőrségre), és felteszik a költői kérdést, ha nekünk lyukas a cipőnk, miért is tömjük az agresszor zsebét. És ne mondják, hogy a gázért, amit extra drágán veszünk, de mert jó olcsón adjuk, mindenki hálátlan fogja be, vagy fagyjon meg, ha úgy tetszik.
Fontos intelem, ezúttal Magyar Péternek: nem kell az újságírókkal haverkodni, de ellenségként sem kell rájuk tekinteni, meg lemonda(t)ni a sajtó-előfizetéseket, mert minden nemfideszesre, sőt sok korábbi fideszesre is szükség lesz a NER leváltásához és az ország újjáépítéséhez.
Azokkal a hangokkal sem tudunk egyetérteni, hogy a lemegélhetésipolitikusozott Hadházy Ákost „be kéne zárni” a választásokig, csak ne tehesse kockára ennek sikerét. Egyrészt ez nem vall demokratikus gondolkodásra, de hát erre szocializálta a magyarokat a Fidesz, nem viseljük el a kritikát, érvelés és párbeszéd helyett mérgezett nyilakat dobálunk. Másrészt a kapaszkodás a Tisza-szalmaszálba, ami több csoda folytán gyökeret verhet, és túlnőheti a Fidesz-fölényt, végtelen kredittel ruházza fel Magyar Pétert a változást áhítók szemében. A még bizonytalankodókat sem épp Hadházy fogja eltántorítani, hanem például a pénztárcájuk meggyőzni, hogy kutyaütők vezetik az országot. És vannak/lesznek, akiket még ez sem hat meg, de velük is együtt kell élnünk, mi lenne, ha ebből se csinálnánk ügyet?
Csodában eddig sem volt hiány, a Fidesz régóta nem veszített ennyit, csak közben alánk omlik a nemzetgazdaság, Trump összeborul Putyinnal, Európa a szőnyeg szélére került. Minden harmadik tagállamban politikai krízis tombol, gyanús, hogy ez is valahol Putyin minyonjainak műve, neki jó, ha Európa destabilizálódik, dezintegrálódik, Trump közben elmegy egyet golfozni. Vagy ahogy alelnöke, J. D. Vance Münchenben előadta, Európának kvázi vége, nekünk nem Kína vagy Oroszország miatt kell aggódnunk (nem hát, hisz ők a „barátaink”), a fenyegetés belülről éri az alapvető európai értékeket. Mert nincs többé szólásszabadság, elszabadult az ész nélküli bevándorlás, és büdös a szélsőjobboldali pártokkal együttműködni, holott szerinte az európai választók ezt akarják, ezért szavaznak Wildersre, Kicklre, meg majd Weidelre. „Ha ti féltek a saját választóitoktól, Amerika semmit sem tehet értetek” – vágta a kővé dermedt hallgatóság képébe.
No de az Unió így talán felismerte végre – most van a belátás és a pánikszerű szervezkedés napjaiban –, hogy ha most nem zár össze, Ukrajna példájára a két despota talán a fejünk fölött feldarabolja és felfalja reggelire majd a jó öreg és kissé rágós, de azért jó kis falat Európát is. Ettől még mondhatja Hegseth, hogy a NATO számít ránk, tegyünk bele több pénzt, és talán egyelőre túl bátor és túl kockázatos lépés lenne ezt a pénzt inkább egy közös európai hadseregre költeni (mindkettőre meg senkinek se telik). Miközben már érződik, a jövendő német kancellár, Friedrich Merz ki is mondta Münchenben, hogy nem feltétlen lesz a NATO mindent-kivédő-ernyője örökké mögöttünk. Trump bármikor dönthet úgy, hogy inkább elboltol minket ígéretesebb ingatlanfejlesztési területekért, általa menőbbnek tartott szövetségesekért, akik bezzeg nem nézik le őt, a széltolásban, zavarkeltésben nagymenőt. Vagy reménykedjünk abban, hogy talán egyik nagyvadon lovagoló nagyvadnak (Putyin a medvén, Trump az oroszlánon) sem kellünk prédának, a gazdasági erőnk, az ásványkincseink, a demokratikus értékeink vagy a szabadságunk már nem érnek fabatkányi elpusztítanivalót sem, és akkor talán békén hagynak, csak Grönlandot passzolják át a dánok, meg Ukrajna kezét egy emberként engedjük el.
Rég túl vagyunk az úgynevezett józan ész meg a diplomáciai minimumok határain. Farkasvilág alakul, amitől még Orbán Viktor sem védhet meg minket. Ő már láthatóan régóta helyezkedik, készül talán az Unió utáni, ne adj’ isten Putyin alatti világra, vagy az Amerikai Minden Egyesült Államokra, a bomlasztó kis barátaival. Még mindig hajlamosak rácsodálkozni az emberek Alice Weidelre, hiszen egy színes bőrű bevándorló nő a felesége, és kirakta a pártjából a nácikat (nem mindet), mégis milyen antidemokratikus ideológiát hitelesíthetne ő? Csakhogy nincs is semmilyen ideológia, pusztán a hatalom megszerzése, de minimum a német államrend aláaknázása a cél. Még kitart Európa politikai immunrendszere, de ha a patrióták meg a szuverenisták kritikus tömegben hatalomra kerülnek, annak hosszú távú hatása lesz az emberi és a szabadságjogokra, és ez lehet még a legkisebb bajunk.
Michael Rosen angol költő és gyerekkönyvíró szabadversét idézve (saját fordításban):
„Néha félek, hogy az emberek azt hiszik,
a fasizmus flancos ruhában,
groteszk rémalakban és szörnyek képében fog bemasírozni,
mint a nácik végtelen műsorismétlése.
A fasizmus úgy érkezik meg, mint a barátunk.
Visszaállítja a becsületed,
büszkeséggel tölt el,
megvédi az otthonodat,
munkát ad,
rendet tesz a környékeden,
felidézi, milyen nagyszerű voltál egykoron,
kisöpri a korruptakat és a haszonlesőket,
eltüntet mindent, ami szerinted
nem hasonlít rád...
Nem sétál be azt hirdetve,
»a programunk csendőrséget, tömeges bebörtönzést, transzportokat, háborút és megtorlást jelent«.”
A barátunk már itt van, csak sokan félnek nevén nevezni is, vagy lefagytak és tetszhalottnak tettetik magukat, akár egy oposszum. Valóban félelmetes, milyen világnak nézhetünk elébe, a 2024 YR4 aszteroida is naponta „gondolja át” a becsapódás kockázatának növelését. De mindig hajnal előtt van a legsötétebb – jósolta Agatha Christie, Dan Brown, Batman és a The Mamas & The Papas, még bármelyiküknek bejöhet.
